nlc.hu
Sztárok
Horváth Sisa Anna kísérlete

Horváth Sisa Anna: „Riogattak, hogy ha építkezel, akkor a házasságnak annyi”

A Konyhafőnök VIP fogatása után sem pihent Horváth Sisa Anna, aki a férjével építkezésbe kezdett. Arról beszélt, hogyan hatott mindez a kapcsolatukra.

Nemcsak a Drága örökösökben, hanem a Konyhafőnök VIP szereplőjeként is láthattuk az elmúlt időszakban Horváth Sisa Annát. A színésznő elmondta, hogy a főzőverseny nagy löketet adott neki a konyhában, egészen másképpen főz azóta, és bár nagyon megterhelő volt a forgatás, azóta sincs megállás. Igaz, azóta nem a konyhában bizonyít, egészen új projektbe kezdtek a férjével.

Horváth Sisa Anna a Reggeliben

Horváth Sisa Anna a Reggeliben

„Azért most már vágynék arra, hogy nyugi legyen, de úgy néz ki, hogy egyszerűen alkalmatlanok vagyunk, a saját életünket nagyon szépen tudjuk agyoncsavarni. Leginkább egy kísérletnek hívnám a mostani projektet: ahogy én kiléptem a Konyhafőnökből, adtunk magunknak egy nagyon bájos két hónapot, hogy egy lakást teljesen szétkapjunk ketten és összerakjunk” – kezdte a Reggeliben Sisa, és Lakatos Márk szerint az ilyen projektek sokszor megterhelik a kapcsolatokat.

„Mindenki azzal riogatja az embert, hogy ha építkezel, akkor a házasságnak annyi. Nekem erről pont tök más a tapasztalatom. Hál’istennek, ami nálunk, azt hiszem, a kulcs, az a humor és az önirónia és ezáltal ez az egész folyamat – ahogy visszaemlékszem – akkor igazából ez a hason fetrengős röhögés volt. Saját magunkat és egymást ki tudtuk kacagni, mennyire nem értünk hozzá.”

A nagyjából hatvan négyzetméteres lakást sikerült két hónap alatt felújítania a házaspárnak, pedig falakat szedtek ki és húztak újakat, betonoztak, parkettáztak. Erről is mesélt a Reggeliben:

A Konyhafőnök VIP-szereplőkről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top