nlc.hu
Sztárok

Musicalben kapott szerepet Shane Tusup

“Őrjítő érzés”- szokatlan feladatra vállalkozott Shane Tusup

Ha csak pár mondat erejéig is, de musical színészként is kipróbálhatta magát.

A nyilvánosság alapvetően nem ismeretlen terep az edző számára, nemrég azonban egy olyan felkérést kapott, ami egy kicsit eltér a megszokottól, a Puskás, a musical rendezője, Szente Vajk ugyanis azzal kereste meg, hogy vállaljon el egy aprócska szerepet a zenés darabban, egy angol intézőt kellene alakítania. Ez persze nem egy állandó megbízatás, a stáb ugyanis azt találta ki, hogy a három mondatos szerepet mindig más alakítaná, és közéleti szereplőket kérnének fel erre a feladatra: Erkel Színházban például az angol nagykövet volt az intéző, de Győrffy Pál is színpadra lép majd hamarosan az egyik előadáson.

Shane TusupBorsnak elmondta, boldogan igent mondott a rendezőnek, de ahogy közeledett a nagy nap, kezdett ideges lenni, de nem azért, mert sok ember előtt kellett színre lépni, hanem azért, mert a közönség soraiban ott ült a barátnője is. “Ettől a gondolattól teljesen kikészültem.  Alig aludtam az előadás előtt pár órát. Őrjítő érzés, hogy attól izgulok, hogy a szerelmem néz, de ez van. Ha elvállaltam, meg kellett ugranom ezt a feladatot is” – tette hozzá.

Shane Tusup

Shane Tusup a budapesti úszó világkupán a Duna Arénában 2019. október 5-én. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Még több hír Shane Tusupról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top