nlc.hu
Sztárok
Beleszeretett a kollégájába Mezei Léda

Beleszeretett a kollégájába Mezei Léda, a Keresztanyu Ginája

Mezei Léda és kollégája között lassan alakult ki a szerelem.

Mezei Léda hosszú ideje egyedülálló volt, a sok munka mellett a magánéletére nem maradt annyi ideje. Nem csoda hát, hogy éppen a munkája során lett szerelmes: eleinte csak barátként tekintett a kollégájára, ám egy idő után elkezdett alakulni közöttük a szerelem. Már egy közös nyaraláson is túl van a Keresztanyu Ginája és új párja, először mesélt erről. 

„Sokáig egyikünkben sem fogalmazódott meg, hogy többet éreznénk a másik iránt” – kezdte a Story magazinnak Mezei Léda, aki nem kereste görcsösen a szerelmet, de vágyott már egy kapcsolatra.

mezei léda

Mezei Léda beleszeretett a kollégájába (Fotó: RTL)

„Nem tudnám megmondani, mikor következett be a fordulópont, amikor úgy gondoltuk, már többet érzünk a másik iránt. Valahogy most jött el ennek a kapcsolatnak az ideje. A párom is hasonló élethelyzetben volt, így elkezdett alakulni kettőnk között valami izgalmas. Ehhez persze elengedhetetlen volt, hogy jól érezzük magunkat egymással, és természetesen kellett az is, hogy működjön kettőnk között a kémia. Nekem még önmagában ez sem lett volna elég: szükségem volt rá, hogy lássam, egyfelé tartunk. Most még itt kering körülöttünk a rózsaszín köd, és mindenki tudja, ez idővel felszáll. Ha később kiderül, nem egy úton halad két ember, akkor ott bajok vannak” – mondta a színésznő, aki megtalálta az egyensúlyt az életében és most minden rendben van körülötte.

Még több hír a Keresztanyuból: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top