nlc.hu
Sztárok

Osváth Zsolt az éttermével is segít

Osváth Zsolt megnyitotta az éttermét és megvendégelt egy csapatnyi gyermekotthonban élő fiatalt

Osváth Zsolt igazán nagylelkű volt az étteremnyitásnál.

Hónapokig készült a nagy bejelentésre Osváth Zsolt youtuber: megvalósította az egyik álmát, szombaton megnyílt párjával közös éttermük. Az első napon máris vendégül láttak 150 embert, ráadásul ingyen, hiszen egy sorsolás keretein belül lehetett kipróbálni az újonnan nyílt éttermet. Másnap pedig – gyereknap alkalmából – megvendégelt egy csapatnyi gyermekotthonban élő fiatalt.

„Gyereknap. Nekem kicsinek nem volt különösebb ünnep. A vidámparkok nekünk drágák voltak, anyám hamar rájött, hogy egy városligeti rendezvény a gyerekkel felesleges, ha nem veszed meg neki, amit megkíván, nem ülhet fel arra a nagyon veszélyesnek tűnő breakdance-re, és nem kaphat héliumos pókembert. Ne! Ne kezdd, hogy anélkül is lehet. Persze lehet. De minek? Ezért még a nyitás előtt meghívtuk ezeket a menő srácokat, hogy teletömjék magukat és megkapják, amire rámutatnak. Azzal a feltétellel, hogy 10 év múlva ők is meghívnak a saját vállalkozásukba, szolgáltatásukra engem! Ők abban a gyermekotthonban élnek, ahol én is felnőttem. Idehívtam őket, hogy flexeljek az éttermünkkel. Remélem, irigykedtek. Mert én is irigykedtem. Sőt a mai napig szoktam. Ez ad erőt mindennap és ez motivál. Láttam, hogy másoknak jól megy. Akarom, hogy nekem is legyen jó, nekem is menjen jól. Nem úgy, hogy elveszem a másét, hanem, hogy megteremtem a sajátom. Megmondtam nekik, hogy ők is csinálhatják így. Ugyanazokat a szar lapokat kaptuk, de ha akarnak, kitörhetnek és majd ők is az orruk alá dörgölhetik az utánuk lévőknek, hogy aztán ők is így csináljanak. Nem beképzeltségből, hanem példamutatásból! Nem hiszek abban, hogy azért, mert a kóterból jövünk, borítékolható a lecsúszás. Azt mondta az egyik kislány, hogy most evett életében a legtöbbet és nagyon jó illatú volt a wc. Mosolygott és fogta a kezem” – írja közösségi oldalán a rekordot döntő Osváth Zsolt

Legfrissebb sztárhíreink: 

osváth zsolt

Osváth Zsolt (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top