Marsalkó Dávid és Járai Márk: „Egyikünket sem vonzza, hogy bulvármagazinokban, tévéműsorokban szerepeljen és kiteregesse a magánéletét”

A Halott Pénz az ország egyik legsikeresebb zenekara, aminek a tagjai csendben teszik a dolgukat: számukra a zene és a közönség az első. Marsalkó Dáviddal és Járai Márkkal beszélgettünk.

Nem véletlen, hogy amint bejelent a Halott Pénz egy koncertet, gyakorlatilag pár órán belül elfogynak a jegyek. A zenekar tagjai a dalokra és a közönséggel való kapcsolatukra fókuszálnak, számukra a zene a fontos és nem a szereplés. A magánéletüket megtartják maguknak és valószínűleg szórakoztató műsorokban sem fogjuk viszontlátni őket, hiszen az – elmondásuk szerint – nem lenne önazonos. Imádják, amit csinálnak, bár az elmúlt egy év őket is megviselte. Most, hogy kezd visszatérni minden a normális kerékvágásba, az ő kedvük is sokkal jobb: nemsokára végre újra a színpadon láthatjuk őket. A zenekar két frontemberét, Marsalkó Dávidot és Járai Márkot kérdeztük.

Aktív áprilisotok volt, korábban sosem jött ki ennyi klip és dal ilyen rövid idő alatt. Fárasztó időszakként emlékszel vissza rá?

Marsalkó Dávid: A közönség az áprilist látja, de ezek csak a megjelenések. Az album előkészületei sokkal hosszabb időt vettek igénybe: a stúdiózás, a klipforgatás, a szervezés, a kommunikáció hónapok munkája. A nagyon aktív része egy év volt, az április pedig olyan szempontból volt sűrű, hogy több dallal jelentkeztünk, mint eddig bármikor. Vannak olyan számok, amiket tavaly nyáron kezdtünk el, de olyanok is, amiknek az ötlete már korábban megvolt a fejemben, de még érlelődött egy kis ideig.

Járai Márk: A zenekar nem találkozott olyan sűrűn, mint egy koncertekkel teli időszakban, de természetesen tartottuk a kapcsolatot. Sokszor nem is tudtuk, hogy Dávid mennyit dolgozik egy-egy dalon vagy éppen milyen alapokat ír. Az elmúlt egy évben nem volt felhőtlen a hangulat a világon, ez nyilván sok dalt ihletett, ilyenek is hallhatók a lemezen. Az április a mi hónapunk volt, rengeteg klip jelent meg, de ahogy Dávid is mondta, ez egy hosszú folyamat végeredménye volt.

„Az április a mi hónapunk volt, rengeteg klip jelent meg” (Fotó: Neményi Márton)

Az elmúlt egy év a közönséged nélkül biztosan megterhelő volt, de egy új lemezzel ,,regenerálódtatok”. Ezzel próbáltatok magatokba és a rajongókba lelket önteni?

Dávid: Abszolút. Annyit tudni kell, hogy ezt az albumot tavaly ősszel akartuk kihozni. Bizakodóak voltunk, azt hittük, hogy arra az időszakra már visszaáll minden a rendes kerékvágásba, de sajnos nem így lett. Eltoltuk a dátumot 2021 tavaszra, egyetlen dalt hoztunk ki, a Rúzsa Magdival közös számunkat. A szövegből is érződik, hogy benne van az elmúlt egy év. Kicsit a saját, a közönség és a zenekar pszichológusa is vagyok a szövegeket illetően. Személyes hangvételűek a Halott Pénz-dalok, és mivel én írom a szövegeket, jelentős részükben a saját helyzetemet, életszakaszomat élhetik át velünk a hallgatóink.

Amikor elkezdtétek felvenni a dalokat, volt bennetek olyan érzés, hogy lehet, még egy darabig nem tudjátok élőben eljátszani ezeket a számokat?

