Néhány hete véletlenül belefutottam a Netflixen a Lora című elég régi filmedbe. Jól tudom, hogy az volt az egyetlen alkalom, amikor megpróbáltak mozisztárt faragni belőled?
Mikor is volt az? Már majdnem tizenöt éve. Nem éreztem azt, hogy megpróbáltak belőlem sztárt csinálni, mert nem én voltam a főszereplő.
Viszont te voltál a legfontosabb mellékszereplő.
Ettől még nem érzem, hogy annál a filmnél közel kerültem volna a mozisztársághoz. Ha úgy teszed fel a kérdést, hogy volt-e ennél nagyobb filmszerepem, akkor azt mondom, hogy volt, de nem sok. Például Mészáros Mártával is dolgoztam…
Az inkább art film volt, és nem kommersz mozi.
Azért az Utolsó jelentés Annáról nem egy klasszikus művészfilm. Az azonban kétségtelen, hogy szűkebb rétegnek szólt, mint mondjuk a Lora. Igazán nagy közönséget megcélzó alkotásban kétségtelenül nem szerepeltem a Lora óta, talán a Kincsemben, de ott hatalmas szakállam volt.
Fekete Ernő és Varsics Péter rendező (Fotó: InterCom)
A Lorát is megnézték annak idején százezren, de Herendi Gábor korábbi filmjeinek félmilliós nézettsége után csalódásként lett elkönyvelve. Számodra csalódás volt, hogy nem lett nagyobb sikere?
Ezzel a részével én nem foglalkoztam. Nem figyeltem, hogy hányan nézték meg, sőt, igazából már nem is nagyon emlékszem a filmre. Tudod mire emlékszem a Lorából? Arra, hogy a forgatás végi stábbulit augusztus huszadikára szervezték egy dunai hajóra, és ez pont arra az augusztus huszadikára esett, amikor akkora vihar volt, hogy négyen meg is haltak a tűzijáték miatt összegyűlt tömegben. Elindultam a bulira, aztán vissza kellett fordulnom, mert akkora szél volt. Jóval később tudtam csak kimenni, amikor már lecsendesedett a vihar, de nem tudtam önfeledten szórakozni, mert a tévében néztem elképedve, hogy mi történt egy-két órával korábban. „Édes istenem, itt meghaltak emberek!” Hálás vagyok Gábornak, hogy kiválasztott, és nem volt számomra csalódás a fogadtatása, mivel fogalmam sem volt, hogyan teljesített. Emlékszem, jó pár évvel később megállított valaki az utcán azzal, hogy „Dávid!”. Először azt hittem, máshoz beszél. Így hívták a karakteremet a filmben, és segített is, hogy onnan ismert fel. Ilyen amúgy csak a Lora kapcsán esett meg velem, mert a színházi neveimen nem szoktak megszólítani az emberek. Senki nem kiáltott még utánam például, hogy „Nyikolaj Alekszejevics”.
Most, hogy az Így vagy tökéletesben vállaltál szerepet, vannak benned olyan elvárások, hogy ez előremozdíthatja valahogy a karrieredet?
Lassan ötvenéves színészként a karrierem előre- vagy hátramozdulása nem igazán központi kérdés számomra. Ha lesz újra színház, sok régi és sok új szerep vár, magamhoz képest sokat forgatok, úgyhogy nincsenek bennem ilyen elvárások.
Ezzel most nem a korábbi filmes alakításaidat akarom leszólni, de az Így vagy tökéletest nézve azt éreztem, hogy végre itt egy film, ami igazán jól tudja használni Fekete Ernőt.
Nem forgattam olyan sokat, hogy biztosan tudjam, mikor használnak jól. Talán most az is jót tett, hogy van némi azonosság a szerep és köztem, nem kellett hozzá nagyon kibújni a bőrömből. Persze hiába jó egy színész, ha úgy vágják meg a filmet vagy épp úgy teszik alá a zenéket, már nem működik a dolog. Ahogy Monori Lili mondta egyszer: „A filmkészítés szemfényvesztés”. Ugyanezt a filmet végignéznéd más zenékkel, és a végeredmény akár katasztrofálisnak is tűnhetne, és engem sem látnál olyan jónak. Nagyon sok dologból áll össze, hogy engem te nézőként jónak láss, nem csak abból, ahogyan én játszom a kamerák előtt. Nem akarom kisebbíteni a saját érdemeimet, de ez tényleg nem csak rajtam múlik.
