A Blikk írta meg, hogy tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Bence, az Over My Dawn zenekar frontembere. A gyászhírt a zenekar a közösségi oldalán jelentette be.
„Egy nagyon szomorú esemény apropóján kell megtörnünk a csendet, ugyanis Firkánk a napokban itt hagyott bennünket. Halálával kapcsolatban semmilyen egyéb információt nem szeretnénk megosztani, kérünk mindenkit, hogy ezzel kapcsolatban se a családtagokat, se a zenekar tagjait ne keressétek” – írják posztjukban.
„Ami mellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül, az Bence karaktere és tehetsége, amivel 10 évig vezette a zenekart és hogy egy az underground körökben ismert, színpadképes produkciót épített fel az évek alatt velünk és korábbi zenésztársaival. Mindnyájan hálásak lehetünk azért, hogy ennek részesei lehettünk, valamint, hogy tanulhattunk, fejlődhettünk mellette az évek során. Énekesként, frontemberként, videósként is remekül helytállt, folyamatosan fejlesztve, képezve magát. A zenekaron belül is sokszor ő képviselte a józan, nyugodt hangokat, nélküle egészen bizonyos, hogy nem jutottunk volna idáig.”
Az Over My Dawn zenekar 2010 augusztusában alakult Szolnokon. Fő irányvonaluk a masszív metalcore felé húz.