nlc.hu
Sztárok

Ennyit változtak a Bűbájos boszorkák szereplői

Így néznek ki ma a Bűbájos boszorkák szereplői! Ez történt velük az elmúlt 22 évben!

A Bűbájos boszorkák volt a 2000-es évek egyik legismertebb sorozata, és bevalljuk, mi is imádtuk! De mi lett az egykori boszorkákkal?

A Bűbájos boszorkák 1998-tól 2006-ig futott az USA-ban Charmed címmel, majd Európát és benne Magyarországot is meghódította – legalábbis a női nézők nagy részét a képernyő elé szegezte, ez biztos.

A bűbájosok, akik meghódították a világot

A népszerű sorozat a 400 éves boszorkánydinasztia leszármazottainak, pontosabban 3 nővér és egy féltestvér életét mutatja be. A bűbájosok a jó oldalt képviselik, és nem is akárhogy: a lányok a világ legerősebb fehér boszorkányai. Ehhez mérten folyamatosan próbák sorát kell kiállniuk, hiszen a sötét oldal soha nem alszik. A látszólag hétköznapi életet élő bűbájosok állandó harcot vívnak a sötét erőkkel, és hol egyedül, hol erejüket egyesítve, a hármak erejével győzik le a forrást, azaz a sötét oldalt.

A nővéreknek más és más varázserő jutott: Prue telekinézisre képes, Piper be tudja fagyasztani a körülötte lévő tárgyakat, embereket, a harmadik testvér, Phoebe pedig látónak születik. A később színre lépő 4. féltestvér teleportálásra is képes. A nővérek földöntúli hatalmukat egyesítve küzdenek azért, hogy a jó és a rossz egyensúlya fennmaradjon.

A bűbájosok első három évada 3 testvérről szól, de a sorozatban összesen 4 lány szerepel: Shannen Doherty, Holly Marie Combs, Alyssa Milano és a Doherty helyébe lépett, Rose McGowan , aki a 4. évadban debütált. Doherty a sorozatban meghal, és Rose a lányok féltestvéreként lép színre.

A sorozat nyolc évadot élt meg, itthon 2006-tól láthattuk a képernyőn. De, ha ahhoz támad kedvünk, még ma is nosztalgiázhatunk! Ugyanúgy, ahogy a legtöbb sikeres sorozatot, a Bűbájos boszorkákat is az itthoni megjelenés óta szinte folyamatosan ismétlik – csak az változik, hogy éppen melyik tévécsatorna. De mi lett velük a sorozat óta? Utánajártunk!

A Bűbájos boszorkák a 2000-es ével egyik legnépszerűbb sorozata volt

Alyssa Milano, Holly Marie Combs, Shannen Doherty 1999-ben (Fotó: Getty)

Shannen Doherty – „Prue” Prudence Halliwell

A 49 éves színésznő magánéletéről nem a boldogan éltek, míg meg nem haltak jut eszünkbe. Négy alkalommal jegyezték el, de nem ért révbe. Ezzel ellentétben a szakmai életben jelentős sikereket ért el, több nagyot futott sorozatban is szerepelt: a Bűbájos boszorkákon kívül a Beverly Hills 90210 sorozat egyik legnépszerűbb szereplője volt Brenda Walsh szerepében.

A sztárallűrjeiről elhíresült színésznő az utóbbi években egy szomorú esemény miatt még inkább reflektorfénybe került: nyíltan vállalta, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, és azóta is rákellenes aktivistaként tevékenykedik. Az emlődaganat később áttétes lett, évekig úgy nézett ki, hogy Doherty legyőzte a rákot, de 2020 év elején ismét bejelentette: a rák kiújult a szervezetében.

Shannen Doherty 1999-ben, a Bűbájos boszorkák sorozat idején
Megnézem
Összes kép (3)

Holly Marie Combs, azaz Piper Halliwell

Habár karrierje kezdetén fényes jövőt, nagy sikereket jósoltak Hollynak, a nagy áttörés elmaradt. Persze, minden nézőpont kérdése, hiszen a Bűbájos boszorkák Piperjeként világhírnévre tette szert. Azóta több kisebb szerep találta meg, de a Pretty Little Liars Ellájaként is feltűnt a képernyőn.

Holly 3 alkalommal ment férjhez, utoljára 2019-ben, a második házasságából pedig három gyereke született. Mivel úgy hírlik, Shannen Doherty nem a legegyszerűbb természet, és sok kollégájával össze is veszett, így ritkaságszámba megy, hogy az idén 45 éves Holly azok kevesek közé tartozik, akik jó kapcsolatot ápolnak Dohertyvel.

Holly Marie Combs a Bűbájos boszorkák című sorozat idején 1999-ben
Megnézem
Összes kép (3)

Alyssa Milano – Phoebe Halliwell

Alyssát Dohertyhez hasonlóan több sorozatban és filmben is láthattuk. Sikeres gyerekszínészből még sikeresebb felnőtt lett, és az egész USA-ban ismerték, ismerik a mai napig. A színészkedés mellett énekel is, és többek között a Mistresses című sorozatban is szerepelt.

Egy rövid és sikertelen házasság után rátalált a máig tartó szerelem: 2009-ben férjhez ment a nála 8 évvel fiatalabb Dave Bugilarihoz, akitől született két gyermeke. A pár azóta is boldog házasságban él, ami lássuk be, Hollywodban igen ritka jelenség. A Covid-19 ellen azonban még a szerelem sem nyújt védelmet: a színésznő is átesett a koronavírus-fertőzésen.

Alyssa Milano a Bűbájos boszorkák idején 1999-ben
Megnézem
Összes kép (3)

Rose McGowan – Paige Matthews

A legtöbbet a most 47 éves Rose változott, legalábbis, ami a külsejét illeti. Hosszú barna haját extra rövid szőkére cserélte, és korát meghazudtolóan jól néz ki. A színésznő igazi kreatív egyéniség, hiszen nemcsak színészként, hanem modellként és énekesnőként is megállta a helyét, és lelkes aktivista is.

Egy ideje már nem keresi a reflektorfényt – legalábbis nem a megszokott módon. McGowan nem üresfejű színésznő, markáns véleménye van a világot érintő dolgokról, amit nem fél kifejezni. Ezt olyannyira meggyőzően tette és teszi, hogy 2017-ben a Times az év emberének is megválasztotta azt követően, hogy a me too-mozgalomhoz csatlakozva ő is kiállt a nyilvánosság elé, és fellépett a szexuális bántalmazások ellen.

Rose McGowan a Bűbájos boszorkák féltestvéreként debütált
Megnézem
Összes kép (3)

Nosztalgiázz tovább!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top