nlc.hu
Sztárok

Hová tűntek az úriemberek Hollywoodból?

Régen minden jobb volt: Hová tűntek Hollywood régi vágású úriemberei?

Egykor az álomgyár legnagyobb férficsillagai olyan pompás modorú, makulátlan viselkedésű régimódi úriemberek voltak, mint Cary Grant, Humphrey Bogart, Gregory Peck vagy James Stewart. Ma már az egy szem George Clooney kivételével keresve sem találunk hasonlókat. Hová tűntek az úriemberek a filmiparból?

Úgy tudtak lazák lenni, hogy közben öltönyt viseltek. A hanyag elegancia kifejezés valószínűleg róluk jutott először eszünkbe. Egyszerű, de jó szabású, elegáns, mégis utcán is viselhető ruhákat hordtak, és bár a legjobb márkájú zakók és ingek voltak rajtuk, sosem lett a viseletük merev. Nemcsak öltözködni tudtak, hanem az úriemberi modoruk is kifogástalan volt.

Ha ma egy férfi kezet csókol egy nőnek, hajlamosak vagyunk kinevetni ezért, de amikor a régi Hollywood férfijai tették ugyanezt, az kedvesnek és elbűvölőnek hatott. Ők még tudtak udvarolni, szép szavakkal és régimódi bókokkal hódítani, és nem volt számukra ciki egy csokor virágot vinni annak a nőnek, aki kedves volt a szívüknek. Nem voltak botrányaik, vagy ha mégis, arról többnyire csak évtizedekkel később szereztünk tudomást (például amikor Rock Hudsonról azután derült ki, hogy meleg, miután AIDS-fertőzött lett). Szinte képtelenség volt róluk olyan fotót készíteni, amin ne lettek volna kifogástalan kinézetűek, az újságírók valósággal a tenyerükből ettek, mert hibátlanul tudták kezelni a sajtót. Egy jobb világ jobb emberei voltak ők?

Aligha.

A nagy illúzió

Ezek a férfiak tökéletesnek tűntek. Olyannak, akihez bármelyik anyuka örömmel adta volna hozzá a lányát, sőt arról álmodozott, hogy bárcsak az ő férje is ilyen férfi lett volna. Csakhogy itt kell emlékeztetnem a kedves olvasót, hogy tökéletesség az életben nem létezik. A tökéletesség csupán illúzió. Hollywood úriember sztárjai ugyanis nem maguktól voltak ennyire nagyszerűek és kifogástalan modorúak: a szerződésük kötelezte őket arra, hogy azok legyenek.

Hová tűntek Hollywood régi vágású úriemberei?

Gina Lollobrigida és Rock Hudson a Mr. Szeptember c. filmben (Fotó:
COLLECTON CHRISTOPHEL © 7 Pictures / Raoul Walsh Enterprises)

Ma a sztárok jellemzően egy-egy filmre szerződnek a stúdiókkal, és teljesen szabadon vándorolhatnak projektről projektre. Saját ügynökük, ügyvédjük, menedzserük, PR-osuk és asszisztensük van, akiket ők maguk szerződtetnek és fizetnek, vagyis ezek az emberek nekik dolgoznak, és az ő érdekeiket szolgálják. Hollywood aranykorában ez egyáltalán nem így volt. Akkoriban a színészekkel a stúdiók kizárólagos szerződéseket kötöttek, amik jellemzően több évre szóltak. Ha valakiből sztárt csináltak, arra a stúdióvezérek befektetésként tekintettek, vagyis olyasvalamiként, aminek meg kell térülnie, és hosszú távon hoznia kell a konyhára. A sztár termék volt, aki akkor hozott sok pénzt, ha sokszor el tudták adni. A sztárnak nem volt beleszólása szinte semmibe. Nem választhatta ki például, hogy milyen filmben akar szerepelni: a stúdiók választottak nekik szerepeket, és ebből még akkor se lehetett elmenekülni, ha egy filmről előre lehetett tudni, hogy bukni fog.

Ha egy sztár feltűnt egy másik stúdió filmjében, az kizárólag annak volt köszönhető, hogy kölcsönadták őt: időnként megérte valakit kölcsönadni, ugyanis cserébe a másik stúdiótól is lehetett valakit kölcsönkérni az ő sztárjaik közül. A sztár termék volt, amit el kellett adni, és az emberek csak olyan terméket emelnek le szívesen a polcról, ami külsőre tökéletesnek tűnik.

Egy művi világ

A sztárok szinte semminek sem voltak urai, még a saját külsejüknek sem. A stúdiófőnökök döntötték el, milyen szerepskatulyába teszik őket, és ehhez milyen külső megjelenés, frizura, ruházat illik. A botrányoktól féltek, mint a tűztől, nem tartották őket jó reklámnak, ezért igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy sztárjaik kifogástalan életet élnek. Gyakorlatilag a tökéletesség illúziójára idomították őket. Ha kellett, beszédtanárhoz jártak, ha szükség volt rá, illemleckéket vettek. Szakemberek hada vette körül őket, akik folyton azon dolgoztak, hogy a kezük alól kikerülő sztárok mindig, minden helyzetben a legjobb, a stúdió által megkövetelt formájukat hozzák. Két lábon járó PR-gépezeteknek, élő reklámtábláknak tekintették őket, akiknek minden megjelenése, sőt még a magánélete is a stúdió érdekeit szolgálja.