Dávid: Sokáig bizonytalanok voltunk, hiszen nem tudtuk, hogy mikor lesz minden a régi. Szerencsére a Budapest Park-koncertet már megtarthatjuk június 18-án, de azért még kell egy kis idő, amíg visszaáll minden. Dolgozunk folyamatosan, de az elmúlt másfél évben rengetegszer voltunk hullámvölgyben. Azt hittük, hogy valami elindul, aztán mégsem. Úgy tudnám összegezni, hogy mi veszítettük el leghamarabb a munkánkat és mi kapjuk vissza legkésőbb. A zeneipart sok szempontból elfelejtik, mert a szórakoztatóipar része, és úgy gondolnak ránk, hogy nem lehet okunk a panaszra. Az csak egy része a munkánknak, hogy dalokat írunk, stúdiózunk és klipet forgatunk, a koncertezés a fő produktum, ami már mindannyiunknak nagyon hiányzott.

Amikor le kellett mondani a koncerteket, mire gondoltatok?

Márk: Év elején általában leállunk kicsit, fellélegzünk, pihenünk, akár el is utazunk. Ilyenkor szoktunk rákészülni a nyárra, a fesztiválszezonra – tavaly pedig éppen ilyenkor zártak be mindent. Egy ideig fel sem fogtuk, hogy mi történik, és hogy ez meddig fog tartani. Szerintem sokakban ez az egész csak később csapódott le és nyár közepén értették meg, hogy itt nem lesz nyitás egyhamar. Mentálisan roppant nehéz volt megélni az elmúlt időszakot. Augusztus végén, szeptember elején volt egy mélypont, amikor úgy éreztük, hogy minek írjunk dalokat, ha úgysem lesz közönség, aki előtt előadhatjuk.

Dávid: Voltak olyan időszakaim, amikor a hangulatom napi szinten változott: egyik nap felkeltem, pozitív voltam, másik nap pedig magamba fordultam. Ez a hullámvasút pedig egyre rövidebb lett, volt egy olyan időszak, amikor le is álltak a munkálatok, aztán decemberben újra felpörögtünk.

Nem akarok a zsebetekben turkálni, de veszélybe került a megélhetés a zenekar tagjai számára az elmúlt egy évben?

Dávid: Visszakérdeznék, ismersz olyan embert, akit nem visel meg anyagilag, ha másfél évig nincs bevétele? Nyilván mindenkit megviselt, próbáltunk túlélni, megoldani a szituációt. Szerencsére van mögöttünk egy jó pár erős év, ami miatt tudtuk tartani a frontot, a zenekarnak is vannak, voltak tartalékai, amiből tudtuk támogatni a tagokat. A zeneipar 80 százaléka olyan emberekből áll, akiket a közönség nem lát: a hangtechnikusoktól kezdve a grafikusokon át a színpadmesterekig – őket talán jobban megviselte, mint azokat, akik a színpadon állnak. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy az egész zeneipar a szakadék szélére került; akinek vannak tartalékai, azok sem bírják már sokáig.

„Mi veszítettük el leghamarabb a munkánkat és mi kapjuk vissza legkésőbb” (Fotó: Neményi Márton)

Tudtatok azért pihenni is a munka mellett? Voltak olyan dolgok, amelyekre mondjuk a koncertek és alkotás mellett nem volt időtök, most viszont tudtok rá szakítani?

Márk: Az első időszakban még jó volt mást csinálni, kikapcsolni, de egy idő után már nem tudtam kiélni a kreativitásomat különböző hobbikban. Egy zenésznek fontos a pörgés, az alkotás, így nehéz magunkat lefoglalni, ha ezt úgymond elveszik tőlünk. Főzni szeretek, akkor kikapcsol az agyam és erre most időm is volt.

Márk, te fogorvosnak készültél. Hogyan lett ebből zenei karrier?

