Megszólaltak II. Erzsébet és Fülöp unokái: „A nagyinak olyan férfira volt szüksége, aki támogatja, de közben hűséges a saját véleményéhez is”

B.E. | 2021. Október 12.
Születhet bármennyi írás a 99 éves korában elhunyt Fülöp hercegről, de csak a családja ismerte igazán II. Erzsébet királynő néhai férjét. A család azonban ritkán nyilatkozik, de most egy dokumentumfilm miatt kivételt tettek, és sok-sok belsős anekdotát osztottak meg a nézőkkel.

Idén ősszel egy igazán különleges dokumentumfilmet mutatott be a BBC. Az eredeti tervek szerint Fülöp herceg 100. születésnapja alkalmából készült volna el, azonban II. Erzsébet férje idén áprilisban, alig néhány hónappal a születésnapja előtt elhunyt. A BBC így kissé változtatott a koncepción, és szeptemberben bemutatták a műsort, amelyben Fülöp gyerekei, unokái meséltek róla olyan történeteket, amelyeket eddig nem tudhattunk.

No de milyen ember volt a munkában a herceg? Olyan, aki sok időt töltött az irodájában és a könyvtárában, ahol számos politikai és történelmi könyv mellett még szakácskönyv is volt a polcon. Dolgozószobáját az 1950-es években rendezte be, és egészen 2017-ig, a nyugdíjáig használta. Ha valaki egy kérdéssel fordult hozzá, és ő nem tudta a választ, akkor soha nem blöffölt. Miként korábbi alkalmazottai mesélték: „Ilyenkor azt mondta: »Fogalmam sincs, de utánanézzek és megbeszéljük.« És így is tett.”

Lánya, Anna hercegnő szerint Fülöp igazi problémamegoldó volt, ez pedig annak köszönhető, hogy már egészen fiatalon magára maradt és idejekorán megtanult felelősséget vállalni a tetteiért. 

Mit dolgozott Fülöp?

Fülöp herceg 800 szervezetnek volt a védnöke főként a környezetvédelem, az ipar, a sport és az oktatás területén. Több neves egyetem tiszteletbeli rektora volt. Irányítása alatt dolgozták ki a fogathajtás nemzetközi versenyszabályait. 64 évig volt a National Playing Fields Association alapítvány elnöke. 

Fülöp és a humor

Amikor idén áprilisban Fülöp herceg meghalt, a legtöbb megemlékezésbe bekerült, hogy kifejezetten nyers volt, egyeseket sértett a humora. Gondoljunk csak arra a pillanatra, amikor a királynővel Budapestre látogattak, és a Vásárcsarnokban sétálva egy külföldinek Fülöp azt mondta, hogy még nem lehet olyan régóta Magyarországon, hiszen nem olyan kövér, mint az itteniek.

„A titka az önazonosság volt.  Nem számított, hol van, kivel van, mit csinál éppen. Mindig önmaga volt, és ezért nem kért bocsánatot” – elmélkedett Harry herceg, hozzátéve azt is, hogy Fülöptől mindenki azt kapta, amit látott. „Nála nem voltak álarcok.”

Harry Herceg és Fülöp herceg a 2015-ös Rugby Világbajnokság Döntőjén (Fotó: Phil Walter/Getty Images)

A humort a családjában is megcsillogtatta, de ennek a felesége nem mindig örült. Három legidősebb unokája: Peter, Zara és Vilmos együtt elevenítették fel azokat a családi vacsorákat, ahol nagyapjuk a mustárral szórakoztatta őket. „A kezébe vette a kerek mustáros flakont, majd jó erősen összenyomta, az pedig fellövellt a plafonra, a falakra. Minket nagyon szórakoztatott, de a nagymama iszonyatosan mérges volt ilyenkor. Van olyan fal a palotában, ahol még megvannak a mustár nyomai” – emlékezett vissza gyerekkorára Vilmos herceg.