Fekete Ernő és Béres Márta az Így vagy tökéletes című filmben (Fotó: InterCom)
Forgatás közben érezni lehet, ha valami jó lesz?
Úgy beszélsz, mintha legalább hatszáz filmben szerepeltem volna. (nevet)
Azért megfordultál már néhányban.
Igen… Azt érzi az ember, ha valahogy elengedheti magát, és nem kell aggódni percenként azon, hogy aznap minden rendben megy-e. Azt azonban nem lehet tudni, hogy valami jó lesz-e vagy sem. Én legalábbis nem tudom.
Az Így vagy tökéletesben nem kellett aggódni?
Azért itt is volt rá alkalom. A Kiszel Tündés poént például én annyira nem szerettem, és Márta se. Emlékszem, hogy a Béres Mártával alkotott követségünk odajárult a forgatókönyvíró és a rendező színe elé, és próbáltuk őket meggyőzni arról, hogy vegyük ki belőle ezt a poént. Erre ma ülök itt a sajtóvetítésen, és az egyik legnagyobb röhögést pont ez a mondat váltotta ki az újságírókból.
Nem tudtátok meggyőzni őket?
Hajnali három volt, feladtuk. Csoknyai első kritikájának sorai viszont, ha jól emlékszem, az én verziómban kerültek bele a filmbe. Szerettem ebben a forgatásban, hogy mindent lehetett, és nyitottak voltak az ötletekre. Ettől még persze nem tudsz semmit arról, milyen lesz a végeredmény. Színészként pláne nem, annyira kis fogaskerék vagy egy hatalmas gépezetben.
Színházban megérzed előre, ha egy darab jó lesz?
Ott is teljesen kiszolgáltatott vagy, csak másképp, mint egy film esetében. Azt hiszed, ott talán többet tudsz, miközben mégsem. Valójában mindig a közönséggel való találkozás pillanatában derül ki a dolog. Olykor hatalmasakat tévedünk. Volt olyan kollégám, aki viccből buktát sütött az egyik bemutatóra, és ő maga lepődött meg a legjobban, amikor az előadás nagy siker lett.
Veszprémben már láttad az Így vagy tökéletest a díszbemutatón, de most újra beültél rá. Ennyire tetszett?
Először Veszprémben láttam szabadtéren egy fogadás és néhány fröccs után. Izgultam, és a vetítés után megnyugodtam, hogy ez rendben van. Most azért ültem be rá újra, mert tudtam, hogy sok interjúm lesz utána, és szerettem volna, hogy friss legyen az élmény. Érdekelt az is, milyen a film zárt térben.
Így vagy tökéletes (Fotó: InterCom)
Most a sajtóvetítésre ültél be. Nem próbáltak lebeszélni arról, hogy kritikusok társaságában nézd meg a filmet?
Csak közben szembesültem azzal, hogy itt most kritikusok is ülnek. Jó volt látni, hogy nevettek azon, ahogy a film a kritikusokat ábrázolja. Szerintem szeretettel beszél róluk a film. A Hegedűs D. Géza alakította kritikus egy bölcs ember, csak épp egy lecsúszott alkoholista.
Szoktad olvasni a filmjeid vagy a darabjaid kritikáit?
A Katonában ki vannak függesztve a próbatáblán, időnként rá szoktam nézni. Régebben többet olvastam, mostanában kevesebbet. Azokat olvasom, amik eljutnak hozzám. Magamtól nem keresem őket. Nem írom be a Google-be, hogy „Fekete Ernő Így vagy tökéletes kritika”.
Sosem guglizol rá magadra?
Régebben előfordult, hogy beírtam azt, hogy Fekete Ernő. Igazából az érdekelt, mi érdekli velem kapcsolatban az embereket. Ilyesmik jöttek ki, hogy Fekete Ernő szerelme, Fekete Ernő élettársa…
Ha látod, hogy ez érdekli veled kapcsolatban az embereket, nem akarod ezt megadni nekik?
