nlc.hu
Sztárok
Szinetár Dóra válaszolt a kritikákra

Szinetár Dóra: „Szerintem nem érdemes beszólni az embernek, meg nem is szép dolog”

Mindig azokhoz az ismert emberekhez tartozott Szinetár Dóra, aki a kritikákra is válaszol. Most is ezt tette.

Bármiről is tegyen ki bejegyzést a közösségi oldalán, Szinetár Dórának feltűnt, hogy az adott témához egyáltalán nem kapcsolódó megjegyzéseket, kérdéseket szoktak írni a követői. Most úgy döntött, ezekre válaszol. Az élő beszélgetés egy órát tartott, ezalatt a színésznő válaszolt arra: 

  • Gluténmentesen táplálkozik-e (igen). „Ennek nincsenek orvosi okai” – tette hozzá, és elmondta, hogyan étkezik, de hangsúlyozta, nem orvos, és nem szakértője a témának. 
  • Tejtermékekből csak kecsketejet és kecskesajtot fogyasztanak otthon, de azt is csak kis mennyiségben.
  • A hajáról is kérdezték, sokak szerint túl rövid lett, jobban áll neki a hosszabb. „Másik érdekes kérdés, na nem a hajam, hanem az, hogy mióta gondoljuk azt mi, emberek, hogy akár félismerősnek, ismerősnek, pláne vadidegennek, mindenképpen szüksége van a véleményünkre. Én ezen a fórumon már megkérdeztem például, hogy tetszik-e, hogy levágattam a hajamat, de ez is csak olyan félig vicc volt. Tulajdonképpen – és bocsánat, nem akarok durván fogalmazni – de tök mindegy, ki mit gondol, hogy tetszik-e nektek. Persze, az ember szeret tetszeni, de szerintem felnőtt emberként, három gyerekkel nem lenne egészséges, hogy aszerint növeszteném a hajamat, hogy a számomra fontos és kedves követőim mit gondolnak, mi áll jól. Sokkal fontosabbnak kell lennie a szeretteidnek és a saját nem is a véleményed, hanem érzésed. Nekem most rövid a hajam, mert így esik jól. Nekem tetszik, a férjemnek tetszik, én örülök, ha nektek is tetszik, ha meg nem tetszik, akkor így jártunk. Igazából tök mindegy. A lényeg az, hogy szerintem nem érdemes beszólni az embernek, meg nem is szép dolog.” 
  • Elmondta, hogy más hajáról beszélgetés nagyjából ugyanaz a kategória, mint az időjárásról beszélni. Gyűjti az ehhez hasonló, felesleges beszélgetéstémákat. 
  • A kilenckilós fogyás okáról is kérdezték. Egyrészt Dóra azért fogyott le, mert a Thália színházban a Rövid a póráz darabban Schell Judit helyére ugrott be, aki vékony és táncos testalkatú színésznő. A jelmezei is olyanok, hogy minden látszik az emberből, és bár felajánlották a színházban, hogy kaphatok másfajta ruhákat, de egyfajta kihívásnak éreztem, hogy én a Schell Judit jelmezében fogok játszani, és akkora leszek, meg olyan forma nagyjából, mint ő. Másrészt szerettem volna egy kicsit más alkatú lenni, egy kicsit törékenyebb. (…) Azóta a családom buzdítására visszaszedtem néhány kilót, mert azt mondták, túl sovány vagyok, ami nekem nagyon jól esett, mert egész gyerek- és felnőttkoromat a színház és a tánc miatt fogyókúrával és valamilyen testképzavarral töltöttem. Jó volt hallani, de azt gondoltam, igazuk van. (…) Valószínűleg sosem leszek nádszál-királykisasszony, nem így vagyok összerakva.”
    Szinetár Dóra egy szerep kedvéért fogyott, legalábbis ez adta az apropót

    Szinetár Dóra egy szerep kedvéért fogyott, legalábbis ez adta az apropót

  • Figyeli-e az asztrológiát? Röviden, nem. Hosszabban igen, de nem napi szinten, hanem a tudományos megközelítésben. Leginkább a gondolat teremtő erejében hisz, ezért óvatos az ilyen témákkal. 
  • Meghatónak tartja, hogy a foglalkozásán túl is érdekesnek tartják őt az emberek. Akik jó szándékkal és valódi érdeklődéssel közelednek hozzá, azokat értékeli, a bántást igyekszik kizárni. 

Mesélt a színészetről, arról, hogyan éli meg a színjátszást, beszélt az alternatív terápiákról. Dóra beszélt arról, milyen a viszonya a kollégákkal, hogyan élte meg a koronavírusfertőzést, a kihagyott premiert, valamint arról, hogyan haladtak haladtak Benji terápiájával a járvány idején. 

„Klasszik terápiára már nem járunk, mert nem kell neki, Benji köszöni, jól van. Járunk néha Dévény terápiára, de oda lehetett menni.” 

Itt meghallgathatod a részleteket: 

Szinetár Dóráról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top