Pécsi Ildikó 2020. december 5-én hunyt el, az utóbbi években sajnos családi botrányai miatt szerepelt sokat a címlapokon. Élete és munkássága viszont rengeteg értéket képviselt, így születésnapján a fiatalkoráról emlékezünk. Úgy írtak róla, hogy ő volt a magyar Gina Lollobrigida, Magyarország szexszimbóluma.
A ‘60-as évek bálványa
Pécsi Ildikót az én korosztályom – akik a ’80-as években voltak gyerekek – leginkább az Indul a bakterház Csámpás Rozijaként vagy Kláraként a Linda című sorozatból ismerte meg, ám a színésznő már jóval ezek előtt is bombanőnek számított a színésznők között a nagyközönség számára. A ’60-as években ragadt rá, hogy ő a magyar Gina Lollobrigida, tisztelegve ezzel a színésznő természetes szépsége előtt. Nőies formáival, macskaszemével és gyönyörű hajkoronájával levette a lábáról a közönségét, mert mindezt viselni is tudta, áradt belőle a nőiség megélése, a rajongók pedig imádták a színpadon, filmekben és persze a róla készült fehérneműs, bikinis fotósorozatokat is boldogan nézegették.
Pécsi Ildikó büszke volt nőies idomaira, erről a XXI. század című műsorban mesélt: „Nem hordtam soha melltartót, mert nem kellett. Tehát innentől kezdve nekem ez magától értetődő dolog volt. Sokkal később jöttem rá elmondásokból és mutogatásokból, hogy ez biztos nagyon érdekes lehetett, de a mellem ugyanúgy a saját részem volt, mint a kezem. Talán egy-két évtizede, mikor elkezdtem másképp nézni akkori önmagamra, jöttem rá, hogy ez a lány tényleg nem hordott melltartót, ami elég bosszantó lehetett, hiszen végigmész valahol, és felborul a hetes busz.”
Amikor pedig Kadarkai Endre készített vele interjút, akkor így nyilatkozott arról, hogy milyen érzés volt számára a 60-as évek szexszimbólumának, a magyar Gina Lollobrigidának lenni: „Én nem érzékeltem ebből semmit. Akkoriban ez máshogyan volt. Talán öregségemre jöttem rá, amikor látok korábbi fotókat magamról, hogy szépséges nő voltam. De szerencsének tartom, hogy nem tudtam róla akkor, mert zavart volna… Semmi lemondásom nem volt abban, hogy úgy néztem ki. Persze szerettem úszni és gőzbe járni, de speciálisan nem készültem szerepekre.”
Nyílegyenes karrier
A színésznő 1962-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, ami után egyenes út vezetett Pécsre, és rögtön ebben az évben az első nagy filmszerepet is bezsebelte Az aranyember című filmben. Majdnem 100 filmben láthattuk a filmvásznon és a tévében, megbecsült színésznő volt, aki rengeteg kitüntetést kapott a munkásságáért: Jászai Mari és Kossuth-díj, na meg a csodás szerepek a legjobb színházakban.
„Színésznőnek születtem. (…) Mindig azt adtam a színpadon, ami az akkori lényem volt – mesélte Pécsi Ildikó egy interjúban három évvel ezelőtt. – Az élet elhalmozott mindenféle nagyszerű szereppel. Voltam fiatal és öreg, sovány és kövér, lehettem vidám és eljátszhattam a »hattyú halálát«. Nagyszerű színészek voltak a partnereim, és a kor legelismertebb rendezőivel dolgozhattam. Ruttkai Évától eltanultam a kézmozdulatait, amit ő is Bajor Gizitől lesett el. Apámtól, aki szintén rajongott Bajor Giziért, azt a pillantást tanultam meg, hogyan kell lenézni a nézőtérre, hogy ott mindenki úgy érezze, egyenesen hozzá beszélek. A Pécsi Balett táncosaitól a tartást, Páger Tóni bácsitól a pontosságot, Bessenyei Feritől megtanultam, hogyan lehet legyőzni a lámpalázat.”
Pécsi Ildikó fürdőruhás sorozatából, 1965 (Fotó: MTI / Keleti Éva)
A nagy szerelem
Sok férfi imádta szexszimbólumként Pécsi Ildikót, ám csupán egy szerencsés ember, Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó került ki győztesen a színésznő szívéért vívott csatából és vette el feleségül 1969-ben. A frigynek nem örült felhőtlenül a színésznő környezete: „Amikor összeházasodtunk, nekem mindenki azt mondta, hogy megbolondultam, mert mit akarok egy primitív focistával. Lajosnak meg azt mondták, hogy mit kezd egy ilyen színésznővel. Hát, én vele akartam élni és fordítva. Aztán mindenki beletörődött.”
51 évig éltek boldog házasságban, Szűcs Lajos egy interjúban emlékezett vissza kapcsolatuk elejére, amikor kikosarazta őt a művésznő, és egyáltalán nem adta könnyen a kezét: „Filmeken már régebben láttam, és persze engem is elbűvölt a szépsége, ahogyan nagyon sok férfit az országban. Személyesen meg 1964-ben. Még a Dorogban fociztam, a Pécs ellen volt fontos meccsünk, és emiatt egy nappal korábban már odautaztunk, hogy pihenten lépjünk pályára. Este még lementünk sétálni a Király utcában, és ott láttam meg Ildit. Gyönyörű volt, kibontott szőke haja lobogott a szélben, és egyből megbabonázott. Beleszerettem.”
„Pesten szóltam a drága Blumi bácsinak, az MTK akkori legendás intézőjének, aki otthon volt a színi világban, hogy mondja meg neki, szeretnék vele találkozni – folytatta szerelmük történetét Szűcs Lajos –, de ő visszaüzent, hogy focistával nem akar ismerkedni… gondolkodtam ezen, éppen eléggé el voltam keseredve a kikosarazás miatt. A véletlen aztán úgy hozta, hogy a következő évben mindketten Pestre kerültünk, ő a Vígszínházba, én a Fradiba, és én azt gondoltam, hogy most több esélyem lesz, de így sem jött össze semmi. Néha ugyan találkoztunk valamely társaságban, de nem tudtam a kegyeibe férkőzni… Szerintem rám se hederített, és bennem az munkált, hogy biztosan azért, mert focista vagyok…”
Nagy szerelem volt az övék, melyből egy gyermekük született, akit a rajongásig imádtak. A boldog házasságuk titka Pécsi Ildikó saját bevallása szerint az volt, hogy mindketten kétfelé voltak szerelmesek: a szakmájukba és a családjukba, ebben megértették és kiegészítették egymást. Pécsi Ildikó a férje, Szűcs Lajos halála után alig fél évvel, 2020 decemberében hunyt el gödöllői otthonában, emléke örökké él a szívünkben.