Köszönöm, nem.
Az Így vagy tökéletesben a karaktered egy kreatív ügynökség vezetője, aki a kommersz siker mellett művészi elismerésre is vágyik. Te egy művészileg elismert színész vagy, akinek az áttörést a kommerszben az Így vagy tökéletes jelentheti. Jól látom, hogy pont ellentétes pályán mozogtok?
Számomra ez kétségtelenül egy új terep. Mondhatjuk, hogy elismert színész vagyok, de nem egy ismert színész, legalábbis kommersz értelemben egyáltalán nem. Jólesik, hogy most egy közönségfilmben játszhatok, hálás vagyok érte, hogy jól sikerült, jól fog esni, ha nagyon sokan megnézik, de nem vágyom rá, hogy az utcán lépten-nyomon felismerjenek.
A pályád kezdetén az elismertség és az ismertség közül az előbbit választottad volna?
Abszolút. Ilyen a személyiségem. Ismertem nagyon közelről olyan embert, akit tízből kilencen felismertek az utcán. Néztem az életét, és azt gondoltam, hogy én ezt biztosan nem akarom. Persze ez alkat kérdése, valaki ezt szereti, sőt szüksége is van rá. Ettől még lehet fantasztikus színész, de akár kutyaütő is. Nekem az elmúlt huszonöt évem a pályán nem így telt. Nem érzem azt, hogy engem majd az Így vagy tökéletes ilyen értelemben sztárrá tesz.
Rosszulesne, ha mégis megtörténne?
Nem tudom, mi lenne, szerintem eléggé bezárkóznék, elkezdenék menekülni. Nem szállnék buszra és még több pénzt költenék taxira. Lehet, hogy akkor is maszkot hordanék, amikor nem kell.
Fekete Ernő és Béres Márta (Fotó: InterCom)
Említetted, hogy az Így vagy tökéletesben játszott karaktered, András nem áll túl távol tőled. Mik a hasonlóságok?
A zárkózottsága bennem is megvan, ahogy a pokrócszerű védekezését a világgal szemben is a sajátomnak érzem. Új ismeretségben a morc természetem elég sokáig ellenszenvessé tud tenni. Oké, veled most kedves vagyok, de ma az a feladat, hogy promotáljuk ezt a filmet, ezért mosolygok és igyekszem megfelelni, de az alaptermészetem egyáltalán nem ilyen.
Már jó néhány pályatársadtól hallottam, hogy szerintük az a színész, aki azt mondja, hogy nem szeretne híres lenni, hazudik.
Hát, erre most mit mondjak? Sokféle ismertség van. Bizonyos típusú ismertség jó, és létezik olyan is, ami terhes.
Huszonöt éve vagy a Katona tagja. Onnan tervezel nyugdíjba menni, vagy azért kipróbálnál majd valami mást is?
Vendégként azért sok más színházat kipróbáltam már. Általában mindig akkor jött egy ilyen felkérés, amikor pont jólesett egy kicsit kijönni a megszokott közegből. Ezekben akkor is jó volt megmártózni, amikor nem járt sikerrel a végeredmény. A Katonából eljönni viszont sosem akartam, mert ez egy jó csapat, egy jó színház, ami mindig meg tudott újulni. Kíváncsi vagyok erre a pandémia utáni időszakra, hogy most is sikerül-e a dolog. A vége elég zavaros volt: Gothár Péter, SZFE, a színházat ért méltatlan támadások, a kényszerű járványszünet… Eléggé megkeseredett a társulat. Bízom benne, hogy most is sikerül megújulni. Nagyon megnehezíti minden kőszínházi társulat életét, hogy számtalan napi és heti sorozatot forgatnak a tévék, ahová óhatatlanul is tódulnak a színészek. Egy színházi társulat nem tud versenyre kelni a tévés fizetésekkel, és ez már a működésüket is veszélyezteti. Nagyon nehéz időszak van mögöttünk, és kíváncsian várom, milyen lesz, miután visszaállnak a dolgok. Nagy kérdés az is, hogy a nézők visszatérnek-e a színházba.
