nlc.hu
Sztárok

Berágott Jolly és Szuperák Barbara

Berágott Jolly és Szuperák Barbara: nem értik, hogy Schmuck Andor miért beszélt így róluk

A mulatós zenésznek és párjának nem esett jól Schmuck Andor kijelentése.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, a Farm VIP első adása nyikorgó ágy hangjával végződött, ami a Parasztházból, tehát a piros csapat szállásáról jött. A következő képkocka az volt, hogy Schmuck Andor kiköltözött a kertbe, mert nem tudott aludni a zajtól. Hogy pontosan mi történt, azt nem lehet tudni, ám sokan Szuperák Barbarára és Jollyra gyanakodtak.

A Tények Plusz riportjában is erre keresték a megoldást, a már kiesett Schmuck Andort is megkérdezték. „Nagyon rossz alvó vagyok, bizonyos ütemes zajokra sikerült ébredni, ami számomra egyértelmű volt, hogy nem a természet hangja, amit hallok” – mondta a korábbi politikus, aki a piros csapat szerelmespárjára gyanakodott.

jolly és barbi

Fotó: TV2

„Szeretném leszögezni, hogy nem csináltunk semmit, aludtunk” – mondta Jolly. A szerelmespár mindkét tagja elkapta a koronavírust, ezért a következő interjút a témával kapcsolatban már online adták. Ebben elmondták, a rajongók mellettük vannak, ők tudják, hogy milyen emberek, sosem szerelmeskednének mások előtt. Arra is kitértek, hogy nem értik, Andor mit hallott, mert szó sem volt arról, hogy egymásnak estek.

Jolly ezt hosszabban kifejtette a közösségi oldalán:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top