nlc.hu
Sztárok

Mi lett vele: László Attila, a Csillag születikből

14 évesen ismertük meg, mára felnőtt férfi lett a Csillag születik-es László Attila

A régi nagy kedvenceinkre mindig jó visszaemlékezni. Azt pedig még jobb megnézni, hogy vannak napjainkban. László Attila férfivá érett az elmúlt 10 évben.

Ki nem emlékezne a Csillag születik-re? Remek tehetségkutató volt. Nemrég utánanéztünk, hogy él Tabáni István 11 évvel a műsor után. Most pedig következzen László Attila. Ő volt a harmadik évad nyertese. Azóta 10 év telt el és a tini fiú férfivá érett. Mutatjuk, hogy néz ki most.

Csillag született

De először menjünk vissza egy kicsit az időben. A kézdivásárhelyi fiú 2011 tavaszán tűnt fel a tehetségkutatóban az RTL Klub képernyőjén, akkor mindössze 14 éves volt. A zsűri és a közönség is hamar megszerette a szerény, alázatos, ám igen tehetséges fiút.

László Attila a Csillag születik válogatóján

A Csillag születik válogatóján, 2011-ben (Fotókredit: Sajtóklub/Bársony Bence)

A verseny során igazi klasszikusokat énekelt, többek között Máté Péter Most élsz!, Demjén Ferenc Várj, míg felkel majd a Nap, a Bergendy-együttes a Mindig ugyanúgy és Charlie: a Könnyű álmot hozzon az éj című dalát. De előadta a Rómeó és Júlia című musical slágerét, a Lehetsz királyt is. Júniusban végül a közönség szavazatainak segítségével meg is nyerte a tehetségkutatót.

László Attila - Csillag születik

Ez már az 1. élő adás, 2011.04.23-án (Fotókredit: Sajtóklub/Bársony Bence)

Költözés és turnék

A Csillag születik után 2012 a változás éve volt számára. Ekkor jelent meg a tehetségkutató nyereményének részeként az első albuma. Ugyanebben az évben kapta meg a magyar állampolgárságot is és szüleivel Erdélyből Magyarországra költözött. A középiskolát már itt fejezte be.

Egy dal az első lemezről:

Míg egykori versenyzőtársa, Krizbai Teca férjhez ment, ő inkább a karrierjére koncentrál. Az elmúlt évek alatt rengeteget turnézott. A kint élő magyarok meghívására járt Amerikában és Ausztráliában is, de a szülőföldjét, Erdélyt is megörvendeztette egy turnéval, ahol egyetlen zongorával állt színpadra. Közben folyamatosan fejlesztette magát zeneileg és az angoltanárától is rengeteg segítséget kap a mai napig.

Az utolsó hang

Még a Csillag születik alatt duettet énekelt Balázs Fecóval, ami természetesen nagy hatással volt rá. Egy közös képpel és egy idézettel búcsúzott a legendától novemberben: „…az utolsó hang is szétfoszlott már…”

Zenekar és online koncert

A feldolgozások mellett már saját dalokat is énekel és több klipje is készült, például a Van remény.

A mostani időszak sajnos nem kedvez az előadóknak (sem), de László Attila szerencsére alkalmazkodni tudott a helyzethez. Online koncerteket ad, ráadásul most már nem is egyedül, hanem a zenekarával. És mint ebben a videóban is látszik, aktívan tartja a kapcsolatot a rajongóival.

 

A most 24 éves kézdivásárhelyi énekes tehetsége, szerénysége és elhivatottsága felnőttként is töretlen, célja továbbra is az éneklés, azon keresztül pedig az öröm és az értékteremtés, ezt több interjúban is hangsúlyozta. És mi úgy látjuk, elég jól megy neki.

Még több akkor és most tartalom:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése