nlc.hu
Sztárok
Magony Szilvi: Megszületett a kisfia!

Íme az első fotó: megszületett Magony Szilvia kisfia, nemzetközi nevet választottak neki

Szombat reggel megszületett az egykori szépségkirálynő, Magony Szilvi első gyereke. A baba és a mama is jól vannak, az első babaképet az nlc-vel osztották meg.

Magony Szilvia először az nlc-nek mesélt arról, milyen sokat kellett küzdenie azért, hogy anya lehessen. Most nekünk mesélt arról: megszületett a kisfia.

„Pénteken teljes nyugalomban vacsoráztunk a párommal otthon, keddre volt betervezve a császárműtét, mert  a kisfiunk farfekvéses volt. Egyszer csak elkezdett görcsölni a hasam, azt hittem, csak jósló fájások” – emlékezik vissza Szilvi.

Megszületett Magony Szilvi kisfia

Magony Szilvi és kisfia (Fotó: Magony Szilvia)

„Éjjel azonban egyre gyakrabban jelentkeztek a fájások, ezért hívtam a szülésznőmet, Kowalné Bognár Mónikát, aki azt javasolta, azonnal induljunk a kórházba. Fél ötkor már bent voltunk és kiderült megindult a szülés, ezért szinte rögtön toltak is fel a műtőbe. Fél hatra már kint is volt a kisfiunk. Nagyon hálás vagyok az orvosomnak, Dr. Csermely Gyulának, hogy ilyen gyorsan cselekedett és a kórház dolgozóinak, hogy ennyire a helyzet magaslatán álltak ebben a helyzetben.”

Megszületett Magony Szilvi kisfia, csodaszép nevet kapott

Magony Szilvi már el is hagyhatta a kórházat (Fotó: Magony Szilvia)

A kisfiú makkegészséges, 3400 grammal és 54 centiméterrel született. „Sávai Márk Milán óriási hajjal született, egy igazi kis tündér. Sokat gondolkoztunk, hogy milyen nevet szeretnénk neki adni. Végül olyan nemzetközi név mellett döntöttünk, amit külföldön is könnyen kiejtenek. Csodálatos dolog az anyaság, életem legszebb időszaka kezdődik most, amit már nagyon vártam.”

Sztárbabák: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top