Márk: Dávid egy olyan időszakban talált rám, amikor nagy kérdőjel volt számomra azzal kapcsolatban, hogy folytassam-e a fogorvosit, vagy zenéljek. A lehető legjobbkor találkoztunk, hiszen ha nem jön a felkérés, akkor most valószínűleg az édesapám fogászatán dolgoznék. Ami ugyan nem lenne rossz, de lenne bennem egyfajta hiányérzet, hogy valami, amit nagyon szerettem volna megélni, nem jött össze. Egy ideig őrlődtem, hogy mi legyen, de utólag úgy látom, hogy az orvoslás nem az én világom, nem tudtam volna kiteljesedni benne.

Dávid: Eleinte láttam Márk apukáján, hogy nem nézte jó szemmel a fia karrierválasztását, de aztán belenyugodott, főleg, miután látta, hogy jó irányba halad a zenekar. Az orvos dinasztiáknál szerintem mindig furcsa, ha a gyerek nem azt a szakmát választja, amit a szülők, de ez most így alakult és utólag már mindenki megbékélt vele.

Amikor elindultatok ezen a pályán, mi volt a célotok? Egyből a megélhetést vártátok tőle, vagy inkább örömzenélés volt?

Dávid: Ez nem egy klasszikus értelemben vett zenekaros történet, hogy összejött hét srác és elindultak az úton. Valahol igaz, mert volt egy pont, amikor zenekar lettünk, de alapvetően egy szóló projektből fejlődtünk tovább. A szóló projektbe először Márk került bele, majd a dj, később pedig a többi tag. Amikor ez megtörtént, akkor lett kimondva, hogy a Halott Pénz egy zenekar, én pedig Dávid vagyok a Halott Pénzből. A zenekar életében sosem az anyagi javak domináltak. Ha ez a pénzről szólna, akkor minden műsorban ott bohóckodnánk, minden felkérésnek eleget tennénk, szponzor posztokkal lenne tele a közösségi oldalunk. Az egész zenekar nevében mondhatom, nekünk az a produktumunk, hogy dalokat szerzünk és adunk elő és nem az, hogy egyéb kiegészítő tevékenységek által híresebbek legyünk. Nálunk a zene van a fókuszban, minden más csak utána jön.

A Halott Pénz egy hangzatos művésznév, de gondolom, sokan megkérdezik, hogy miért pont erre esett a választás. Az angol megfelelője, a dead money egy pókerben használt kifejezés.

Dávid: Igen, a halott pénz lényegében egy feltételezés a másikról. A pókerben, ha valakiről azt feltételezik a többiek, hogy nincs esélye nyerni a játékban, őt hívják halott pénznek. Ez nem azt jelenti, hogy ő a vesztes, itt a feltételezés a lényeg, hogy kiből, mit néznek ki a többiek. Ez a szimbolika rám is igaz volt eleinte, mert gyakorlatilag mindenféle zenei előképzettség nélkül kezdtem el a Halott Pénzt csinálni. Beigazolódott a név, mert nem nagyon láttak bennem fantáziát az évek során: mielőtt Csilla lett a menedzserem, másokat is felkerestem, de mindenki elhajtott. Azt éreztették velem, hogy nem igazán van esélyem a szakmában. Szerencsére egy ember hitt bennem és ez elég is volt.

„A megfelelés az életünk része” (Fotó: Neményi Márton)

„Ez az, ami soha nem ment nekem, hogy mindenkinek megfeleljek. De hogyan is tehetném, ha még magamnak sem tudok megfelelni?” – erős mondat, több kérdést is felvet. Miért szeretnél másoknak megfelelni, illetve mi kellene ahhoz, hogy saját magadnak megfelelj?

Dávid: Ezt a mondatot kicsit furának éreztem, de mivel mindenki azt mondta a zenekarból, hogy maradjon, így a Gazdag vagy szegény című dalunk elején elhangzik. Ez lett az első dal a lemezen, ezért értelmet nyert a mondat. Ez a fajta bizonytalanság az ember egész életét végigkíséri, a megfelelés az életünk része. Nyilván van ennek jó és rossz oldala is. Ez a gondolat leginkább arról szól, hogy harmincas, érett férfiak vagyunk és eljött az az időszak, amikor az ember kevésbé szeretne beilleszkedni és megfelelni. Ettől függetlenül nyilván fontos, hogy a közönségünk szeresse, amit csinálunk, hiszen egy dal addig csak egy dal marad, amíg a közönség nem kezdi énekelni – ekkor válik slágerré.

Márk: Szerintem ennyi idősen az emberek már belefáradnak a beilleszkedési kísérletekbe, emiatt talán nagyképűnek tűnhet, ha nem annyira foglalkozol mások véleményével, mint addig.

Milyen gyerekkorotok volt? Keményen voltatok fogva, vagy nagy teret adtak a szülők?

Márk: Semmi okom panaszra, nagyon boldog gyerekkorom volt, attól függetlenül, hogy a szüleim elváltak. Kiskorom óta orvosnak készültem, hatosztályos fiúgimnáziumba jártam, szombatonként bencés diák voltam. Alapvetően visszafogott, szerény típusnak mondanám magam, ez pedig a neveltetésemből fakad. Idővel elkezdett kinyílni a csipám, a színpad szerintem előhozza az emberek dominánsabb énjét. Ahogy egyre nagyobb gyakorlatom lett a színpadi jelenlétben, meg tudtam nyílni és látszólag is elkezdtem élvezni, amit csinálok.

Dávid: Én sem panaszkodhatok. Pécsen nőttem fel egy félig-meddig művészcsaládban. Édesapám fotóművész, gyerekkoromtól kezdve központi szerepet játszott az életünkben a képi világ és a zene. Nálunk a nappaliban nem családi fotók voltak, hanem zenészek portréi. Mindig is az életem része volt a művészet, majd az iskola mellett sportoló, teniszező lettem. Amikor leérettségiztem, abbahagytam a teniszt és elkezdtem a közgázra járni. Minden családban vannak problémák, nézeteltérések, ez nálunk sem volt másképp, de ettől függetlenül teljesen átlagos, értelmiségi nevelést kaptam. Nem voltam erősen fogva, nálunk nagy volt a szabadság.

Milyen értékrendet hoztok otthonról?

Dávid: Nem szeretem ezeket a jelszavakat, hogy konzervatív és liberális nevelés, szerintem ez korlátok közé szorítja az egyént. Laza, nyitott gondolkodású élet zajlott nálunk, mellette viszont sok dologban konzervatívak voltunk: nálunk a család, az összetartás mindig is nagyon fontos volt, ehhez ragaszkodtak a szüleim. Úgy gondolom, egy megbízható, szorgalmas férfi lettem, aki nyitott minden téren.

Nem féltettek titeket a zenész életmódtól?

Márk: Említettem már, hogy az édesapám nehezen engedte el, hogy az orvosi pálya helyett a zenei karriert választottam. A fogászaton már ott volt a székem, én pedig elmentem zenésznek – nem mondom, hogy nem voltak aggodalmai emiatt. Szerencsére nem egy garázsbanda énekese lettem, hanem egy sikeres zenekarban zenélhetek.

Dávid: Érzékeny vagyok erre a témára, mert sok ember fejében él az a sztereotípia, hogy a zenészek züllött alakok. Nem kell zenésznek lenni ahhoz, hogy valaki alkoholista legyen, szerintem nem karrierfüggő, hogy ki megy el rossz irányba, és ki nem. A Halott Pénz 10 éve sikeres formáció – ha tényleg úgy élnénk, ahogy sokan feltételezik, akkor nem tartott volna idáig. Komolyan vesszük, amit csinálunk: sok munkahelyem volt, de még soha nem dolgoztam annyit, mint az elmúlt években. Embert próbáló, mentálisan és fizikálisan nehéz egy koncertidőszak, sokan nem is gondolnák. Többen azzal hozzák összefüggésbe az alkoholfogyasztást, hogy éjszakázunk, színpadon vagyunk, pedig inkább a pszichikai állapottal, vagy a feszültségoldással függ össze, leginkább emiatt nyúlnak sokan az italhoz.

