nlc.hu
Sztárok
Rácz Jenő és Sárközi Ákos átalakulása

Mutatjuk, mennyit változott Rácz Jenő és Sárközi Ákos

Komolyan veszik a versenyt a Konyhafőnök VIP szereplői, de ez igaz a séfekre, Rácz Jenőre és Sárközi Ákosra is. Mi pedig most megnéztük, hogy festettek pár évvel ezelőtt.

Rácz Jenő és Sárközi Ákos közötti verseny nagyon jó hatással volt a Konyhafőnök formátumra, amióta a két séf egymás ellen is küzd, elképesztő energiákat mozgatnak meg.

Nézzük, hogy nézett ki a két séf pár évvel ezelőtt.

Rácz Jenő, az örök maximalista

Rácz Jenő tizennyolc éves korában már külföldön, az Egyesült Királyságban dolgozott, majd Dániában és Ázsiában szerzett tapasztalatot.

2016-ban lett az akkor nyíló Taian table étterem séfje Sanghajban, amelynek élén nyolc hónappal később a legrangosabb szakmai elismerést, a Michelin-csillagot is kiérdemelte.

Így festett 20-as évei elején a séf:

És most, napjainkban, munka közben:

Sárközi Ákos igazán családcentrikus apuka

A Textúra étterem séfje, Sárközi Ákos és későbbi felesége, Évi is „csomaggal” érkezett 3 éve az új kapcsolatba: előző házasságukban mindkettőjüknek született gyermeke. A sztárséfé a 13 éves Anna, a festőművésznőé pedig a 14 éves Zsófi és a 12 éves Bálint. Sárköziék abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a család minden szereplője az első pillanattól kezdve jóban van a többiekkel, az évek alatt kifejezetten szoros kapcsolat alakult ki köztük.

Sárközi Ákos pár évvel ezelőtt:

És most, a Konyhafőnök VIP adásában Fördős Zével és Rácz Jenővel.

Fördős Zé, Rácz Jenő és Sárközi Ákos a Konyhafőnök VIP-ben

Fotó: RTL SajtóKlub

Olvass még A Konyhafőnök VIP versenyzőiről az nlc-n!

(Nyitókép: RTL Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top