Szűk családi körben köszöntötték szerettei Emiliót, aki a napokban 45 éves lett. Az énekes felesége meglepetéssel is készült, ám a köszöntést először otthon tartották, legjobb barátaikkal kiegészülve.
„Vivivel nagyon készültünk erre a napra. Ő saját készítésű ajándékokkal, én pedig egy meglepetés-vacsorával, Emilio kedvenc éttermében. Azért előtte még a barátaink is megörvendeztették Emiliot, amiről szintén nem sejtett semmit – mondta Tina, aki rég látta férjét ennyire elérzékenyülni. – Meglepődtem, hogy Emilio szeme könnybe lábad, amikor felköszöntöttük. Szerintem érzi a 45 év súlyát, látja, ahogy telik az idő, Vivi is egyre cseperedik. Már nem 20 éves, még ha annyinak is érzi magát” – tette hozzá Tina, akinek kedvese a nosztalgiajáratot is belökte születésnapján.
„A barátaink megkérdezték tőlem, hogy mi az legrosszabb dolog, amit ebben a 45 évben megéltem. A sok szép mellett rengeteg rossz is volt. Megéltem a szegénységet, volt, hogy se ételre, se a gyógyszereimre nem volt pénzem. Sokszor voltam egyedül, ami szintén nem volt könnyű. A vallásba, Istenbe kapaszkodtam, aki segített, felemelt! Azóta ezek az emlékek már csak foszlányok. Nagyon sokat szenvedtem azért, hogy most itt legyek, ahol vagyok. Hogy megadasson az, ami most van. Szívből üzenem és kívánom azoknak az embereknek, akiknek most kell mindazon keresztülmennie, amiken anno én, hogy van feljebb! Hinni kell, hiszen nekem is olyan feleséget, olyan családot adott, amely nem mindennapi. Ezért pedig örökre hálás leszek!” – mondta elérzékenyülve a Drága családomban Emilio.