nlc.hu
Sztárok
Görgényi Fruzsina új életet kezdett

Görgényi Fruzsinának már társasága is van: „Jól érzem most magam, új életet kezdtem”

Sok a változás Görgényi Fruzsina életében, és pozitívan áll az újrakezdéshez.

A Barátok közt színésznője tavaly év végén új életet kezdett, szakított Vastag Csabával és a belvárosban vett ki egy kis lakást. ahogy mondta korábban, igyekszik tudatosan gyászolni és nem elfojtani az érzéseit. Fruzsi négy macskát hagyott hátra az énekes házában, amiért majd megszakadt a szíve, de nem sokáig maradt állattársaság nélkül, januárban örökbe fogadott két hófehér kismacskát, akik jó hatással vannak rá.

 „Egyfolytában a közelemben akarnak lenni, és nagyon barátságosak mindenkivel, nagyon kedves és közvetlen kiscicáim vannak – mondja mosolyogva a színésznő. – Nem is tudnám elképzelni az életemet nélkülük, rengeteg szeretetet adnak nekem.”

Görgényi Fruzsina új életet kezdett

Görgényi Fruzsina új életet kezdett

Fruzsina természetesnek veszi, hogy a macskák vele alszanak, hisz olyanok számára, mintha a gyerekei lennének. 

„A minap ivartalaníttattam őket, mint felelős gazdi, mert ki tudja, mit hoz az élet, hová költözöm velük. Tudom, hogy így csökkenthetem azoknak az árok szélére kallódó árváknak a számát, akikből már így is sok van és a menhelyek nem győzik befogadni és gyógyítgatni a pici lelkeket. Annyira aggódom értük, hogy szépen begyógyul-e a sebük, hogy minden rendben legyen, úgy féltem őket, mintha a gyerekeim lennének. De hát ők igazi ajándékok is nekem. Gyerekkori vágyam volt egy fehér cicus és amikor a Fókuszban ezt elmondtam, pár napra rá felhívott egy kedves hölgy, aki egy napraforgómezőn talált egy csapat magára hagyott fehér cicát. Azonnal elmentem értük, azóta pedig Masni és Tejcsi nálam laknak…”

Hamarosan egy újabb változás lesz Fruzsina életében, nemsokára véget ér a Barátok közt forgatása, és végleg elbúcsúznak a színészek a Mátyás király tértől. „Nagyon nehéz lesz az elválás, már én is öt éve dolgozom itt és nagyon jó a csapat, rengeteg barátom van itt. Hogy mi lesz a Barátok közt után? Rengeteg tervem van, remélem, sok megvalósul majd belőle. Szeretnék házi tésztákat gyártani, és a műsorvezetés is érdekel. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Most a karrieremre koncentrálok, párkapcsolatra pedig egy ideig nem vágyom. Jól érzem magam most egyedül, az új lakásban a cicáimmal. Szerencsére sok barátom van, akire számíthatok, így nem sokat vagyok egyedül.”

Új életet kezdtek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top