Sokat változott, másképp kezeli az embereket és az élethelyzeteket Buzás Dóri, az Exatlon második helyezett női versenyzője. A Tények Plusz stábja Keszthelyen látogatta meg.
Az 5 hónapnyi távollétet követő pihenés után újra tele van tervekkel a pénzügyi tanácsadóként dolgozó Dóri, aki nagyon sok jó emlékkel távozott a versenyből annak ellenére is, hogy nem ő nyerte meg.
Elmondása szerint amikor elment, egy teljesen más életet élt, a távolság és a verseny pedig jó hatással volt rá. A pozitív változásokra szerinte is szükség volt, mert némely tulajdonságával nem volt 100 százalékosan elégedett. “Határozottan sokat változtam, főleg a mindennapi életben tapasztalom ezt jobban. Abban legfőképpen, hogy sokkal jobban elmondom a véleményemet, kiállok magamért, határozottabb lettem és jobban hiszek magamban. Sokkal céltudatosabb lettem” – vallotta be az exatlonos, aki tele van tervekkel. Nagy fordulatot vesz az élete most, hogy vége lett a dominikai kalandoknak, ám minderről csak sejtelmesen nyilatkozott.
“Szeretném kihasználni azokat a lehetőségeket, amiket az Exatlon után kaptam vagy adódnak. Szeretném fejleszteni a közösségi médiámat, sokkal többet szeretnék benne tevékenykedni, illetve van most egy újabb, kisebb projekt kilátásban, de arról még nem beszélhetek” – osztotta meg a nézőkkel.