nlc.hu
Sztárok
Mariah Carey szomorú története az All I Want for Christmas

Az utolsó nagy karácsonyi világsláger 26 éve született, és Mariah Carey szerelmi bánata ihlette

Bármilyen furcsa belegondolni, de a kétezres években még egyetlen karácsonyi nagy világsláger sem született. Az utolsó, akinek ez a bravúr összejött, még Mariah Carey volt az All I Want for Christmas Is You-val. A dal valódi történetét sokáig homály fedte.

Karácsony környékén rengeteg zenész próbál karácsonyi slágert írni, és ugyan kisebb sikereket máig el lehet érni a műfajban, a karácsonyi világslágerek gyűjteménye a kilencvenes évek közepén bezárult, és az addig kiadott örökzöldek azóta sem bővültek új taggal. Az utolsó dal, aminek sikerült feljutnia erre a sokat irigyelt tracklistre, Mariah Carey All I Want for Christmas Is You című száma volt, ami annyira sikeres bő negyedszázadot tudhat maga mögött, hogy ha az énekesnő soha egyetlen más dalt sem írt volna, az ikrei akkor is egész felnőtt életükben gazdagon megélhetnének a jogdíjaiból még évtizedek múlva is.

A dal születése kapcsán sok évtizeden át tartotta magát a hivatalos verzió, miszerint az énekesnő ünnep iránti szeretete ihlette, mert már gyerekkorában is imádta a karácsonyt és a karácsonyi dalokat, a hatvanas évek R&B és gospel hangzása pedig mindig is közel állt a szívéhez. Persze mindez nyilván igaz, de az All I Want for Christmas Is You valójában egy szomorú dal, még akkor is, ha senki sem gondolja ezt róla. A szerelmi bánat és a magány ihlette, és az elvágyódásról szól, ugyanis Mariah Carey akkoriban egy kívülről álomházasságnak tűnő boldogtalan kapcsolatban élt a nála 22 évvel idősebb férjével, Tommy Mottola lemezkiadó-mogullal.

Mariah Carey karácsonyi dalának szomorú sztorija van

Mariah Carey és férje Tommy Mottola a ‘Tisztelgés az Amerikai Hősök Előtt’ elnevezésű gálán, 1995-ben (Fotó: Rose Hartman/Archive Photos/Getty Images)

Szegény család szülötte

Mariah Carey 1994-ben az egyik legnagyobb sztár volt a popbizniszben. Az első, Mariah Carey címet viselő lemeze 1990-ben jelent meg, amikor az énekesnő még mindössze húszéves volt, és rögtön az eladási listák élén találta magát és elhalmozták díjakkal. Csakhogy egy ennyire fiatal, nem túl jómódú énekes számára egy ennyire hirtelen és gyorsan jött siker bizony hatalmas teher, amivel nem könnyű megbirkózni. Mariah Carey szegény családból jött: édesanyja ír származású, fehér operaénekes volt, akinek a családja nem fogadta el, hogy összejött egy fekete férfival, ezért kitagadták őt a családból és a családi vagyonból. Carey nem tagadta, hogy kiskorában nem vetette fel a családját a pénz – szülei már egészen kicsi korában elváltak –, ráadásul a vegyes származása miatt már gyerekként a rasszizmus számos formájával találkozott: sokszor nemcsak a fehér, hanem a fekete gyerekek sem fogadták be őt teljesen, és ez nyilván nyomot hagyott rajta.

Amikor húszévesen hirtelen soha nem látott sebességgel dőlni kezdett a pénz a házhoz, a fiatal Mariah megijedt. Félt attól, hogy a családja túlságosan rászáll majd, és nyitott pénztárcának nézik. Úgy érezte, nem tudná magát megvédeni tőlük. Ekkor jött jól, hogy a közelében volt a Sony lemezkiadó vezérigazgatója, Tommy Mottola, aki udvarolt a fiatal énekesnőnek. Carey számára biztonságot adott, hogy egy idősebb, és a pénzügyekben, valamint az üzleti életben jártas férfit tudhat maga mellett, ezért összeházasodtak. Csakhogy ez a házasság nem igaz szerelemből született, és ennek gyorsan meg is látszottak a hátulütői.

Aranykalitkában

Mottola a Sony kiadó főnökeként egyrészt teljesen rátelepedett Mariah Careyre, az énekesnőre, a magánéletben pedig úgy őrizgette őt, mintha egy Disney-hercegnő lenne, aki nem hagyhatja el a csodapalotájukat. Ők ketten egy mindenütt bekamerázott, őrökkel teli kacsalábon forgó palotában éltek együtt – későbbi visszaemlékezéseiben Carey a saját Sing Sing börtöneként emlegette a bedfordi házat –, amelyet Carey soha nem hagyhatott el a Mottola által bérelt testőrök nélkül. A férfi a felesége szinte minden pillanatáról tudott, ráadásul a házban felszerelt kihangosítókon keresztül bárhol hozzá tudott szólni. Az otthonukban még egy csilivili házi stúdiót is építtetett Carey-nek pusztán azért, hogy még a dalok felvételekor se kelljen eljönnie a házból, így inkább a zenésztársak érkeztek hozzá a házba, ahol a férje végig szemmel tarthatta őt.

