nlc.hu
Sztárok

Bereczki Zoltán az új munkájáról

Egyszerre maradt munka nélkül Bereczki Zoltán és párja

Hónapokon belül nagyon rossz helyzetbe került volna a színész és családja.

Mint arról beszámoltunk, Bereczki Zoltán április 1-je óta a Life TV Ébredj velünk! című műsorának egyik műsorvezetője. A 44 éves színész a BEST magazinnak adott interjúban elárulta, hogy ez a felkérés az utolsó pillanatban érkezett a számára.

Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltánnak már nem a karrier az első (Fotó: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu)

„Nagyon éreztem már magamban a lekötetlen energiákat. Úgy gondoltam, már nem tudok annyi dalt írni, annyit kirándulni, annyit a kertben lenni, annyit főzni, hogy az elég legyen. A lányom is szépen lassan kamasz lett, és már ő sem otthon akar lenni” – árulta el Bereczki Zoltán, akinek anyagi szempontból is jól jött a felkérés, hiszen várandós párjával, Bata Évával egyszerre maradt munka nélkül.

„Bő egy éve otthon ültünk. Van egy 13 éves lányom, és van egy várandós kedvesem. Ráadásul a párom tavaly tavasszal éppen úgy maradt munka nélkül, akárcsak én. A villanyt viszont ugyanúgy fogyasztottuk, ennünk ugyanúgy kellett. Néhány hónapon belül én is nagyon rossz helyzetbe kerültem volna. Ebből a szempontból is fontos, hogy most megtalált egy fantasztikus munka, amiért fizetést kapok. Érzem annak a felelősségét, hogy családapa vagyok, hogy el kell tartanom azokat, akiket szeretek. Tudnom kell, hogy ha elvégzem a munkát, mit kapok érte, és abból mit tudok venni azoknak, akikért felelős vagyok” – mondta el.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

BEST magazin
 

Olvass még Bereczki Zoltánról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top