nlc.hu
Sztárok

Molnár Guszti a színésztársainak segít

Molnár Guszti örül, hogy jó irányba haladnak a dolgai, most másoknak akar segíteni

Egyfelől nagyon szerencsének mondhatja magát Molnár Guszti, hogy a legsikeresebb sorozatokban szerepelt, ugyanakkor a járvány idején nehéz helyzetbe került. Most reméli, hogy vége ennek az időszaknak és tud másoknak segíteni.

Egy hónappal ezelőtt kezdett Molnár Gusztáv élete visszaállni a régi kerékvágásba, és a korábban megélhetési gondokkal küzdő színész most úgy érzi, tudna segíteni a kollégáinak. 

“15-16 éve végeztem, akkor ha egy színész azt mondta, szabadúszó, összesúgtak a háta mögött, hogy nem kellett sehova, de ez most már egy tendencia lett, de emiatt nincs fix fizetés” – kezdte a Drága örökösök sztárja, tizenhat hónap alatt nagyjából 250 előadás bevételétől esett el. Akkor idénymunkát is vállalt, a közösségi oldalán tette közzé a bejegyzését, sokan ajánlottak neki átmeneti megoldást. Ezeknek a tanulságát leszűrve a színész most a kollégáinak szeretne segíteni. Az elmúlt időszakban egy bisztróban dolgozott, és ott szóba került, hogy színészként lehetne később egy estés előadást, felolvasóesetet is rendezni, majd Guszti továbbgondolta, hogy ezt egyfajta mozgalommá alakulva más színészek és zenészek is felléphetnének, mindezt egy segélyalappal összefogva.

Molnár Gusztáv a munkáról, életmódról mesélt

Molnár Gusztáv a munkáról, életmódról mesélt

A Reggeliben könnyedebb témák is szóba kerültek, hiszen Molnár Guszti korábban mesélt az életmódváltásról is, ahogy most fogalmazott, jelenleg egy hónapja újabb fogyókúrát kezdett. 

“És máris híztam öt kilót. előkészítettem a fogyókúrát, illetve abban a fázisban vagyok, hogy vannak színészek, akik egy szerep miatt nagyon sokat híznak, és én most felcseréltem a folyamatokat: felhíztam és várom az ajánlatokat.”

A Drága örökösök színészei: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top