Varga Viktortól minden távol áll, ami kommersz, helyette a saját útját követi, amit ő maga tapos ki, nem egyszer mezítelenül.
Zöld ég és kék fű – egészen más, mint amit addig megszoktunk
Az állandóan ötletelő és tettvágytól duzzadó énekest 12 évvel ezelőtt ismerhettük meg a Csillag születik című tehetségkutatóban, amit ugyan nem nyert meg, de a karrierjének beindításához tökéletesen elegendő volt a szereplése. Miután kiesett az elődöntőben, lemezszerződést ajánlottak neki, ő elfogadta, és amióta először meghallottuk a Lehet zöld az ég… című számát, azóta imádjuk.
Művészi vénáját valószínű festőművész édesapjától örökölte, és bár Varga Viktor is fest, szobrászkodik, a divattervezés sem áll tőle távol, a fő csapásvonal nála a zene. Persze, ez nem tántorítja el attól, hogy amit művészinek gondol, azt megossza a világgal.
Mivel az egész személyiségét áthatja a különbözni vágyás, ami érdekessé teszi, sokan követtük az életét az Édes Életben, amikor Cinthya Dictatorral egy párt alkottak. Kétség kívül illettek egymáshoz valók – gondoltuk ezt azért is, mert egyikük sem riad vissza egy kis polgárpukkasztástól, és a megjelenésükre sem az átlagos jelző illik. Amíg együtt voltak, gyakran összeöltöztek, és olyan szetteket viseltek a díjátadókon, bemutatókon, amik előre garantálták a vakuvillogást. A pár egy díjátadón ismerkedett meg, és hosszú évekig éltek együtt, jegyben is jártak, végül az útjaik külön váltak.
A testét is a művészet szolgálatába állítja
Az énekes egyik legemlékezetesebb „botránya”, amikor a Hal a tornán című műsorban arcon legyintette Garami Gábort – a jelenetet visszanézve, azt, ahogy Garami beleesik a székbe egy akkora arcon csapástól, ami valójában alig érte, nem lehet kibírni mosolygás nélkül:
A polgárpukkasztás azóta sem áll távol a művésztől: köztudottan imád meztelenkedni, és ennek képi bizonyítékát előszeretettel osztja meg követőivel, máskor meg tonhal pástétommal mos fogat.
Most legutóbb azért került címlapra, mert a jelenlegi barátnőjével meztelenül pózoltak a közösségi oldalán. Szerinte álszentek azok, akik jelentették a képet. A Blikknek azt mondta:
“Nudista strandon voltunk, én gyerekkorom óta meztelenül fürdőzöm. A barátnőmtől eddig ez távol állt, de ő is belátta, mennyivel jobb így, mint vizes fürdőruhában feszengeni. Ezeknek a képeknek a szépségét kell nézni, külföldön már egyáltalán nem kapja fel senki a fejét ilyesmire. Én már régóta nem foglalkozom azzal, ki mit gondol rólam vagy a meztelenkedésemről, hisz alapvetően ez a természetes.”
Vargát augusztustól láthatjuk a Totem című valóságshow-ban, minden bizonnyal ruhában. Nemsokára itt a 34. születésnapja, tavaly szeptemberben ezt a képet sikerült posztolnia, amikor a Krisztusi korba lépett: