nlc.hu
Sztárok
Nem Tom Cruise üvöltözött először az embereivel

Nem Tom Cruise az első, aki forgatáson üvöltözött a kollégáival, de az első, akinek nem kell majd bocsánatot kérnie

A The Sun által megszerzett hangfelvételen jól hallható, ahogy Tom Cruise először alpári stílusban leszúrja, majd kirúgással fenyegeti kollégáit. Mindezt a koronavírus-járvány miatt.

„Azt akarom, hogy a mi stábunk legyen a mérce.” A The Sun brit bulvárlaphoz eljuttatott hangfelvételen a Mission: Impossible-filmek sztárja, és a most készülő, sorban a hetedik film producere, Tom Cruise kiabál kollégáival, mikor ezeket mondja, a monológ folytatásában pedig egyre csak indulatosabb és indulatosabb lesz. Mint kiderült, az egyébként híresen nyugodt Cruise azért kezdett őrjöngeni, mert a stáb néhány tagja nem tartotta be a biztonsági előírásokat; túl közel hajoltak egymáshoz a monitor előtt, miközben egy jelenetet néztek vissza.

„Hollywood hisz bennünk és abban, amit csinálunk. Esténként filmstúdiókkal, biztosítókkal, producerekkel egyeztetek, akik árgus szemekkel figyelnek minket, hogy flottul menjen a forgatás. Mi pedig megcsináljuk ezt a filmet, amivel több ezer munkahelyet teremtünk. Világos, rohadékok?” – teszi fel a költői kérdést nem épp irodalmi stílusban az ingerült Cruise, majd a felvétel tanúsága szerint azt is hozzáteszi: „Nem akarom még egyszer azt látni, hogy ezt bárki veszélyezteti. Soha!” Mostanra az egész világ számára egyértelmű, hogy a színész-producer nem ismer tréfát, ha a koronavírus-járványról van szó, és ez kiderül a kifakadás folytatásából is, amiben többeket személy szerint is azzal fenyegetett meg, hogy ha ismét vétenek a biztonsági szabályok ellen, egyszerűen kirúgja őket.

„Sokan nem veszik ezt olyan komolyan, mint ő”

Ahogy az a hangfelvételből is kiderül („ez a kics*szett film nem fog többet leállni, érthető?”), a Mission: Impossible 7 forgatása, aminek bemutatóját jövő év novemberére tervezték be, a koronavírus-járvány miatt többször is megszakadt. Legutóbb októberben kellett kényszerszünetet tartaniuk amiatt, hogy az olasz forgatási helyszínen 12-en megfertőződtek a vírussal. „Azért valahol Tomot is meg lehet érteni” – nyilatkozta egy névtelen informátor a LadBible-nek, majd hozzátette, a színész rengeteg (anyagi és nem anyagi) áldozatot hozott azért, hogy elkészülhessen a film. „Érthető, ha ezek után kiborul azon, hogy nem mindenki veszi olyan komolyan a helyzetet, mint ő.”

Nem Tom Cruise az első, aki üvöltözött az embereivel

Tom Cruise és Hayley Atwell a Mission: Impossible 7 forgatásán, Rómában (Fotó: Elisabetta A. Villa/GC Images )

Az informátor szavait egyébként alátámasztja a The Sunnak eljuttatott hangfelvétel is, aminek végén az őrjöngő Tom Cruise a szabályokat be nem tartó, vagy azokat lazán értelmező kollégákhoz szól: „Beszélgessetek majd azokkal, akik azért veszítik el az otthonaikat, mert leáll az egész filmgyártás. Azokkal, akiknek a film többet nem tesz ételt az asztalára, és nem fizeti a gyerekei taníttatását. Én minden este ezzel a gondolattal alszom el – ennek a rohadt iparágnak a jövőjével.”

