Krisz Rudi volt a 2000-es évek egyik legsikeresebb énekese, akiért kamasz lányok ezrei rajongtak. Most is zenél, és a hangja még a korábbinál is zseniálisabb!
Krisz Rudi, az egykori tinibálvány ma is zenél
Krisz Rudi, azaz Kreisz Rudolf volt az az énekes, aki nélkül nem létezett tinimagazin: rendszeresen szerepelt a Bravo, a Bravo Girl, a Popcorn és az IM (Ifjúsági Magazin) címlapjain. Az énekes igazi tinibálvány volt a 2000-es években, és sokunk szobájában ott volt poszteren, amit ábrándozva néztünk, miközben a Homokba rajzolt szerelmet hallgattuk.
Habár sokan szólóénekesként ismertük meg, már előtte is zenélt: a 90-es években az öccsével és unokatestvérével alapították meg a Rock-onok, valamint a Dominó zenekarokat.
Az első lemezét 1998-ban adta ki, majd ezt követte még öt. Az ezredforduló utáni években ő volt itthon az egyik legsikeresebb magyar férfiénekes, de 2008-ban úgy döntött, szünetet tart.
Habár megszokta, hogy mindig a figyelem középpontjában áll, 10 sikeres év után úgy érezte, hogy már kevesebb a fellépése, és mivel gyerekkora óta zongorázott, és jött egy lehetőség, hogy mehet hajóra bárzongoristának, élt vele.
Óceánjáró és folyami hajókon zenélt, ennek köszönhetően bejárta a fél világot, elmondása szerint nagyon jó élmény, jó tapasztalat volt az a néhány év, amit külföldön töltött, de honvágya volt, hiányzott az itthoni közeg és a közönség is, így hazajött. 2016-ban megjelent a Kimentünk a divatból című száma, ami nagy siker lett és azóta is építi a karrierjét.
Krisz Rudi családapa lett
Idén augusztusban a Duna Televízió reggeli műsorának a vendége volt, ahol elmondta, úgy látja, a zenei karrierje ismét felfelé ível, és bár az éneklés mindig is fontos volt számára, 2 éve egy egészen új szerepbe is bele kellett tanulnia, ugyanis apa lett: 2019-ben született meg a kislánya, Lea.
Párjával, akivel több mint 10 éve vannak együtt, nagyon megörültek a hírnek, és bár az énekes egy cseppet sem tartja egyszerű feladatnak a szülői feladatokat, élvezi az apaszerepet. A szülői lét alaposan megváltoztatta az addig megszokott életét, de a pandémia alatt kifejezetten szerette az együtt töltött időt, sok meghitt pillanatban volt része a családnak:
„A pandémia időszaka azért volt szerencsés számomra, mert láthattam legelőször felállni a lányomat, én láthattam először, amikor elindult, és hallottam az első szavait – ezek kimaradtak volna az életemből, hogy ha ez nem így alakult volna. Mert a mostani időszak olyan szinten pörgős, hogy szó szerint heti 5-6 buli, meg fellépés van, ezért folyamatosan úton vagyunk.”
Jelenleg két dalon is dolgozik, mi pedig reméljük, hogy hamarosan hallhatjuk!