Ha megfigyeled, észre lehet venni a különbséget a fiatal és a középkorú Mariah Carey öltözködési stílusa között. Carey huszonévesen a nagyon visszafogott és elegáns stílust képviselte, ám mint kiderült, ez nem annyira tőle, mint Mottolától eredt, aki nem szerette, ha a felesége az alakját mások előtt mutogatta. Szintén Mottola volt az, aki döntött arról, milyen dalokkal próbáljanak sikert aratni. A férfi szándékosan tolta háttérbe Carey félig fekete származását, és igyekezett őt úgy pozicionálni, mint egy fehér énekesnőt, és azon igyekezett, hogy elkerülje vele a feketébb megszólalású dalokat, annak ellenére, hogy a felesége azokat kedvelte igazán. Az ő ötlete volt az is, hogy negyedik albumként Carey adjon ki egy igazi karácsonyi lemezt. Ez a kilencvenes években egy fiatal énekesnő számára nem tűnt túl csábító opciónak: karácsonyi lemezeket többnyire levitézlett vagy idősebb sztárok adtak ki, és nem a huszonévesek.

Minden, amit tudni akartál az All I Want for Christmas Is You-ról, de nem volt kitől megkérdezned

  • A dalt nyáron vették fel, és mivel szükség volt némi karácsonyi hangulatra, Carey a stúdióban felállított nyár közepén egy karácsonyfát, és mindent karácsonyi égőkkel díszített fel.
  • Bár úgy hangzik, mintha élő zenekarral vették volna fel, a zenét Afanassief majdnem teljes egészében számítógépével készítette, élő zenekar nem járt a stúdióban, csak a gitárt vették fel egy gitáros segítségével, Mariah Carey-nek pedig vokalisták segítettek be az énekben.
  • Csak 2017-ig ez az egyetlen dal 60 millió dollárt hozott Mariah Carey konyhájára jogdíjak formájában.
  • Ez minden idők tizenegyedik legtöbbet eladott kislemeze.
  • Kétszer is rekordot döntött a Spotify-on: 2018 karácsonyán 24 órán belül több mint 10,82 millió lejátszást produkált, ez a szám pedig 2019-ben felkúszott 12 millióig. Idén vajon újabb rekord születhet?
  • Mariah Carey közreműködésével 2017-ben egy karácsonyi animációs film is készült a dalból.
  • A dalból gyerekkönyvváltozat is készült.
  • Csak Mariah Carey három különböző klipet készített hozzá. A legismertebb az eredeti, házi videóra hangszerelt változat, de nemrég egy profi táncosokkal, giccses karácsonyi díszletben forgatott változat is született, a remixhez pedig animációs klip készült.
  • A dal leghíresebb, nem Carey által énekelt változata az Igazából szerelem című filmben hangzott el, de elénekelte már a My Chemical Romance, Shania Twain, John Mayor és Demi Lovato is. Sőt, maga Mariah Carey is énekelte már együtt Michael Bubléval, Justin Bieberrel és  James Cordennel is, utóbbival a Carpool Karaoke-ban, egy igazi all star előadásban, ami rekordot döntött.
  • A kecskék is nagyon szeretik.

Merry Christmas

A nemes egyszerűséggel Merry Christmasra keresztelt negyedik nagylemez eleinte nem indult túl kreatívan: eredetileg csupán feldolgozások szerepeltek volna rajta, eredeti szám egy sem, de Carey fejéből pattant ki, hogy jó lenne valami saját dalt is rátenni. Akkori szerzőtársa, Afanassief leült a zongorához, és elkezdett régimódi rock’n roll ütemeket játszani, amire Carey ráimprovizálta a dal első sorát, és ezzel elindultak egy úton, ami mindkettejük életét örökre meghatározta. A dalt pikkpakk összedobták, és Carey-vel ellentétben Afanassief sokáig elégedetlen volt vele, mert túl egyszerűnek találta.

A dalhoz videoklip is készült, amiben ráadásul maga Tommy Mottola is feltűnt Mikulás-ruhába öltözve, és a felvételeknek igyekeztek a dalhoz hasonló régimódi hangulatot kölcsönözni, mintha csak régi, családi, házi videókat néznénk több évtizeddel ezelőttről. Sokak szerint a dal sikerét magyarázza, hogy olyan, mintha nem a kilencvenes években, hanem jóval korábban íródott volna, mondjuk valamikor a hatvanas években, amikor annyi nagy karácsonyi sláger született. Ráadásul sok a lassabb karácsonyi dal, de ez egy gyorsabb, pörgős buliszám, ami ritkának számít a karácsonyi dalok között. Ráadásul a szövege egy ízig-vérig szerelmes dal, és elsősorban így érdemes tekinteni rá. A megjelenése idején sokan úgy tekintettek rá, hogy Carey a dalt a férjének írta az iránta érzett szerelme jeléül, de ha jobban beleássuk magunkat a szövegébe, gyorsan kiderül, hogy pont az ellenkezője az igaz. Egy elvágyódó, magányos lány dala ez, akinek már nem kellenek a drága ajándékok, azok már nem adják meg számára a boldogságot. Ő már csak arra vágyik, hogy végre igazán szerethessen valakit. Valakit, aki nem Tommy Mottola. A pár házassága végül 1998-ig tartott, és ha valamit köszönhetünk nekik, az annyi, hogy Mottola nélkül valószínűleg a fiatal Mariah Carey sosem vágott volna bele abba, hogy karácsonyi albumot készítsen, így pedig nem született volna meg az All I Want for Christmas Is You – sem.

Karácsonyi dalok után jöhetnek a karácsonyi filmek?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top