nlc.hu
Sztárok
Curtis érdekes magyarázata

Curtis érdekes magyarázatot adott arra, hogy a barátnője miért nem találkozott még a fiával

A ZSHOWtime vendége volt Curtis, ahol többek között a kapcsolatáról is szót ejtett.

Barnai Judit és Curtis kapcsolatáról először egy heti magazinból hallottunk, azonban akkoriban még mindent tagadott a rapper. Csak hónapokkal később álltak kamerák elé és vallották be, hogy egymásba szerettek. Sokakat zavar a viszonyuk, többen pocskondiázzák a válogatott kosárlabdázót, aki ezért úgy döntött, hogy törli magát a közösségi oldalakról és kikötötték, hogy nem beszélnek a kapcsolatukról. A válófélben lévő Curtis volt a ZSHOWtime vendége, ahol mégis szóba került Judit, akiről érdekes dolgokat mondott a rapper. 

Osváth Zsolti rákérdezett, hogy szerelmes-e a lányba, a válasz azonban még a műsor házigazdáját is meglepte.

„Nem vagyok szerelmes. Nagyon szeretem, de nem vagyok szerelmes”

– válaszolt Curtis. Zsolti aztán arra is rákérdezett, hogy miért nem találkozott eddig Judit és a rapper kisfia, Doncsi. „Még nem találkoztak. Ezt így beszéltük meg a Krisztivel és ez így van jól. (…) Nem tudom, hogy zavarja-e, nem beszélünk erről igazából” – mondta szűkszavúan.

A teljes beszélgetést itt megnézheted: 

Legfrissebb sztárhíreink: 

curtis

Curtis (Fotó: Youtube)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top