nlc.hu
Sztárok
A Polgár házaspár tihanyi okosprésháza

Szüzessége elvesztéséről vallott Polgár Tünde férje

Intim vallomást tett a luxusfeleség párja.

Polgár Tünde és férje, Polgár Árpád nagy álma egy balatoni kastély volt, 2006-ban azonban egy tihanyi présház rabolta el a szívüket. „Azt mondtuk, hogy ez kell nekünk. Ezt nagyon szeretnénk” – árulta el a Mokkában a luxusfeleség, párja pedig hozzátette: „A kilátásba szerettünk bele”.

Polgár Tünde

Polgár Árpádot intim emlékek is kötik a Balatonhoz – Forrás: TV2 / Mokka – videó

A balatoni szerelem és a balatoni történetek azonban jóval korábbra, egészen a Polgár házaspár gyerekkoráig nyúlnak vissza. „Itt vesztettem el a szüzességemet, én itt lettem férfi, én itt lettem gyerek, itt üzleteltem először. A szüleimnek Fonyódon volt nyaralója, én Zalából származom. (…) Itt csajoztam először, itt jött a vágyam, hogy színész legyek. Az összes barátom, az összes élményen innen származik” – vallotta be Polgár Árpád, aki börtönbe került Horvátországban.

A házaspár idén okosította az 1855-ben épült házat (például Budapestről, de akár Amerikából is beindítható a fűtés és a hűtés, sőt bárkinek kaput nyithatnak anélkül, hogy Tihanyban lennének) a régies külsőhöz azonban határozottan ragaszkodtak, mert szerintük olyan Provence-i hangulatot áraszt az épület.

Olvass még a Polgár házaspárról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top