nlc.hu
Sztárok
Bánsági Ildikó nyugdíja

Őrülten kevés nyugdíjat kap Bánsági Ildikó

Bánsági Ildikó elárulta, mennyire kevés nyugdíjból kellene megélnie.

Bánsági Ildikó tavaly jött el a Nemzeti Színházból, de szerepek azóta is megtalálják – írja a Blikk.

„Tavaly jöttem el a Nemzeti Színházból. A Színház- és Filmművészeti Egyetem átszervezése és a körülötte lévő dolgok miatt döntöttem úgy, hogy nem folytatom ott tovább a munkát. Ez erkölcsi, morális kérdés volt. Nem féltem, mert tudtam, hogy elmentem a falig, és lépnem kell. Így láttam jónak, és nem bántam meg. Azóta nem érkezett konkrét felkérés, hogy lépjek be társulatba, de hívnak játszani” – mondta Bánsági Ildikó, aki azt sem rejti véka alá, mennyire kevés a nyugdíja.

Bánsági Ildikó rossu nyugdíja

Fotó: Birton Szabolcs

„A nyugdíjam 75.800 forint, abból nem élnék meg. Ha nem lennék a Nemzet Művésze, akkor nagy bajban lennék. Az elismeréssel együtt havi apanázs is jár, emellett pedig folyamatosan dolgozom. Nem akarok panaszkodni, de ebből talán látszik, mi a helyzet a művészek világában. Persze azt rég tudjuk, hogy a nagy pénz nem Csehov- és Shakespeare-darabok játszásában van, hanem a nagy költségvetésű tévéműsorokban. Hiába szeretnék, én már nem mehetnék táncolós show-ba, pedig élvezném, ha fiatalabb lennék” – mondta a 73 éves Bánsági Ildikó.

A színésznő a cikk megjelenése után helyreigazítást tett közzé a Blikk interjú szerinte hamis állítást tartalmazó címével kapcsolatban. 

Még több hír a színésznőről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top