nlc.hu
Sztárok

Így lett naptárdíva Kiszel Tündéből

Kiderült, hogy lett naptárdíva Kiszel Tündéből

Kiderült, hogy ki az, aki annak idején az ötletet adta első naptára elkészítéséhez, amelyet 20 éve minden évben piacra dob Kiszel Tünde.

Nem akármilyen megtiszteltetésben volt része az Emilio famíliának, akikkel kivételt tett a naptárdíva. Otthonában látta vendégül a családot, amely csak ámult a számtalan fotót és emléket látva.

kiszel tünde képei

Kiszel Tünde lakása (Fotó: Sláger TV)

„Elképesztő fotókat láthattunk, nemcsak Tündéről. Megnézhettük a fiatalabb kori emlékeit, de a fotókon láthattuk az édesanyját, a nagyszüleit, sőt még a dédszüleit is. Egy egész élet van a lakásában, gyönyörű emlékek, momentumok. Arról nem is beszélve, hogy csodálatos az otthona, nagy megtiszteltetés, hogy minket is beengedett ide, ahol a legnagyobb szeretettel látott minket vendégül” – mondta Tina, akinek férje – a számtalan fotót látva – arra is rákérdezett, miként lett Kiszel Tündéből naptárdíva.

„Ez már a huszadik, jubileumi naptáram, minden évben kiadtam egyet. Ezek közül az első a legkedvesebb, hiszen abban még Donatellával szerepeltünk. Az egyik barátnőm adta az ötletet a naptár elkészítéséhez – vallotta be Kiszel Tünde. – Már akkor több ezer fotóm volt és számtalan készült Donatellával közösen. Épp a barátnőmmel nézegettük őket, amikor azt mondta, ebből akár egy naptárat is készíthetnék, annyi a szuper felvételem. Az ő biztatására készült el az első naptár, amit először főleg a család és a barátok kaptak meg. Végül sokkal többekhez jutott el a naptár, mint azt gondoltam volna. Nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, a média is felkapta a dolgot és így lett belőle hagyomány. Évről évre sokan várják, hogy milyen naptárral rukkolok elő” – árulta el a Drága családomban Kiszel Tünde, aki már a jövő évi naptárterveket szövögeti. 

Még több sztárhír: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top