nlc.hu
Sztárok
Dempsey és Makepeace szereplői egykor és most

A Dempsey és Makepeace sorozat főszereplői már 32 éve élnek boldog házasságban

Emlékszel még a Dempsey és Makepeace című krimisorozatra? És azt tudtad, hogy a két címszereplő a forgatáson egymásba szeretett és azóta is együtt vannak?

A Dempsey és Makepeace című sorozatot 1985–1986-ban vetítette az ITV Nagy-Britanniában, hozzánk néhány évvel később jutott el.  A sztori szerint a New York-i James Dempsey hadnagyot büntetésképpen helyezik át az arisztokrata származású brit rendőrnő, Harriet Makepeace mellé a londoni rendőrség egyik elit egységéhez. A 30 részes krimisorozat címszerepeit Glynis Barber és Michael Brandon alakították. Bár a két főhős szerelme a történet szerint nem teljesedett be, a való életben azonban a két színész egymásba szeretett. 1989-ben házasságot kötöttek és a mai napig is együtt vannak. Egy fiuk van, a 28 éves Alex. 

Michael Brandon és Glynis Barber

Michael Brandon és Glynis Barber 2017-ben (Fotó: Jeff Spicer/Getty Images)

„Nagyon különböző emberek vagyunk, és azt hiszem, ettől vonzódunk egymáshoz. Ha én kéket mondok, akkor ő pirosat. De ő a legőszintébb, leghűségesebb ember. Nincs mellébeszélés Glynisszel. Ha a barátod, akkor a barátod” – nyilatkozta feleségéről Brandon néhány évvel ezelőtt.

A Dempsey és Makepeace női főszereplője

Glynis Barber Dél-Afrikában született 1955-ben. Színészi pályafutását a hetvenes évek végén tévés epizódszerepekben kezdte, majd a nyolcvanas évek közepén megkapta Harriet Makepeace szerepét a sorozatban. Azóta is innen emlékeznek rá a legtöbben. 

 Glynis Barber

Glynis Barber (Fotók: Profimedia/Getty Images)

A színésznő főleg a sorozatok világában maradt, de feltűnt néhány játékfilmben is, illetve brit színházakban is játszott. Legutóbb a The Outpost című sorozatban forgatott 2019–2020-ban. Férjével is rendszeresen játszanak együtt, néhány éve például a Love Letters című darabban közösen léptek színpadra, tavalyelőtt pedig mindketten szerepeltek a Passport to Oblivion című filmben.

Barber számára nagyon fontos a természetesség és az egészséges életmód. Egy táplálkozási szakértővel közösen kidolgoztak egy diétás módszert, melyről könyvet is megjelentettek. A színésznő egy weboldalt is üzemeltet, ahol életmód- és táplálkozási tanácsokkal látja el az érdeklődőket. „Felismertem, hogy senki sem tudja mindenre a választ. A legtöbb ember nem tudja, mit csinál, de akkor is megy előre. Most már én is közéjük tartozom. Bárcsak hamarabb rájöttem volna” – fogalmazott a színésznő egy interjújában. 

A Dempsey és Makepeace férfi főszereplője

Michael Brandon

Michael Brandon (Fotók: Profimedia/Getty Images)

Michael Brandon idén áprilisban lesz 76 éves. Amerikai munkáscsaládba született, szerény körülmények között nőtt fel és gyerekként rengeteget csavargott az utcán különféle bandákkal. 17 évesen elnyert egy ösztöndíjat a jogi karra, ám nem sokkal később egy fertőzés miatt deréktól lefelé lebénult. A gyógyulása több hónapig tartott, ekkor jött rá, hogy szeretne nagy dolgokat elérni az életben. Az akkori barátnője vetette fel, hogy érdemes lenne megpróbálkoznia a színjátszással. Karrierje a Broadway-en indult, és bár a hetvenes évek elejétől szerepelt filmekben és sorozatokban, a nagy áttörést számára is a Dempsey és Makepeace hozta meg. Több tucat tévés produkcióban volt látható azóta is, ám a sorozat sikerét soha nem tudta felülmúlni. Az utóbbi években főleg szinkronszínészként, illetve narrátorként dolgozott, illetve londoni színházakban láthatta a közönség.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top