Pumped Gabót annak idején a Balaton Soundon fedezték fel, azóta több műsorban is szerepelt, sőt, még egy saját realityt is forgatott. Az utóbbi időben kevesebbszer látni a képernyőn, legalábbis Magyarországon. Nemrég szerepet kapott ugyanis a lengyel Warsaw Shore-ban, most pedig az amerikai MTV valóságshow-jában tűnik majd fel – szúrta ki a 24.hu.
A The Challenge című műsorban 12 amerikai és 12 más nemzetbeli játékos vesz részt és extrém feladatokban próbálják ki magukat. Leginkább fizikai jellegű próbák elé állítják a versenyzőket, ám nem elhanyagolható a reality rész sem, így biztosan lesznek izgalmak a műsorban.
Hogy Pumped Gabo milyen eredményt ér majd el, azt az augusztus 11-én startoló műsorból megtudjuk.