nlc.hu
Sztárok

2021 sztárbabái

2021-ben sok hírességhez érkezik a gólya!

Igazi bébibummra lehet számítani a következő évben mind a magyar, mind pedig a külföldi sztárvilágban. Összegyűjtöttük, kiknél bővül a család.

Sok sztárbabának örülhetünk 2021-ben, a teljesség igénye nélkül mutatjuk, kikhez érkezik a gólya.

Ada

December elején a műsorvezető a közösségi oldalára posztolt egy vidám fotót, amit nem lehet másként értelmezni, mint hogy gyereket várnak a férjével, Mátéval.

A képen Ada látható nevetés közben egy tál kajával a kezében. Mellette a párja egy üveg italt – talán sört – kortyolgat. A lényeg viszont Máté pólójára van írva:

„Ő kettő helyett eszik, én három helyett iszom”

(A képet itt tudod megnézni.)

Karsai Zita

Karsai Zita több külföldi tehetségkutatóban is kipróbálta magát, de itthon egy ideje nem szerepel a képernyőn. November végén a Mokkában jelentette be, hogy 41 évesen első gyerekét várja. Karsai Zita korábban többször is elmondta, hogy vágyik az anyaságra, ám meg kell találnia hozzá a megfelelő partnert. Úgy tűnik, ez sikerült.

Rose Leslie

Első gyermekét várja a Trónok harca sztárházaspárja, Rose Leslie és Kit Harington. Az örömteli hírről a színésznő a Make magazinnak adott interjújában mesélt először, a cikkben ráadásul a pocakját is megmutatta.

Rose Leslie és Kit Harington.

Rose Leslie és Kit Harington (fotó: Profimedia)

Szalóki Ági

Szalóki Ági hamarosan anyuka lesz. Az énekesnő a közösségi oldalán számolt be a gólyahírről, megmutatva a róla készült első kismama-fotót. „42 éves lettem a mai napon és örömmel tudatom Veletek, hogy kisbabát várok, a 4. hónapban vagyok. Éljen az élet!” – osztotta meg az örömhírt a rajongóival a Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, dalszerző.

Martinovics Dorina

A Radnóti Színház egy nagyon cuki közleményben tudatta a nagyérdeművel, hogy babát vár a 38 éves színésznő és párja, Szatory Dávid, így egy darabig biztosan nem láthatják őt a színpadon.

Martinovics Dorina terhessége

Martinovics Dorina anyai örömök elé néz (Fotó: smagpix)

„Mert nem ér rá és a jelmezeit is kinőtte…, meg a világon az egyik legjobb dolog történik éppen vele. Nagy örömmel jelentjük be, hogy Dorina babát vár, emiatt szerepeit egy időre kolléganői veszik át. A szerelmesek házaiban Radnay Csilla, az Egy piaci napban Bánfalvi Eszter, a Futótűzben Mészáros Blanka, a Gloriában Pető Kata veszi át a szerepét. Sok-sok boldogságot és ezer örömet, drága Dorina!” – írták.

Nicki Minaj

Nicki Minaj tavaly jelentett be, hogy visszavonul, és inkább a családalapításra szeretne koncentrálni. Úgy tűnik, ez össze is jött neki.  Arról, hogy hányadik hónapban van, vagy milyen nemű lesz a gyereke, Minaj egyelőre semmilyen információt nem osztott meg. Terhességét azonban rendhagyó outfitben jelentette be:

Eugénia hercegnő

Babát vár II. Erzsébet királynő unokája, Eugénia yorki hercegnő is. Eugénia és férje, Jack Brooksbank még 2018-ban házasodtak össze a Windsor-kastély Szent György kápolnájában. A pár azóta is boldogan él, most pedig 2021 elejére várják első közös gyereküket.

