nlc.hu
Sztárok

Házasodna a gazda: Jázmin kibeszélte Tinát

Házasodna a gazda: Zoli elvitte Jázmint randizni, de a lány végig csak Tináról beszélt

Jázminnak nem szimpatikus Tina, ezt körülbelül százszor elmondta már.

Zoli már nagyban randizik a négy választottjával: Nórival és Tinával már többször félrevonult, azonban Jázmin és Zsófi még nem élvezhették négyszemközt a társaságát. Egészen tegnapig, hiszen végre Jázmin is randizni ment, aki korábban már többször elmondta, hogy ő nem olyan nyomulós, mint Tina. A panaszáradatból Zoli gazdának is jutott, hiszen Jázmin vagy tízszer elmondta, hogy ő nem fog erőszakoskodni és amúgy is elnyomva érzi magát Tina mellett.

Jázmin és Zoli gazda egy mesterséges gáthoz mentek randizni, közben megettek egy lángost. A lány már itt megjegyezte, hogy azt hitte, csak ő kap ebédet, de a gazda jelezte, hogy azért a többi választottjának is enni kell. 

„Ilyen egyértelmű jelzéseket még nem kaptam tőled, mint mondjuk Tinától. Hogy hú, most gyere, tudod… Nem mondom, hogy ez baj, csak” – mondta Zoli, majd Jázmin megjegyezte, hogy ő nem tud Tinánál többet nyújtani. 

„Nem tudom eldönteni, hogy neked melyik stílus jön be. Aki nagyon rámenős, vagy aki visszafogottabb” – fejtette ki Jázmin, majd a fiatal gazda elárulta, hogy ő egyébként jobban szereti a visszafogott lányokat, bár eddig nem éppen ez volt a véleménye.

Házasodna a gazda egyik párkeresője, Jázmin

Házasodna a gazda egyik párkeresője, Jázmin (Fotó: Sajtóklub)

Olvass még a Házasodna a gazdáról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top