nlc.hu
Sztárok
A Viszkis börtönszökése

Ambrus Attila 800 ezer forinttal tompította a 3. emeletről való esést, először vallott a börtönszökéséről a Viszkis

Ambrus Attila mindent előre eltervezett, de végül nem a terv szerint alakultak a dolgok.

Ambrus Attilának 22 évvel ezelőtt sikerült megszöknie a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájából. Az egykori bankrabló a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában elevenítette fel a szökési manővert, amit még A szökés című sorozat Michael Scofieldje is megirigyelne. A Viszkisnek ugyan mindkét bokája kiment, de sikerült elmenekülnie. 

Ambrus Attila

Ambrus Attila beavatta Hajdú Pétert a szökése részleteibe – Forrás: Life TV / Összezárva Hajdú Péterrel – videó

Konkrétan 7 perc alatt léptem le. (…) Eredetileg az első emeletről másztam volna le a kötélen, amit lepedőkből és törölközőkből fontam, de az elsőn dolgoztak, a másodikon dolgoztak, így végül egy harmadik emeleti irodából tudtam kimászni. Ehhez persze ki kellett egészítenem a kötelet, amit kábelekkel és hosszabbítókkal oldottam meg. Több mint 20 méterről ereszkedtem és a műanyag egy életre bele is égett a tenyerembe. Végül 4 méterről ugrottam és ki is ment mindkét bokám. Csak annak köszönhetem, hogy sikerült ennyivel megúszni, hogy a 400-400 ezer forint a cipőmben volt elrejtve és ezek a kötegek tompították az esést” – mesélte a feleségéért alaposan megharcoló Ambrus Attila, akit a szökése után 3 hónappal fogtak el egy zuglói lakásban.

Még több sztárvallomás az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top