nlc.hu
Család

Fiatalkori fotók II. Erzsébetről

12 csodaszép, ritka fotó a fiatal II. Erzsébetről

A 67 éve uralkodó II. Erzsébet fiatalkorát idézzük most fel 12 lenyűgöző, ritkán látott fotóval.

II. Erzsébet  1952 óta ül Nagy-Britannia trónján. Születésekor harmadik volt a trónöröklési sorban, ám senki sem számított arra, hogy egyszer királynő lesz belőle, hiszen még úgy tűnt, hogy apja bátyja, Eduárd, illetve az ő reménybeli, jövőben születendő gyermekei öröklik majd az ország trónját. Ám a sors nagyon máshogyan tervezte a jövőt. Eduárdból király lett ugyan, de mivel beleszeretett a többszörösen elvált, amerikai Wallis Simpsonba, lemondott a trónról. Gyermekük pedig soha nem született. Így lett Erzsébet apjából VI. György néven király, s a kis Lilibetből trónörökös. A most következő 12 lenyűgöző fotóval Erzsébet gyermek- és fiatalkorát idézzük fel.

A 4 éves Lilibet

A kis Lilibet 1930-ban (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Ezt a képet az édesapja, Albert herceg, a később VI. György készítette még 1930-ban a 4 éves hercegnőről, akit családjában csak úgy becéztek, Lilibet. 

A 10 éves Erzsébet a család egyik kutyájával

Teljes összhangban (Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)

II. Erzsébet kicsi korától kezdve imádta a kutyákat, különösképp a corgikat, melyek egész életében elválaszthatatlan társai voltak. A család  első corgiját, Dookie-t édesapja vásárolta még 1933-ban, majd őt hamarosan egy másik corgi, Jane követte. A képen valószínűleg egyikőjüket öleli a 10 éves hercegnő.

A 14 éves hercegnő

A 14 éves Erzsébet hercegnő (Photo by Lisa Sheridan/Studio Lisa/Getty Images)

1940-ben, a Windsor-kastélyban készült ez a felvétel a 14 éves Erzsébet hercegnőről, akinek az édesapja addigra már négy éve Nagy-Britannia királya volt. A kamaszlány ekkor már tudta, hogy egy nap majd neki is trónra kell lépnie. A mosolya még kislányos, de a tekintete meglepően érett. És a jellegzetes gyöngysor is ott lóg már a nyakában.

Erzsébet és Margit hercegnők a mikrofonnál

Az első rádióbeszéd (Fotó: Topical Press Agency/Getty Images)

Erzsébet a második világháború idején, 1940. október 10-én tartotta meg első nyilvános beszédét a rádióban. Az otthonaikból evakuált, szüleiktől elszakított gyerekekhez szólt, őket igyekezett bátorítani. A beszéd végén húga, Margit is csatlakozott hozzá néhány szó erejéig.

Édesapjával és húgával

VI. György lányaival (Fotó: Studio Lisa/Getty Images)

Pillanatnyi nyugalom a háború idején…A fotó 1942 tavaszán a Windsor Great Parkban található Royal Lodge-ban készült a királyról, lányairól és a közelükből szinte elmaradhatatlan kutyákról.

Aladdin szerepében

Aladdin szerepében (Fotó: Lisa Sheridan/Studio Lisa/Getty Images)

1941-ben Margit hercegnő állt elő az ötlettel, hogy karácsony közeledtével a windsori Királyi Iskola tanulói adjanak elő egy-egy színdarabot. Ezekben természetesen ő és nővére, Erzsébet hercegnő is szerepeltek. Az első évben a Hamupipőkét, majd következő karácsonykor a Csipkerózsikát, ezt követően az Aladdint, majd utolsóként a Piroska és a farkast adták elő. Az 1943-as előadásban Aladdint Erzsébet alakította.

Uniformisban a második világháború idején

Uniformisban (Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images)

A 18 éves Erzsébet 1945 februárjában csatlakozott a brit hadsereg női haderejéhez, ahol teherautó-sofőrként és szerelőként dolgozott. Ő a brit királyi család egyetlen női tagja, aki valaha belépett a hadseregbe és az egyetlen ma élő államfő, aki a második világháborúban szolgált.

20 évesen, az íróasztalnál ülve

Munka közben, 1946-ban (Fotó: by Lisa Sheridan/Studio Lisa/Getty Images)

Erzsébet 16 éves korától aktívan részt vett a királyi család munkájában és hivatalos szereplésein. A kép előterében látható magazin az egyik legfőbb szenvedélyéről is árulkodik: gyerekkorától kezdve odavolt a lovakért és a lóversenyekért. Ha nem lett volna belőle uralkodó, nagy valószínűséggel a családi élete mellett lovakkal foglalkozott volna. 

Erzsébet hercegnő és Fülöp herceg 1947-ben

Nászúton (Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images)

Erzsébet 1947. november 20-án ment feleségül választottjához, Fülöp herceghez. Ez a bensőséges hangulatú kép néhány nappal később, Hampshire-ben készült a nászútját töltő házaspárról, akik épp az esküvői fotókat nézegették.

A fiatal királynő, 1952 szeptemberében

A fiatal királynő és Susan, a corgi (Fotó: Getty Images/UPI)

II. Erzsébet édesapja halála után, 1952. február 6-án lépett trónra. Ez a fotó az év szeptemberében készült róla a balmorali kastély kertjében. A felvételen kedvenc corgija, Susan mosolyog mellette, akit még a 18. születésnapjára kapott az édesapjától. A kutyus 1959-ig élt, de leszármazottai több generáción át kísérték a királynőt.

II. Erzsébet, Fülöp herceg és a gyerekek

II. Erzsébet családjával (Fotó: Lisa Sheridan/Studio Lisa/Getty Images)

Ugyanezen a fotózáson készült egy a bájos családi kép  is, melyen II. Erzsébet Fülöp herceggel, valamint az alig négyéves Károly herceggel és kishúgával, a kétéves Annával látható a kastély egyik ablakában.

II. Erzsébet a koronázás után

A koronázás után (Fotó: PA Images via Getty Images)

II. Erzsébetet 1953. június 2-án koronázták meg. A közel három órás ceremóniát követően a brit birodalmi állami koronával a fején, arany hintón tért vissza a Buckingham-palotába. Mindvégig mosolygott, ragyogott, a legkevésbé sem látszott rajta a rá nehezedő nyomás. 

Olvass még II. Erzsébet titkairól!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top