„A közönséggel találkozni mindig jó” (Fotó: Neményi Márton)

Rengetegen szeretnek titeket. Pozitív a rajongói közeledés, vagy előfordul, hogy már sok?

Márk: A közönséggel találkozni mindig jó, de nem mindegy, hogy mikor, színpadra lépés előtt például nem tudunk beállni egy selfie-t elkészíteni, mert fejben már a koncertre összpontosítunk.

Dávid: Nagyon sokszor volt olyan szituáció, hogy valaki túl erőszakosan nyomult, esetleg rá kellett szólnunk, hogy ez már sok. Nálam az a határvonal, amikor elkezdenek rángatni, azt nagyon nem szeretem. 99 százalékban egyébként minden szuper, de van az az 1 százalék, aki nem érzi a határokat. Szerencsére ebből egyre kevesebb van.

Hogyan fér bele ebbe az életmódba a magánélet?

Márk: Szerintem nem kell választani, abszolút megfér a kettő egymás mellett.

Dávid: Nálunk nem volt olyan, hogy választani kell a magánélet és a zenekar között, mi ezt balanszban tudjuk tartani. A titok talán abban rejlik, hogy előbbit nem éljük meg publikusan, így el tudjuk a kettőt választani. Mindig arra vágytam, hogy ha hazamegyek és becsukom az ajtót, akkor otthon vagyok, kíváncsiskodó tekintetek nélkül. Ezért nem értem azokat az embereket, akik az ágyukból, a párjukkal szelfiznek esténként az Instagramra, mert akkor az onnantól már nem az övék. A pillanat, a helyszín, még a takaró sem.

Ha rákeresünk a nevedre a Google-ben, az első találatok között feljön a feleség, barátnő, pár szó. Az embereket iszonyúan érdekli a magánéleted, mégsem beszélsz róla.

Dávid: Persze, érdekli az embereket, de már az elején tisztáztuk, hogy erről nem beszélünk. Egyébként egyikünknek sincs igénye arra, hogy kiteregesse a magánéletét, szóval nem voltak nagy viták a zenekaron belül ezzel kapcsolatban. Nem vágyom arra, hogy kétszer ennyien kövessenek amiatt, hogy a közösségi oldalamon élem a privát életem.

Márk: Nincs titok az életünkben, aki akar, úgyis rátalál bármire. Ettől függetlenül nem reklámozzuk és ez így jó.

Dávid, te nem vagy túl beszédes, inkább a dalszövegeidben adod ki magadból, ami benned van. Édesapád egy korábbi interjúban azt mondta, a zenéden keresztül ismert meg téged igazán. Mindig ilyen zárkózott voltál?

Dávid: Nagyon nehezen nyitok mások felé, de igyekszem fejlődni ezen a téren, szerintem az utóbbi időben sokat változtam. Nem szoktam megnyílni az emberek előtt, sokszor a gyengeség jelének érzem, ha valaki minden problémáját kiadja magából. Az elmúlt pár évben azt tanulom, hogy ne érezzem ezt.

Fiatal vagy még, de a szövegek hallatán az az érzésem, mintha a korodnál 30 évvel több tapasztalattal rendelkeznél, talán emiatt hallgat titeket több korosztály és nem csak a fiatalok.

Dávid: Szerintem ez alkati kérdés. A dalszövegíráshoz kell egyfajta érzékenység, egy befogadó személyiség, aki belelát a társadalomba. Nincsenek ehhez külön detektoraim, csak feldolgozom magamban a történéseket és az évek alatt szerzett tapasztalataim segítségével leírom, amit látok. Nincs különösebb titok.

Egyértelműen fontos számodra, hogy ne mainstream előadó legyél semmitmondó szövegekkel, hanem szeretnéd megtölteni jelentéssel a dalaidat. Gondolod, hogy ebben rejlik a siker kulcsa?