Eugénia brit királyi hercegnő és Jack Brooksbank örömmel jelentik be, hogy babát várnak 2021 elejére. András yorki herceg, Sarah yorki hercegné, Erzsébet királynő és Fülöp herceg nagy örömmel fogadták a hírt” – áll az Instagram-bejegyzésben.

Emily Ratajkowski

A 29 éves modellről és Instagram-sztárról, Emily Ratajkowskiról annyit lehetett tudni, hogy 2018 óta boldog házasságban él férjével, Sebastian Bear-McClarddal, de az derült égből villámcsapásként érte a világot, hogy terhes. Ratajkowski megadta a módját: egy látványos, digitális Vogue-címlappal jelentette be a világnak a nagy eseményt.

Ebergényi Réka

Ebergényi Réka ugyancsak a közösségi oldalán tudatta a gólyahírt a Londonban élő, egykori szupermodell, közzétéve az első kismamafotót. A 38 éves modell sokat sejtető ruhát visel. Mint a bulvárlap megjegyzi, a királykék szín lehet, hogy éppen a baba nemére utal.

Hódi Pamela

Hódi Pamela és férje, Bence a HOT! magazin címlapján jelentették be, hogy összeházasodtak, ráadásul hamarosan bővül a családjuk. „Zökkenőmentesen ment minden. Örültem, hogy találtam olyan ruhát, amibe belefértem, és csinosnak is éreztem magam benne. (…) Álmaimban nem gondoltam, hogy kismamaként mondhatom ki az igent a szerelmemnek, de nagyon hálás vagyok Istennek ezért” – árulta el a lapnak korábban Hódi Pamela.

Hódi Pamela várandós

Hódi Pamela a Konyhafőnökben (Fotó: RTL Sajtóklub)

Dér Heni

Dér Heni a legkevésbé sem számított arra az áprilisi méhen kívüli terhességét, a vetélést és a műtétet követően, hogy a trauma után ennyire hamar megtörténik vele a csoda. „Nagyon vártuk a babát, de nem sejtettük, hogy ilyen hamar összejöhet. (…) A legnagyobb kérdés az volt bennem, hogy merjek-e örülni. Az első terhességemnél sírtam a boldogságtól, ami nem tartott sokáig. Nem meglepő, hogy másodjára aggódtam, nehéz volt így lelkesedni” – vallotta be az énekesnő.

Kardos Eszter

Január végére várják második kisbabájukat Kardos Eszterék. Éppen hogy csak kimondták, hogy jöhet a kistesó, már meg is fogant a baba. „Erik is tervezett baba volt, és most a kistesója is tervezett baba. Erik is rögtön összejött, elkezdtük, próbálkoztunk, és egy hónap múlva már terhes voltam. És most is így volt ez. Nagyon féltünk, (…) mert benne lehetett volna a pakliban, hogy egy évig, másfél évig próbálkozunk” – nyilatkozta a Fókuszban a Barátok közt Vandája.

Hilary Duff

2021-ben öttagú családdá válnak Hilary Duffék, ez azután derült ki, hogy az énekesnő Instagramra posztolt egy videót, amin már erősen látszik a hasa, amit a biztonság kedvéért – hogy mindenki tutira lássa, hogy terhes – férje, Matthew Koma is megfogott.

Kelly Rowland

Kelly Rowland október elején jelentette be, hogy babát vár. Az énekesnőnek és férjének már van egy közös gyermekük, a 6 éves Titan.

Rachel McAdams

2018 áprilisában született meg a Bajos csajok színésznőjének első gyermeke, egy fiú, akinek a nevét nem osztották meg a nyilvánossággal, McAdams és párja ugyanis rettentően óvja magánéletét. Nemrég azonban Los Angelesben sétálgatva fotózták le a színésznőt, ahol jól látni, hogy második gyermekével várandós.

Rachel Mcadams várandós

Rachel Mcadams is várandós (Fotó: Profimedia)

Nosztalgiázz az nlc.-n: hírességek akkor és most!

(Nyitókép: Profimedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top