nlc.hu
Sztárok

Polgár Kriszta a terhességről

Polgár Kriszta a 3. gyerekét várja: „Az orvosom egyelőre nem kezel veszélyeztetettnek”

Két fiuk jó ideje noszogatta őket, hogy szeretnének kistestvért, ám Kriszta veszélyeztetett terhességei miatt mindig is félt bevállalni még egy gyereket. A sors mégis úgy hozta, hogy az egykori szépségkirálynő ismét várandós.

A hét elején derült ki, hogy Polgár Kriszta a harmadik gyermekével várandós. Amikor a fiaik elé tették az első ultrahangképet, a nyolcéves Olivérnek azonnal könnybe lábadt a szeme, a hatéves Vince pedig azóta mindennap megpuszilgatja anyukája hasát.

„Mindig is két gyereket terveztünk, a férjemnek és nekem is egy testvére van, ez a családmodell volt előttünk – kezdi az nlc-nek a kismama. – Mindkét fiunknál veszélyeztetett terhes voltam, Olivérnél két hónapot feküdtem kórházban, míg Vincénél volt egy hatalmas cisztám, amit szülés után ki is kellett venni, pár héttel később pedig az egyik petefészkemet el kellett távolítani egy rendellenesség miatt. Féltem egy újabb babavállalástól, de az elmúlt egy évben mégis azt éreztem, hogy talán mégis fel vagyunk készülve egy újabb lélek érkezésére. A fiúk szinte naponta nyúztak minket, hogy szeretnének egy öcsikét, akivel lehet majd birkózni. Úgy döntöttünk a párommal, hogy a sorsra bízzuk magunkat. Amióta tudjuk, hogy ismét kisbabánk lesz, isteni csodának éljük meg ezt a babavárást.”

Kriszta ezzel a képpel jelentette be közösségi oldalán, hogy ismét kisbabát vár (Fotó: Kaldau-Polgár Krisztina)

Kriszta ezzel a képpel jelentette be közösségi oldalán, hogy ismét kisbabát vár (Fotó: Kaldau-Polgár Krisztina)

Az Amerikában élő Kriszta most jár a tizenharmadik hétnél, viszonylag jól viseli a terhesség első időszakát, de folyamatos hányingere van. „Azt hittem, a tizenkettedik hétnél jobb lesz a helyzet, de egyelőre esténként állandóan émelygek. Nekem nem reggeli, inkább esti rosszulléteim vannak. Az orvosom egyelőre nem kezel veszélyeztetettnek, teljesen normális terhességnek indulunk neki, aztán meglátjuk, mi történik. Mivel a harmadik gyermekünk az Egyesült Államokban születik, ezért azonnal amerikai állampolgár lesz, de mi kezdeményezzük a magyar állampolgárságot is, hiszen mindannyian magyarok vagyunk. Furcsa lesz idegen országban szülni, főleg, hogy itt teljesen más vizsgálatok vannak, mint amit otthon megszoktunk. Kevesebb az ultrahang, nincsenek nagy genetikai vizsgálatok, csak nagyobb labortesztek.”

Krisztáék nagyjából két hét múlva tudják meg a baba nemét, amit már nagyon várnak. „Nagyon örülnénk egy kislánynak, de igazából van abban is jó, hogy azonos neműek a gyermekeink, hiszen akkor könnyebben eljátszhatnak egymással. Igazából mindegy, hogy kislány vagy kisfiú lesz a harmadik, a lényeg, hogy egészséges legyen.”

Sztárok, akiknél hamarosan bővül a család: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top