nlc.hu
Sztárok

Steiner Kristóf 2005-ben és 2021-ben

Történelmet írt első esküvőjével Steiner Kristóf – Ennyit változott a műsorvezető 16 év alatt

Steiner Kristóf az őszinteségével és nyitottságával az a magyar híresség, akinek mindig örömmel olvassuk a gondolatait.

Steiner Kristóf egy üde színfolt a sztárok között, egyszerűen csak örülni lehet annak a nyílt kommunikációnak és őszinteségnek, mellyel a gondolatait megosztja rendszeresen a rajongókkal. Ez a nyitottság volt Kristóf egyik varázsa már a 2000-es évek közepén is, amikor a VIVA csatornán feltűnt szőkén és nagyon fiatalon műsorvezetőként. 2003-2008-ig dolgozott a csatornánál, ám nem maradt meg a kereskedelmi tévéknél, nem szerződött el máshoz, inkább az olyan műsorokban láthattuk viszont a képernyőn szereplőként, mint a Celeb vagyok, ment ki innen! és a Nicsak ki vagyok!

Steiner Kristóf nem címkézte fel magát, rendkívül sokoldalú ember, aki több szakmában is kamatoztatja a kreativitását, például újságíróként rendszeresen jelennek meg cikkei, miközben vegán szakácsként is híressé vált férjével, Nimrod Dagannal együtt, a szakácskönyvei pedig azok között is népszerűek, akik egyelőre még nem tértek át a vegán étkezésre.

Steiner Kristóf akkor és most

Steiner Kristóf 2005-ben és most (Fotó: smagpictures.com / Czabán Máté)

Steiner Kristóf az első sztárok között volt Magyarországon, aki nyíltan beszélt a homoszexualitásáról, és azóta is sokat tesz azért, hogy társadalmi szinten az elfogadást és egymás megértését szorgalmazza. A saját coming out-járól így írt Steiner Kristóf: „Emlékszem, alig voltam tízéves, amikor pedzegetni kezdtem, hogy valószínűleg engem a fiúk jobban érdekelnek, mint a lányok. (…) Tizenhat sem voltam, amikor először bonyolódtam párkapcsolatba egy nálam tíz évvel idősebb sráccal, és mivel nem akartam hazudozni, úgy döntöttem, hogy előállok az igazsággal. Édesanyám első kérdése az volt: mi van, ha megtiltom? Erre azt feleltem: az olyan, mintha azt mondanám, hogy nem lélegezhetsz. Azt hiszem, azonnal megértette, hogy tehet vagy gondolhat akármit, a fia homoszexuális. Néhány héttel később pedig már együtt járt kávézgatni és vásárolgatni az akkori pasimmal. Édesapám pedig csak annyit mondott: sokfelé jártam a világban, sokféle emberrel találkoztam, számomra ebben semmi furcsa nincsen.” 

A szexualitása mellett Steiner Kristóf mindig őszinte volt a rajongóival az evészavarokkal kapcsolatban is. Sokáig küzdött az evés körüli problémákkal, erről a korszakról a közösségi oldalán is írt: „Az evészavar csapdájába estem 20 évesen és hét kemény éven át a poklok poklát éltem meg, amikor a súlyom 55 és 85 kiló között ingadozott. Egy út Indiába az apukámmal, egy sorsfordító tanfolyam a Kabbalah tanárommal és egy teljesen új táplálkozási szemlélet – vegánizmus – segített, hogy lassan magam mögött hagyjam a rossz mintákat.”  

A veganizmus Steiner Kristóf számára nem csupán az evésről szól, sokkal inkább életszemlélet, mint étkezési rendszer: „Mióta vegánként élek, sokkal érzékenyebb lettem, de ez egy jófajta érzékenység. Bár eleinte én magam is »harcos vegánná« váltam, az évek folyamán sikerült megértenem, hogy ez is – mint bármelyik másik ideológia – akkor működik a leginkább, ha békésen kommunikáljuk.” Természetesen a vegánság és egészséges életmód egyik remek mellékhatása Kristófot sem kerülte el, az evészavarból kigyógyult és a súlyát azóta is erőlködés nélkül képes tartani: „Maga a felismerés segített, hogy az étel sokkal többről szól annál, minthogy én megtömjem vele a bendőmet.”

Steiner Kristóf gyerekkorában
Megnézem
Összes kép (6)

Kristóf a szerelmi életét sem rejti véka alá, hét évig élt együtt Frenkó Zsolt színházi rendezővel, majd 2006-ban Matan Attias izraeli orvos lett a párja, akivel 2011-ben össze is házasodtak. Az esküvőjükkel történelmet írtak, ugyanis a Viasat3 tévé is jelen volt az eseményen, így ez lett a magyar televíziózás történetének első homoszexuális esküvője. A házasság végül zátonyra futott, 2016-ban válás lett a vége, ám nem sokkal ezután újra rátalált a szerelem Nimrod Dagan izraeli színész személyében, akivel 2018 óta házaspárként élnek együtt. 2019-ben, amikor még Tel-Avivban éltek, egy gyermek is szerepelt a közös terveik között, erről akkor így nyilatkozott Steiner Kristóf: „A gyerek egy olyan kérdés az életemben, amiről azt gondolom, kizárt dolog, hogy ne történjen meg, de LMBTQ-emberként ez bonyolult dolog. Át kellene vágnunk a rendszert, mert párként nem fogadhatunk örökbe. Egyedülálló szülőknek engedélyezett az adoptálás, de ez hazugság lenne, arról nem is beszélve, hogy ha én fogadok örökbe, akkor a párom nem lehetne a gyerekünk hivatalos szülője, legfeljebb a bejegyzett gyámja vagy nevelője. Izraelben azt is sokan csinálják, hogy Amerikában béranya-programhoz folyamodnak.”

Akkor és most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top