nlc.hu
Sztárok

Lakatos Márk kiszorult a lakásából

Lakatos Márkot a saját stúdiója szorította ki a lakásából

Lakatos Márk betekintést enged a hálószobájába.

A pandémia miatt lényegesen több időt töltünk otthonunkban, ezért különösen fontos, hogy igazán jól érezzük magunkat mindennapi környezetünkben. Így vannak ezzel a sztárok is, Lakatos Márk például egy új kanapéval lepte meg magát.

„Imádom az otthonomat, amit két éve felújítottam, de nem csak lakásnak használom. Itt rendezem meg a stylist-képzésemet, itt csinálunk átalakító, szépítő programokat, illetve a nyári tábor is itt zajlik, így a lakás funkciót szép lassan kiszorította a szalonom működése – árulta el az otthona kapcsán Lakatos Márk. Ennek megfelelően gondolta át hálószobájának berendezését is. – Bármennyire is szeretem a franciaágyat, egyszerűsítenem kell, így helyette kerestem egy igazán jó, színben harmonizáló kanapéágyat.”

A 2020-as év mindenkinek egy nehéz időszak volt sok tekintetben, így Márk is megörült annak a lehetőségnek, hogy hitelkártyájával már igénybe veheti az azonnali könnyített törlesztés részletfizetési szolgáltatást. A kanapét és a hozzá tartozó kiegészítőket is így vásárolta meg. Akár új bútor mellett döntünk, akár a régi díványunkat szeretnénk kicsit stílusosabbá alakítani, fontos, hogy milyen kiegészítőket választunk.

„A díszpárnák színösszeállítása hozhatja összhangba a kanapé színvilágát a többi kárpittal, legyen az a szőnyeg vagy éppen a függönyök. Fontos a lokális világítás, a kis asztalon elhelyezett világítótestek, így igazán kellemes hangulatot varázsolhatunk a szobába” – tette hozzá a nemrég a gyerekvállalás témáját boncolgató stylist.

Lakatos_Mark szobája

Lakatos Márk hálója (Fotó: magánarchívum)

Olvass még Lakatos Márkról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top