nlc.hu
Sztárok

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti mesekönyve

Megjelent Kulcsár Edina és Szabó András Csuti mesekönyve

Kulcsár Edina és férje a közösségi oldalaikon számoltak be a jó hírről.

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti a Nyerő Párosban vallották be, hogy válságban lévő házasságukat próbálják megmenteni, emiatt vállalták el a szereplést. Nem tették zsebre, amit azóta a többiektől kaptak: folyamatosan felhozzák ezt a társaik, ami nyilván nem esik jól nekik, de nagyon jól kezelik a kritikát. 

Korábban elárulták, elvált szülők gyermekeként szeretnék, ha az ő családjuk egységes maradna. Ez persze sokszor küzdelmes, de semmiképp nem akarják, hogy Medox és Nina átélje azt, amivel nekik kellett szembesülniük gyerekként. A könyvek szeretete végigment a családon, kicsiként ők is imádták a meséket, ezért döntöttek úgy, hogy írnak egy mesekönyvet a fiatal korosztály számára.

„Meséltünk már nektek róla, hogy készülünk valamivel, de most végre a kezünkben is tarthatjuk a mesekönyvünket! Hogy mi inspirált engem? Leginkább a nagypapám, akinek a könyvek szeretetét köszönhetem és aki mindig is szerette volna, hogy a könyvkiadónkban dolgozzak, de sajnos, akkor ez a legkevésbé sem foglalkoztatott… persze, tudom, ég és föld a különbség egy mesekönyv és kb. minden más megírása között, de én most mégis hatalmas büszkeséget érzek, hogy megszületett Dani ajándéka, mert egy igen tanulságos történetet mesélünk el benne nektek, amit az életünk ihletett! Hisszük, hogy inspiráció lehet szülőknek, gyerekeknek egyaránt! Szeretnénk eljuttatni kórházaknak, anyaotthonoknak is, hogy örömet szerezzünk vele az ott élőknek” – mutatta be a könyvet Csuti a közösségi oldalán.

dani ajándéka mesekönyv

Dani ajándéka mesekönyv (Fotó: nlc)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top