nlc.hu
Sztárok

Palik László fiatalabb szerelme

Palik László szerelme a nézőknek is egyértelmű – te is így láttad?

Nem derült ki pontosan, hogy kicsoda Palik László új szerelme, a nézők mégis pontosan tudják, kiről van szó. Szerintük egyértelmű a helyzet, és szerinted?

A válás hosszú és nehéz folyamat, nem egyik napról a másikra hozzák meg a házaspárok a döntést, éppen ezért nehéz titokban tartani. Marsi Anikó és Palik László esetében is ugyanez a helyzet, a környezetükben élőket nem lepte meg a válás híre. Ahogyan a híradós szerelmi életéről, úgy a műsorvezetőről is pletykáltak már mindenfélét, az érintettek eddig nem erősítették meg a róluk megjelenteket, igaz, nem is cáfolták. Anikó új szerelméről lehetett már olvasni többször: 

“Fiatalkori szerelem az övék, annak idején együtt jártak, akkor is nagy volt a szerelem. Most, hogy mindketten szinglik, újból egymásra találtak. (…) Minden szabadidejüket együtt töltik. Gábor erős támasza Anikónak” – árulta el a Story magazinnak egy neve elhallgatását kérő ismerős, aki arról is beszámolt, hogy a szerelmesek közös tengerparti nyaralást terveznek, amelyre Marsi Anikói a fiait is elviszi. Ugyanitt olvashattuk, hogy az információk szerint már Palik László sem magányos. A Blikk pedig részleteket is közölt: az 59 éves tévés új szerelmét az Exatlon Hungary forgatásán ismerte meg, a hölgy korábban versenyzett a műsorban, és jóval fiatalabb Paliknál.

Palik László az Exatlon forgatásán ismerte meg az új párját

Palik László az Exatlon forgatásán ismerte meg az új párját

Nevet nem írtak le, az olvasók pedig ezt nehezményezték, de ahogy lenni szokott, sokaknak már egészen konkrét információja  – vagy helyesebben tippje – van, kiről lehet szó, és ezt hozzászólások formájában osztották meg. Messze a legnépszerűbb válasz Cservenák Alexandra, majd Gelencsér Tímea, őket követik az új évadból ismert Szabó Franci és Pap Dorci. Ahogy a “bennfentes” hozzászólásokból is látszik, a nézők úgy érzik, velük volt Palik László a legnagyobb összhangban. Te észrevettél ebből valamit? Szerinted is a négy lány közül az egyik Palik László új szerelme?

Hm?
Igen, biztosan tudom, ki.
Igen, de nem tudom, ki lehet.
Nem.
Lehet, de nem figyeltem fel erre.
Created with Poll Maker

 

Sokan gondolják úgy, hogy tudják, ki Palik László új párja

Sokan gondolják úgy, hogy tudják, ki Palik László új párja

Válás után új életet kezdtek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése