nlc.hu
Sztárok
Gareth Gates akkor és most

37 éves, elvált apa a 2000-es évek elejének tinikedvence, Gareth Gates

Egy 12 éves, gyönyörű kislány édesapja a 2002-es brit Pop Idol felfedezettje, Gareth Gates, aki a zeneipar után a színház világában csinált karriert.

Gareth Gates mindössze 17 éves volt, amikor 2002-ben második helyezést ért el a brit Pop Idol első évadában. Simon Cowell azonnal leszerződtette a BMG lemezkiadóhoz, hamarosan pedig meg is jelent az első kislemeze, az Unchained Melody feldolgozása, mely az angol slágerlista első helyéig jutott, de nemzetközi szinten is nagyot ment. A következő két dal, vagyis az Anyone of Us (Stupid Mistake), illetve a tehetségkutató győztesével, Will Younggal előadott duettje, a Suspicious Minds/The Long and Winding Road egyaránt a legelőkelőbb helyeket érte el a slágerlistákon. Az énekes debütáló albuma, a What My Heart Wants to Say pedig dupla platina minősítést szerzett hazájában. 

A tinédzser Gates a korszak egyik legfelkapottabb sztárja lett, aminek megtapasztalhatta minden előnyét és hátrányát. 2003-ban a második lemeze is megjelent, mely ugyan messze alulmúlta az első album sikerét, azonban még hónapokon keresztül folytatta turnézást és a médiaszerepléseket. 2004-ben aztán az album gyenge teljesítménye miatt megvált tőle a BMG. Gates pedig úgy döntött, egy időre visszavonul és a tanulmányaira koncentrál: beszéd coachingból szerzett szakképesítést.

„Nem popsztár akartam lenni. Vannak olyan sztárok, akik helytelen okokból akarnak ismertek lenni. Én azt akartam, hogy elismerjék a tehetségemet” – nyilatkozta egy alkalommal.

Gareth Gates

Gareth Gates 2002-ben és napjainkban (Fotók: Getty Images)

2006-ban dokumentumfilmet forgattak a zeneiparban szerzett tapasztalatairól és az azon kívüli életéről. 2007-ben új albummal tért vissza, ám ez csak a 23. helyig jutott a hivatalos brit albumlistán és még a második lemeznél is sokkal rosszabbul fogyott. Ezek után már csak egyetlen albumot adott ki, egy válogatáslemezt 2014-ben.

2008-tól a zenés színház világában folytatta pályafutását, eljátszotta többek között a József és a színes szélesvásznú álomkabát főszerepét és A nyomorultak Mariusát is. A mai napig vállal színházi szerepeket.

Gareth Gates és családja

Gareth Gates, akkori felesége, Suzanne Mole Gates és lányuk, Missy 2011-ben (Fotó: Dave M. Benett/Getty Images)

2008-ban feleségül vette Suzanne Mole táncosnőt, akit még 2002-ben egy díjátadón ismert meg. 2009-ben megszületett a lányuk, Missy. A házaspár 2012-ben vált el. „Az elmúlt három évben igyekeztünk megmenteni a házasságunkat, Suzanne és én végül sajnos úgy döntöttünk, hogy elválunk. Ennek ellenére szeretjük és gondoskodunk csodálatos lányunkról, Missyről, és mindkettőnk számára az az elsődleges, hogy boldogan nőjön fel” – fogalmazott akkor Gates. Missy ma már 12 éves kiskamasz, aki az édesapja ritkán mutat meg a nyilvánosságnak, néhány hete azonban kivételt tett. „El sem hiszem, milyen gyönyörű. Szeretlek, Missy moo. Te jelented számomra a világot” – írta a képhez.

Az énekes válása után évekig Faye Brookes brit színésznővel élt párkapcsolatban, akit el is jegyzett. 2019 nyarán azonban bejelentették, hogy szakítottak. A jelenlegi párja a neves ibizai DJ Chloe McLennan, akivel már több közös fotót is posztolt.

Gates életében fontos szerepet tölt be a jótékonysági munka, több AIDS-ellenes, illetve rákgyógyítást segítő szervezetet is rendszeresen támogat, de készségesen vállal karitatív célú fellépéseket is. 

Akkor és most

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top