Dávid: Ez egy nagyon összetett dolog. Sok ember sokféleképpen éli meg a zenéinket: valaki a szöveget szereti, valaki Márk hangját, de akad olyan is, aki a koncertélményért van oda. Nehéz általánosítani, hogy konkrétan mi az, ami a mi esetünkben a siker kulcsa. Talán a kiegyensúlyozottság az, ami szimpatikus lehet az embereknek: ismernek minket és tudják, hogy mire számíthatnak.

„A tavalyi év után egyértelművé vált, hogy kellene egy másik láb, amire támaszkodni lehet” (Fotó: Neményi Márton)

Biztosan keresnek titeket mindenfélével, de mégsem szerepeltek annyit. Ez egy korábbi döntés, hogy nem akartok lépten-nyomon a médiában jelen lenni?

Márk: Mindig is arról volt szó és ebben közösen megegyeztünk, hogy tévés szerepléseket nem vállalunk. Hívtak minket különböző tévéműsorokba, de azt szeretnénk, ha valahol megjelenünk, az a zenénkről szóljon.

Dávid: Engem ez a része egyáltalán nem érdekel. Az érdekel, hogy a dalok, a szövegek hogyan születnek meg, aztán pedig milyen vizuális köntöst kap, milyen a zenekar imidzse, hogyan fejlődhetünk tovább. Számomra mindig is ezek voltak a fontos dolgok. Az, hogy bulvármagazinokban és tévéműsorokban szerepeljek, hogy kiteregessem a magánéletem, az egyáltalán nem vonz. Az évek során sokszor kerestek, és csodálkoztak, hogy nemet mondtam. Nincs gondom vele, hogy mások többet szerepelnek, de én alkatilag ilyen vagyok, engem ez a fajta szereplés teljesen hidegen hagy. Itt visszatérnék az anyagiakra egy mondat erejéig: ha a pénz érdekelne, akkor minden ilyet elvállalnék és nyitnám a pénztárcámat, de nem ez mozgat.

A zene mellett van B tervetek?

Márk: A tavalyi év után egyértelművé vált, hogy kellene egy másik láb, amire támaszkodni tudok, ha beüt a krach. Még azon is elgondolkodtam, hogy befejezem az orvosit, de rájöttem, hogy azt a zenekarral nem lehet összeegyeztetni. Többen önfejlesztésbe kezdtek, én 3D modellezést tanultam, amit otthonról és mellékállásként is lehet csinálni.

Dávid: Megmondom őszintén, ezen egyelőre nem gondolkodtam. Számomra a B terv egy kicsit adja magát, valószínűleg a háttérben fogok dolgozni, ha már nem leszek színpadon. Tehetséggondozás, menedzselés, zeneipari marketing, produceri munkák – ezek érdekelnek, ez lehet a jövőm.

„Ha mindenkit boldoggá akarsz tenni, árulj fagyit” – szól az új album címe. Egyszerű, de mégis összetett kérdés: te boldog vagy?

Márk: Szerintem itt az a kulcskérdés, hogy megéljük-e a boldogságot. Ha belegondolok abba, hogy kik vannak az életemben, van hova hazamennem és milyen sikereket értünk el a zenekarral, akkor azt mondhatom, hogy 100 százalékosan boldog vagyok, még ha nem is élem meg nap mint nap ezt az érzést. A hétköznapokban ezt sajnos nem realizálom, pedig fontos lenne.

Dávid: Képes vagyok rá, hogy boldog legyek, de csakis akkor, ha kikapcsolom az agyamat és erre csak pár szituációban vagyok képes. Az egyik ilyen, amikor a színpadon állok, jó a koncert és jó formában vagyunk, valamint nincs olyan tényező, ami esetleg letörné a kedvemet. A színpadon állva sokszor érzem az effajta boldogságot, mert ilyenkor nincs idő más dolgokon agyalni. A hétköznapokban az általános boldogságot nem érzem, mert állandóan dolgozom, valamin töröm a fejemet és ezáltal nem tudom megélni. Szerintem ez részben alkati kérdés is: vannak olyanok, akiket könnyű boldoggá tenni, nekem meg tanulnom kell megélni ezt az érzést, de pont azért szép az élet, mert többek között ebben is különbözünk.