Azóta, hogy kedden nyilvánosságra hozták a szóban forgó hangfelvételt, a The Sun újságíróinak sikerült több stábtaggal is beszélniük. Ők elmondták, a kedélyek kicsit sem csillapodtak az 58 éves Cruise első kiborulása óta, sőt! A színész azóta másodszor is kiborult; ezúttal a szivárogtatás miatt. „Már a botrány előtt is elég feszült volt a hangulat a forgatáson, de ez most csak olaj volt a tűzre. Néhány stábtag fel is mondott az elviselhetetlenné váló hangulat miatt” – derült ki.

Hollywood kiáll Cruise mellett

„Végső soron az összes felelősség az övé a végén” – válaszolta az egyik stábtag a LadBible újságírójának arra a kérdésére, felháborította-e a stílus, amit Tom Cruise megengedett magának a munkatársaival szemben. A kirohanásról egyébként nagyon hasonlóan vélekedik Cruise több A-listás kollégája is. Whoopi Goldberg például azt nyilatkozta, ő teljes mértékben megérti a színész indulatait, majd hozzátette: „Ez az egész most az ő felelőssége, és ha a forgatáson felüti majd a fejét a koronavírus, az is egész biztosan az ő hibája lesz.”

Nem Tom Cruise az első, aki üvöltözött az embereivel

Tom Cruise beugrik egy motorcsónakba a Mission: Impossible 7 forgatásán, Velencében (Fotó: MEGA/GC Images)

Goldberghez hasonlóan az utóbbi időben egyre többet nyilatkozó George Clooney is kiállt Tom Cruise mellett. Mint mondta, a színész-producer nem reagált túl semmit, „a koronavírus nagyon is valós probléma” – mondta, miközben Hilarie Burton Morgan, az MTV korábbi műsorvezetője arról posztolt a Twitter-oldalán, még sosem kedvelte Tom Cruise-t ennyire, mint most. Hozzájuk csatlakozott a világhírű The Simpsons sorozat alkotója, Mike Scully is, aki ezt írta: „Kedves Tom Cruise. Kérlek, gyere haza Amerikába és üvöltözz egy kicsit az itt lakókkal is.”

„Engem viselt meg legjobban ez az egész”

Nem egészen 11 évvel ezelőtt, Christian Bale-lel is megesett az, ami most Tom Cruise-zal: minősíthetetlen stílusban esett neki az egyik kollégájának a Terminátor: Megváltás forgatásán, igaz, nála nem egy világjárvány miatt szakadt el a cérna, sokkal inkább a szakmai hiúság miatt. A hírhedten indulatos színész, akinek egykori sajtósát épp munkaadója számtalan dühkitörése miatt kellett poszttraumás stressz szindrómával kezelni, a film operatőrébe, Shane Hurlbutba állt bele, miután az gyanútlanul belesétált egy épp forgó jelenetbe.

„Legközelebb majd én is körbejárok a stúdióban és felvétel közben jól letépkedem a kis lámpáidat, jó lesz? Mi a f*sz bajod van neked? Mit mászkálsz itt felvétel közben? Mit nem lehet érteni azon, hogy dolgozunk? Jól seggbe rúglak majd, ha nem hallgatsz el” – hallani az incidensről kiszivárgott felvételen az üvöltöző Bale-t. A színész egyébként később bocsánatot kért a kirohanása miatt, elismerte, minősíthetetlen stílusban, ráadásul ok nélkül rontott kollégájára („Úgy viselkedtem, mint egy eszeveszett punk.”), ami miatt rémesen érzi magát. „Nincs mentségem” – mondta, majd hozzátette, a kiszivárgott felvétel érzése szerint őt viselte meg a legjobban.

Tom Hardy levélben mondta el, mennyire sajnálja

Öt évvel ezelőtt, a Visszatérő forgatása alatt Tom Hardy is beállt a kollégáikkal ordítozó színészek hosszú sorába. Legalábbis a film rendezője, Alejandro G. Inarritu szerint, aki a 2016-os BAFTA-díjátadón idézte fel rendezőasszisztense, Scott Robertson és Tom Hardy üvöltözését. „Döbbenetes volt látni, ami Tom és Scott között zajlott. Konkrétan őrület volt” – mondta.