A család volt neki a minden

Sokszor megírtuk már mi is, hogy a totyogó Fülöp görög-dán herceget egy narancsos ládában csempészték ki Korfuról, amikor a családjának menekülnie kellett az országból. „Erre a történetre ő maga nem nagyon emlékezett, mert kicsi volt, de az nagyon is megmaradt az emlékeiben, hogy milyen volt otthon nélkül felnőni” – mesélte nagyapja gyerekkoráról Zara Tindall. Menye, Kamilla hercegnő szerint Fülöp igazi túlélő volt. Utalva ezzel arra, hogy miután elmenekültek Görögországból, szülei különváltak, apja adósságokat halmozott fel, anyját mentális betegségek miatt kórházban kezelték, majd zárdába vonult. „Ezekkel együtt, amilyen karakter vált belőle, az a legerősebb személyiségre utal” – mondta Károly herceg felesége. 

Talán pont ezért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy a saját családját egyben tartsa, és ne csak egy távoli figura legyen a gyerekei és az unokái életében. „A nagypapa mindig is a család szíve volt. Bármit tettünk, ő ott volt. Jelen volt a család életében. Bár a felnőtt életemnek sokkal inkább a része volt, mint a gyerekkoromnak. Igazán jó tanácsokat kaptam tőle” – emlékezett vissza Vilmos herceg. Fülöp legidősebb unokája, Peter Phillips pedig ezt mondta: „Mindannyiunkra volt ideje, hogy támogasson minket.”

A korona című sorozatban előszeretettel vázoltak fel egyfajta folyamatos feszültséget és ridegséget Károly és az apja között. A trónörökös azonban nem ilyen emlékeket őriz kettejük kapcsolatáról. „Apám mindig kapható volt a legbolondabb játékokra is. A vidámság, a jókedv jellemezte, mint fiatal szülőt, ahogy a triciklivel fogócskáztunk Balmoralban.”

Fülöpnek és II. Erzsébetnek összesen négy gyereke született, ők mindannyian megszólaltak a dokumentumfilmben. Érdekesség, hogy a legélénkebb gyerekkori emlékük, ahogyan az édesapjuk nagy átéléssel mesét olvasott nekik. „Ahogy ő tette ezt, valósággal megelevenedtek a szemünk előtt a történetek” – mondta kissé könnyes szemmel Anna hercegnő, aki hozzátette, hogy apjának köszönhető az is, hogy minden gyereke és unokája rajong valamilyen sportért. Egészen fiatalon megtanította vezetni az összes gyerekét, Károlynak a pólómeccsein volt ott, Zarának az olimpiai lovastusa versenyén, Eduárdot horgászni, míg Beatrice-t és Eugéniát úszni tanította. A fogathajtás szenvedélyét pedig unokája, Lady Lujza Windsor örökölte tőle. „Amikor elkezdtünk együtt fogatot hajtani, mindennap másik útvonalat választott a nagypapa, hogy ne tudjam, mire készül. Közben mindig figyelt rám, tanított, és annyi anekdotát mesélt, ami csodálatos volt. Őszintén, ő volt a legérdekesebb ember, akivel valaha találkoztam” – mondta a 18. születésnapjára készülő Lujza.

Peter Phillips, Fülöp herceg, Vilmos herceg, Harry herceg és Diana hercegné a Szent Mária Magdolna templom előtt Norfolkban, 1990 (Fotó: Princess Diana Archive/Getty Images)

Egyéb érdekességéket is megtudhattunk Fülöpről. Zsófia menye például azt árulta el, hogy ő volt a család szakácsa. „Igazi BBQ-szakértő volt. Imádott főzni, gyűjtötte a szakácskönyveket, és bizony rengeteg főzőműsort is nézett.”

Unokája, Peter pedig arról mesélt, Fülöp herceg meglepő módon nyitott volt a technikai kütyükre. „Szerette őket, ugyanakkor nagyon szórakoztató volt látni, amikor lecserélték a számítógépét, új nyomtatót kapott, és csak a kiabálást meg a cifra káromkodásokat hallottam, ahogy próbált rájönni a működésre.”

Fülöp herceg életében mindig is fontos szerepet töltött be a hadsereg, a tengerészet. Vilmos kitért arra, mennyire jó példa volt nagyapjuk Harry herceg számára, mivel mindketten jártak háborúban, és mindkettejük életének egy ponton a hadsereg volt a legfontosabb része. Harry szerint a nagyapja nagyon jó hallgatóság volt. Amikor hazatért Afganisztánból, ezt mondta neki: „Megcsináltad fiam, meséld el, milyen volt?”

Fülöp, a második

Anna hercegnő második férje, a szintén katonai múlttal rendelkező Timothy Laurence ellentengernagy mesélt a dokumentumfilmben arról az időszakról, amikor 1939-ben, az akkor 13 éves Erzsébet hercegnő családjával együtt a dartmouthi tengerészeti akadémiára látogatott, és először találkozott az akkor 18 éves kadét Fülöppel. „Elkezdődött a levelezés, miközben kirobbant a II. világháború. Fülöp hajóparancsnokként szolgált a háborúban, miközben Erzsébetből fiatal nő cseperedett és autószerelőként is segítette hazáját. Amikor a háborúnak vége lett, és egy évvel később bejelenthették az eljegyzésüket, ők voltak a legboldogabb pár a világon.”

Fülöp unokája, Peter Phillips szerint az igazán nehéz időszak akkor érkezett el az életükbe, amikor VI. György meghalt, és Erzsébetből királynő lett. „Ekkor a nagypapának végérvényesen mindent fel kellett adnia, hogy a nagymama mellett legyen, aki nagyon fiatalon királynő lett.”

Ma persze már teljesen normális, hogy adott esetben a férfi marad otthon a gyerekekkel, amíg az anya visszamegy dolgozni. Azonban, amikor Fülöp és Erzsébet összeházasodtak, nagyon más idők jártak. „Az egyik ok, amiért igazán csodáltam őt, és azt hiszem, sokan mások is, hogy egy nagyon sikeres katonai karriert adott fel, hogy a királynő tanácsadója, örök társa legyen. Feladta a hivatását, hogy támogassa és szolgálja a királynőt.”

II. Erzsébet és Fülöp herceg (Fotó: Leon Neal-WPA Pool/Getty Images)

A királyi család tagjai ma is gyakran nézegetik a régi, kissé megkopott felvételeket. „Amikor ezek előkerülnek a  nagyszüleimről, olyan csodálatos látni, hogyan támogatták egymást a kezdetektől, mielőtt családjuk, gyerekeik lett volna, és azt követően is… A nagymamának egy olyan férfire volt szüksége, aki támogatja ugyan, de közben hűséges marad a saját véleményéhez is. Ez volt a nagypapa” – avatta be a nézőket Zara Tindall, akinek unokatestvére, Eugénia hercegnő szerint nagyszüleik az egyik legemlékezetesebb házaspár voltak, akiket a világ valaha látott. „A nagyi képes volt önmaga lenni a nagypapa mellett, örökkön támogatták egymást.”

A mostanság Amerikában éldegélő Harry pedig úgy ítéli meg, hogy nagyszülei voltak a legelragadóbb pár a világon. „Nem tudom, hogy valaha bárki jellemezte-e őket így. De számomra azok voltak. Inspiráló volt látni, ahogyan hosszú évtizedekig kitartottak egymás mellett, elképesztő kötelék volt köztük.”

A búcsú

Fülöp herceg idén április 9-én hunyt el. Károly herceg az utolsó beszélgetésüket is megosztotta a nézőkkel. Apa és fia a herceg 100. születésnapjának terveiről egyeztettek, amit sajnos már nem érhetett meg. „Éppen arról beszélgettünk, hogy közeleg a születésnapja, és legyen-e valamilyen fogadás. Erre csak azt válaszolta: ‘Nos, ahhoz meg kellene élnem, nem igaz?’. Azt válaszoltam, ‘Tudtam, hogy ezt fogod mondani, Papa” – idézte fel Károly apja utolsó felé intézett szavait, és kiemelte, hogy mindez rámutat az apja különleges humorára és amitől ez a beszélgetés igazán szép emlék maradt. „Mindannyian szerencsések vagyunk, hogy ő köztünk volt majdnem 100 évig.”

Fülöp herceg halála előtt két hónappal született meg a kilencedik dédunokája, akinek édesanyja, Eugénia hercegnő az August Philip neveket adta. „A nagypapa hatalmas hatással volt mindannyiunk életére, ezért róla neveztem el a gyerekemet. Karomba vettem a kisfiamat és elvittem hozzá, elmondtam neki, hogy utána kapta a nevét. Olyan csodás pillanat volt. Hálás vagyok, hogy ezt még megélhettük együtt.”

Hercegnők:

Exit mobile version