nlc.hu
Sztárok

VV Gigi és Béci kibékültek

Young G és húga, Gigi másfél évig nem álltak szóba egymással, a rapper újszülött gyermeke miatt békültek ki

Rácz Béla és Gigi onnan folytatták, ahol abbahagyták.

Young G nehéz heteken van túl, hiszen a kislánya születése nem volt komplikációmentes. Szerencsére már otthon van anya és a baba is, újra egészségesek és boldogok. A rapper korábbi házasságából már van egy lánya, aki szintén nagyon várta a testvért. A válás miatt azonban Rácz Béla összeveszett a családjával, csak most, a baba érkezésével egy időben békültek ki.

„A válásomat követően sokáig nem beszéltem a családommal, gyakorlatilag teljesen megszakítottam velük a kapcsolatot, mert bár tudták, hogy évek óta párkapcsolati problémákkal küzdöttünk, a közös kislányunk, Napsugár miatt mégis a volt feleségem pártját fogták. Ünnepekkor is inkább vele voltak, tőlem pedig azt sem kérdezték meg, hogy hogy vagyok, de már utólag mindent megbeszéltünk és ők is belátták, hogy jó döntést hoztam. Rebeka észrevétlenül is békét teremtett a családban. Most már Gigivel is nagyon jó a viszonyunk” – mondta a Story magazinnak Young G.

Sztárhíreink: 

young g és gigi

Béci és Gigi (Fotó: Story)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top