A rendező azt is elárulta, az incidens másnapján Hardy mindenkit meglepett, mikor egy kézzel írt levélben kért bocsánatot Robertsontól. „Számomra ez mutatta meg Tom Hardy valódi személyiségét. Az, aki egy ilyen csúnya kiborulás után ilyen őszinte bocsánatkérő levelet tud írni a másiknak, részemről minden tiszteletet megérdemel.”

Tom Hardy levélben mondta el, mennyire sajnálja

Tom Hardy a Visszatérő c. filmben (Fotó: Profimedia)

Joaquin Phoenix berágott, hogy „ledívázták”

Miközben idén az apasága miatt került a figyelem középpontjába, a Joker főszerepének köszönhetően tavaly szinte minden Joaquin Phoenixről szólt. A visszafogott és csendes színész, aki 2019-ben hazavihette a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, mégiscsak szerepel ezen a listán, méghozzá egy a Jokerhez köthető kiborulása miatt.

Phoenix egy videofelvétel tanúsága szerint a forgatás közben az egyik operatőrre rontott rá. „Kikészít ez az állandó sugdolózás, amit művelsz. Befognád, haver?” – hallani Phoenixet azon a videón, amit Jimmy Kimmel műsorában játszottak le először, és ami láthatóan igencsak kellemetlenül érintette a színészt, aki azonnal bocsánatot kért az incidensért.

A videón egyébként Phoenix azért is számon kéri az operatőrt, amiért a háta mögött ’Chernek’ nevezi őt. „Tudom, hogy te terjesztetted el a stábtagok között ezt az egész Cher-dolgot, mintha csak egy kib*szott díva lennék. Nem mintha az, hogy Cherhez hasonlítasz, akkora sértés lenne egyébként” – mondja Phoenix, aki Jimmy Kimmel műsorában elismerte, utólag egyáltalán nem érti, miért húzta fel magát akkor. „Borzasztóan szégyellem magam, és sajnálom az egészet. Azt is, hogy az embereknek ezt hallaniuk kellett.”

A köpködős, a haragtartó, és akiket szét kellett ültetni

Ha Christian Bale híres a féktelen indulatairól, akkor Russel Crowe a tökéletes párja Hollywoodban. Kollégájához hasonlóan, a Gladiátor főszereplője is meglehetősen sokszor kényszerül bocsánatkérésre oda nem illő szavak, vagy a vállalhatatlan viselkedése miatt. Utoljára mondjuk 2002-ben történt ez meg vele, miután a BAFTA-díjátadón a backstage-ben minden ok nélkül leköpött egy BBC-s producert.

George Clooney és a Sivatagi cápák rendezője, David O. Russell sosem kért egymástól elnézést azután, hogy alaposan összevesztek a film forgatásán. A The Hollywood Reporter értesülései szerint a rendező azért vált feszültté, mert a film egyre többet csúszott az eredeti határidőhöz képest; részben azért, mert a túlterhelt Clooney képtelen volt megjegyezni a szövegét. A feszültségből szóváltás, a szóváltásból végül üvöltözés kerekedett, amit a felek néhány interjúban történt üzengetést leszámítva azóta sem tisztáztak egymással.

Nem Tom Cruise az első, aki üvöltözött az embereivel

David O. Russell és George Clooney a Sivatagi cápák forgatásán (Fotó: Profimedia)

Ennek az igencsak dicstelen listának az utolsó két szereplője Lucy Liu és Bill Murray. A két színész között a 2000-es Charlie angyalai film forgatása közben mérgesedett el a viszony annyira, hogy a rendezőnek egy ponton szét kellett ültetnie őket, miközben ők a szoba két ellentétes sarkából továbbra is szidták egymást. Arról nem szól a fáma, hogy bocsánatot kértek-e egymástól. Vagy a rendezőtől. Vagy legalább a stábtól. Csak az biztos, hogy ugyanezt Tom Cruise-tól most senki nem várja majd el.

Olvass még többet botrányhős hírességekről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top