Emlékszel még, hogy mikor láttuk először Vajna Tímeát reflektorfényben? Utazz vissza velünk 2008-ba!
Jó csaj a szomszédból
A miskolci születésű Vajna Timiről talán kevesen tudják, hogy az egyetem befejezése után marketingesként és online hirdetési menedzserként dolgozott, majd közgazdaságtant is tanult. Több szépségversenyen is elindult, de a nagy áttörést a 2008-as Miss Universe Hungary hozta el számára, amit akkor még az RTL szervezett. Palácsik Tímea pedig bekerült a legszebb 24 lány közé. Évekkel később ő lett a Miss Universe Hungary tulajdonosa.
2008-ban Palácsik Tímea is indult az RTL-es A királynő című műsorban. Megtalálod a fotón?
Tímea bekerült a legjobb 24 közé. Annyit segítünk, hogy az alsó sort kell figyelni!
Itt már lehetetlen nem ráismerni Andy Vajna özvegyére. Lila ruhában áll elől
A 8-as számmal indult
Nagyon színes volt a színpad
Végül nem ő nyert. Ebben az évben Freire Szilvia fejére került a korona. De megtalálod Timit?
Vajna Tímea rengeteget változott, és amíg régen a jó csaj a szomszédból típus volt, mára már sok hollywoodi híresség is ismeri a nevét. A modell-üzletasszony pont úgy indította az életét, ahogy sokan tettük: tanult, dolgozott, és az első igazán jelentős változás akkor következett be, amikor megismerte Damu Rolandot, aki akkoriban a Jóban Rosszban című sorozat egyik legismertebb színésze volt. Tímea Damu mellett feltűnt a Hal a tortán című műsor egyik adásában is. Az eset azért is emlékezetes, mert a színész kiborulása nagy port kavart, és az akkori felvételeket nézve tisztán látszik, hogy a fiatal lány feszeng a kamerák előtt barátja viselkedése miatt.
A kapcsolat kimenetét azóta az egész ország ismeri. A nő feljelentette Damu Rolandot, ugyanis a férfi bántalmazta és erőszakosan viselkedett vele. Damu végül börtönbüntetést kapott. Bár Tímeát megviselte mindaz, ami vele történt, ennek a traumának okán ismerte meg későbbi férjét, Andy Vajnát. Az élete onnantól kezdve a feje tetejére állt – de immár jó értelemben, és Vajna Tímea egy egészen más szintre lépett.
Bántalmazó kapcsolatból a hollywoodi csillogásba
Andy Vajnában megtalálta azt a férfit, aki mellett biztonságban érezhette magát. 2013-ban összeházasodtak, és a filmproducer, kaszinótulajdonos, médiamogul haláláig, 2019-ig együtt éltek. A kapcsolatukat sokan kritizálták, de Tímea kitartott férje mellett.
Tény, Andy Vajna gyökeresen megváltoztatta a lány életét: nemcsak lelkileg erősödött meg, hanem külsőleg is megváltozott. Bár mindig is jó alakja volt, de mostanra konkrétan tökéletesre formálta, és a sminkje, valamint a frizurája is mindig kifogástalan. Timiből magabiztos nő lett, többnyire az USA és Magyarország között ingázik a mai napig, és saját vállalkozásokat is indított.
Andy Vajna mindenben támogatta feleségét (Fotó: smagpictures.com)
Bunyik Béla producer és felesége is jól ismerték a Vajna házaspárt (Fotó: Sean Sabhasaigh/Getty Images)
Vajna Timi a Story Ötcsillag Díjátadó Gálán 2015-ben Szalai Viviennel (Fotó: smagpictures.com)
A vörös szőnyeges események mindennapjai részévé váltak (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for HFA/AFP)
Élet Andy után
A producer halálát követően után ő is örökölt, és felkerült a Forbes 50-es listájára, ami a leggazdagabb magyarokat veszi sorra a 39. helyet foglalhatta el 38,6 milliárdos vagyonával, megelőzve ezzel például Váradi Józsefet, a Wizz Air tulajdonosa, valamint Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját.
Az évek alatt színésznőként is kipróbálta magát kisebb szerepekben: játszott a Herkulesben, a Pappa Piában is, és nemrégiben a Wonder Woman 2. részében is. De a filmezés helyett inkább az üzleti életre koncentrál jobban: 2016-ban megnyitotta fánkozóját, a Mr. Funk és Ms. Bagelt, ami azonban a koronavírus miatt 2020-ban lehúzta a rolót. Az ékszerbizniszben is kipróbálta magát: 2015-től a Dorottya Diamond kisebbségi tulajdonosa volt, de a céget 2019-ben felszámolták, most pedig a megmaradt ékszereket igyekszik eladni.
2020-tól a fájdalmas gyászidőszakot követően Andy Vajna egyik üzlettársával, barátjával, Zoltánnal alkottak egy párt. A Borsnak így nyilatkozott a szerelem kezdetén: „Egy igazi gentleman módjára virágokat, ajándékokat küld, és úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami. Most kimegyek Amerikába, később kijön utánam, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”
Nem is olyan rég még úgy tervezték, összeházasodnak, a család már a gyerekvállalást is szóba hozta a modellnek, de románc nem sokáig tartott, 2021 elején már tudni lehetett, hogy útjaik különváltak. Habár azóta felröppentek pletykák, miszerint újra együtt vannak, ezt később az üzletasszony cáfolta.
Tímea úgy fogalmazott, hogy nincs még túl férje halálán, és magányra vágyik. Persze, nincs teljesen egyedül: hűséges szőrmókjai, Chanel és Simba nevű macskái mindig vele vannak, akik igazi királyként élik az életüket.
Legutóbb a Nicsak, ki vagyok? énekes vetélkedőben láthattuk, hallhattuk a szőrmók jelmezben. Jelenleg Kaliforniában, Beverly Hillsben él az amerikai állampolgárság és a cégirányítás miatt.
Tudj meg még többet a hazai sztárokról!
- Oroszlán Szonja 44 éves lett
- Atyaég! Így macsóskodott 17 éve Csányi, Szabó Győző, Nagy Ervin, Hujber és Elek Ferenc
- Józan László: „Hogy milyen vagyok, ha szerelmes vagyok? Romantikus, aki olykor-olykor szereti meglepni a másikat”