nlc.hu
Sztárok
Hajdú Péter magánéleti sikere

Hajdú Péter újrakezdte, és boldogabb, mint valaha

2020 sok embernek fordulópont az életében, Hajdú Péter mindenesetre nem panaszkodhat.

Sokan azt gondolták, hogy 2020 lesz életük egyik legjobb éve, a különleges dátum miatt — hát ez az elmélet gyakorlatilag márciusban megdőlt. Hajdú Péter azonban sikeres esztendőt tudhat maga mögött: mind a magánélete, mind a karriere szárnyal. Év elején mutatta meg először a szerelmét, Esztert, nyár elején pedig kiderült, hogy ő lett a Life TV vezérigazgatója, illetve újraindul a műsora, amiben már nem csak producerként, de házigazdaként is szerepel. 

Eszter nem csak a magánéletében a társa, de a munkában is besegít. Nemrég a Life TV-hez igazolt, mint szerkesztő, eddig az RTL alkalmazásában állt. „Valaki azt szereti, ha egészen más szférából jön a párja, azaz otthon nem esik szó a munkáról. Én ennek pont az ellentéte vagyok, nagyon örülök, hogy Eszti ebben partner. Ráadásul jó meglátásai vannak. Egy komoly stáb foglalkozik azzal, kik legyenek a műsor vendégei, és volt, hogy valakit az ő tanácsára cseréltünk le” – árulta el korábban Hajdú Péter, aki szeptemberben el is jegyezte a párját.

„Vacsorával vártam otthon és egy tortát is rendeltem. (…) Amikor Eszter megpróbálta felvágni, nem sikerült. Először azt hitte, meg van fagyva, majd amikor meglátta a dobozt, meghatódott. Azonnal igent mondott” – árulta el a tévés, aki rövid időn belül megduplázta a csatornája nézettségét, és sikert sikerre halmoznak a műsoraik.

hajdú péter és eszter

Hajdú Péter és Eszter (Fotó: Instagram)

Hajdú Péter vendégei sok titkot megosztottak a műsorában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top