Hová tűntek Hollywood régi vágású úriemberei?

Marilyn Monroe és Marlon Brando (Fotó: 7eme Art / Photo12 via AFP)

A régi férfisztárok nem véletlenül voltak annyira kifogástalan modorúak: egyszerűen annak kellett lenniük. A kifogástalan kinézetről és a jó formáról pedig edzők felbérlésével gondoskodtak, bár abban azért engedékenyek voltak, hogy a sztárok kiválaszthatták maguknak a nekik szimpatikus sportágakat. Minden sztárnak járt egy saját asszisztens is a stúdiótól, aki papíron ugyan azért volt, hogy a rábízott filmcsillag kényelmét és időbeosztását szolgálja, volt egy nem hivatalos feladatuk is: gyakorlatilag a stúdiófőnököknek kémkedtek, és mindent jelentettek a hozzájuk tartozó sztárról. Mivel az asszisztensek a napjuk nagy részét a színészekkel töltötték, tisztában voltak vele, ha az mondjuk a kelleténél erősebben alkoholizált, rászokott valamilyen gyógyszerre, depressziós lett, túl sokat csajozott, csalta a barátnőjét/feleségét, a nők helyett a férfiakat szerette vagy belekeveredett valami olyasmibe, amibe nagyon nem kellett volna. A sztároknak ugyan rengeteg titkuk volt a nyilvánosság előtt, de a stúdiófőnökök előtt nem lehettek titkaik.

Elrendezett párkapcsolatok, PR- esküvők

A sztároknak szinte folyton a sajtó rendelkezésére kellett állnia. Ha jött az ukáz, azonnal meg kellett tartani egy sajtótájékoztatót, és a bennfentes újságíróknak rendszeresen biztosítottak exkluzív interjúlehetőségeket és fotózásokat, és ilyenkor egyáltalán nem számított tabunak a magánélet, vagy legalábbis azon része, amit a stúdió egy sztár életéből láttatni akart.

Az image részéhez tartozott az is, hogy a szerződtetett sztár éppen kivel jár, vagy kit készül feleségül venni. Amíg a sztár választottja belefért abba a képbe, amit a stúdió sugározni akart, addig nem szóltak bele a dolgokba, de ha eltért a javasolt iránytól, a stúdiófőnökök nem féltek attól, hogy közbelépjenek.

Mickey Rooney például nagyvilági életet élt és rengeteget csajozott, csakhogy nem ezt az image-et szánták neki: az 1939-es Nem gyerekjáték című film promóciója kedvéért el kellett játszania, hogy a filmbéli főszereplőtársával, Judy Garlanddal valójában egy párt alkot, így a filmet reklámozhatták azzal, hogy ez az a produkció, ahol a két filmcsillag szerelembe szökkent egymás iránt. Ha egy hozzájuk tartozó sztárról tudták, hogy meleg, garantálható volt, hogy előbb-utóbb egy elrendezett házassággal próbálják elejét venni a pletykáknak: a fent már említett Rock Hudsonnek például az ügynöke asszisztensét kellett feleségül vennie az image-e kedvéért. Maguk az esküvők is PR- események voltak, ahol sajtósok hada fotózta le a nagy pillanatokat. És a férfiak még egész jól jártak a nőkhöz képest, akiknek például a stúdió engedélye nélkül nem szabadott gyereket vállalni, mert a terhesség és a szülés hosszú időre kivonta volna őket az iparból, és ezt általában nem engedték meg nekik. Ezért fordult elő, hogy többen is inkább örökbe fogadtak, és nem vállaltak saját gyereket. Ha a sztár mégis teherbe esett, óriási kötbért kellett kifizetnie, ami olyan elrettentő összeg volt, hogy például a szexszimbólumnak tartott Ava Gardner inkább az abortuszt választotta, mint hogy kifizesse a büntetést.

Csak eljátszották hogy egy párt alkotnak

Mickey Rooney és Judy Garland (FOTÓ: MGM / PHOTO12 VIA AFP)

Régen minden jobb volt?

A sztárok nem nagyon rendelkeztek szabadidővel, sokszor akár az esküvőjük után 1-2 nappal munkába kellett állniuk, ha szükség volt rájuk, nem mehettek nászútra. A betegeskedés is luxusnak számított: ha valaki nem volt teljes dögrováson, inkább elment dolgozni, mert túl drága lett volna kifizetni a kimaradás miatti büntetést.

Persze mindezek ellenére az akkori sztárok is gyarló emberek voltak, akik követtek el hibákat és tettek illetlen dolgokat, sőt előfordult, hogy nem viselkedtek olyan úriemberként, amit elvártak tőlük, de nekik a mai csillagokkal ellentétben volt egy nagy előnyük: akkoriban még nem volt mindenki zsebében egy okostelefon, hogy rögzítse velük az éppen hibázó filmcsillagot, így a bakizásokat könnyebben lehetett megúszni. A kifogástalan úriemberek többsége tehát egyáltalán nem biztos, hogy kifogástalan úriember volt, de annak kellett látszania. Ezt írta elő a szerződése. Régen minden jobb volt? Biztosan nem. Csak akkor még nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy jobbnak tűnjön.

Olvasnál még történeteket Hollywood aranykorából?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése