nlc.hu
Sztárok
Elhunyt James Michael Tyler

Elhunyt James Michael Tyler, a Jóbarátok Güntherje

A prosztatarákkal folytatott évek óta tartó küzdelem után 59 éves korában elhunyt James Michael Tyler színész, akit a közönség leginkább a Jóbarátok Güntherjeként ismert.

A Jóbarátok hetedik tagjának is tartották James Michael Tylert, aki Güntherként vált a közönség kedvencévé. A színész vasárnap, békés körülmények között hunyt el Los Angelesi otthonában – írja a hvg.

James Michael Tyler 2014-ben az ismert díszletek között (Photo by Paul Zimmerman/Getty Images)

James Michael Tyler 2014-ben az ismert díszletek között (Fotó: Paul Zimmerman/Getty Images)

Tyler nemrég a klasszikus sorozat szereplőinek újraegyesülését hozó Jóbarátok: Újra együttben is bejelentkezett, majd nem sokkal ezután közölte: egy rutinvizsgálat során 2018-ban prosztatarákot diagnosztizáltak nála, ami egy idő után a csontjaira is átterjedt, és a bejelentkezés idején már nem tudott lábra állni. A színészt felesége, Jennifer Carno gyászolja.

Hogy annyi embernek segítsen, ahánynak csak tud, bátran megosztotta a történetét a világgal, és kampányt folytatott azért, hogy a férfiak már 40 éves korukban teszteltessék magukat

– írta a menedzsere. James Michael Tyler a Jóbarátok százötven epizódjában játszotta el a Central Perk kávézó különc, de Rachelbe titokban szerelmes pincérét. A színész később úgy emlékezett vissza erre az időszakra, mint az élete legjobb tíz évére, aminél jobbat nem is tudott volna elképzelni.  

A Jóbarátokról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top