nlc.hu
Sztárok
Gömöri András Máté akkor és most

Testépítés és pluszkilók: rengeteget változott Gömöri András Máté

Gömöri András Máté új hobbit talált az elmúlt években, amivel teljesen átalakult. Az eredmény nagyon látványos.

Gömöri András Máté és az egész család sokat szenvedett azért 2019-ben, hogy teljesítse a célját, és elindulhasson egy testépítő versenyen. A színész azóta is úgy hízik és dobja le a kilókat, hogy csak hüledezni bírunk teljesítményén.

„Valóban, a verseny óta, ami­kor 77 kilóval mérlegeltem, közel 25 kilót szedtem fel, három hete, a születésnapomon 100 kiló körül voltam. Azóta egy keveset már leadtam, ugyanis indul a szálkásítási időszak a következő megmérettetésre” – mesélte akkor Gömöri András Máté a Borsnak. 

Szinte rá sem lehetett ismerni:

A színész nagyon odafigyel magára, és komolyan veszi a fogyó-, és hízókúrát is, mert tudja, hogy ez megterheli a szervezetét. „Szigorú étkezési, edzési és orvosi szabályok vannak erre, és persze felügyelet mellett csinálom, hiszen háromhavonta 20 kilót felszedni vagy ledobni komolyan megviselheti a szervezetet, ha ész nélkül csináljuk” – mondta akkor a napilapnak.

10 évvel ezelőtt még teljesen másképpen nézett ki a színész:

Jelenleg „hízókúrán” van, 104 kilót nyom.

Gömöri András Máté jelenleg az RTL Klub népszerű sorozatában, a Keresztanyuban látható minden hétköznap este, ahol igazán testhezálló szerepet kapott.  A sorozatbeli karakterét, Bárány Zozót csak egyetlen dolog érdekli igazán, és a színész úgy érzi, ezzel könnyen azonosul. 

Gömöri András Máté a Keresztanyuban

Gömöri András Máté Zozóként a Keresztanyu sorozatban. (Fotó: Sajtóklub )

„Egy dolog érdekli a világon, az edzés, a testépítés, ő maga is versenyző, ami ugye összecseng egy kicsit az én civil oldalammal is. (…) Annak ellenére, hogy vannak hülye ötletei, egy szerethető karakter. Enyhén egoista, tulajdonképpen azt szereti, ha körülötte forog a világ, de van neki egy érzékeny oldala is.”

Olvasnál sztárokkal készült interjúkat? 

(Nyitókép: Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top