Michael John Douglas 1951-ben született, Pennsylvaniaban. Mivel a Golden Globe-díjas színész eredeti neve megegyezett szintén színész névrokonával, Michael Douglas-éval, Keatonra cserélte vezetéknevét.
A hét gyermek közül Michael volt a legfiatalabb a családban. Édesapja építőmérnök és földmérő, édesanyja háztartásbeli volt. Keatonról kevesen tudják, de igazi polihisztor: az egyetem elvégzése után dolgozott taxisként, fagylaltárusként, sőt, stúdióban technikai munkatársként is.
1977 óta színészkedik, 1979-ben a The Mary Tyler Moore Hour sorozatban játszott, és még ebben az évben szerepelt a karrierjében nagy áttörést hozó Working Stiffs című filmben, ahol James Belushival játszott együtt.
Ha már Batman-filmek…
Óriási volt a felháborodás annak idején, amikor kiderült, hogy a mozivásznon elsőként Michael Keaton veheti majd magára a denevérember jelmezét. Itt azonban egyértelműen alaptalan volt a felzúdulás: bár korábban tényleg inkább vígjátékokban szerepelt, a színész szuperhősként is kitűnően teljesített.
A Batman-filmek után, a Birdman című önéletrajzi ihletésű alkotás volt az igazán nagy dobása, amiben a 63 éves színész főszerepet játszott. A műfajilag nehezen behatárolható filmben egy kiöregedett hollywoodi sztárt alakított, aki egy saját maga által írt és rendezett Broadway-darabban akarja megmutatni a világnak, hogy korai volt még őt leírni. Keaton zseniálisan alakította a szerepet, aki az egyik kulcsjelenetben egy szál alsónadrágban rohan végig a Times Square-en. Ezt a részt éjjel kettőkor forgatták, és – eltekintve néhány tucat statisztától – valódi járókelők is kerültek a jelenetbe. Ők pedig tényleg megdöbbentek, amikor meglátták az őrülten rohanó sztárt, majd lázasan fotózni kezdték a telefonjaikkal, árulta el a színész a Telegraph-nak adott interjújából. Az alakítását Golden Globe-díjjal jutalmazták.
Az idén 70. születésnapját ünneplő színész magánélete botrányoktól mentesen telik, 1982-1990 között Caroline McWilliams színésznő volt a felesége, akitől 1983. május 27-én született Sean Maxwell Douglas nevű fia. Sean a zeneiparban dolgozik, mint szövegíró és producer, olyan zenészekkel működött együtt, mint Christina Aguilera, David Guetta, Jason Derulo, Chris Brown és Olly Murs.
Érdekesség, hogy válása után 6 évig járt Courteney Cox-szal, a Jóbarátok Mónikájával.
Tavaly a The Wrap robbantotta, majd többek között a The Hollywood Reporter is megerősítette a hírt, miszerint a színész korai tárgyalásokat folytat a Warner Bros. stúdióval, hogy újra denevéremberként induljon hódító útjára az Ezra Miller főszereplésével készülő The Flashben. Ennél konkrétabb információ pedig azóta sem látott napvilágot a projektről, amit minden bizonnyal a koronavírus-járvány is hátráltat.
Mi lett velük?
- 21 éve házas, és még mindig jóképű Thomas Anders, a Modern Talking egykori szívtiprója
- Megkopaszodott és szakállt növesztett Dr. House megformálója, Hugh Laurie
- Már 55 éves a Harry Potter Hisztis Mirtillje, Shirley Henderson
(Nyitókép: Archive Photos/Getty Images)