nlc.hu
Sztárok
Patrick Swayze özvegye, Lisa Niemi

Ma is vívja a férje által megkezdett harcot Patrick Swayze özvegye, Lisa Niemi

Bár Patrick Swayze özvegye, Lisa Niemi újra megházasodott, élénken őrzi néhai férje emlékét és ma is aktívan tesz azért, hogy mások ne veszítsék el szeretteiket az alattomos hasnyálmirigyrák következtében.

Lisa Niemi alig 15 évesen, a Houston Ballet Dance Company balettiskolában vett táncórákat. Itt ismerkedett meg tánctanára, Patsy Swayze akkor 18 éves fiával, Patrickkel. Egymásba szerettek és 4 évvel később, 1975 júniusában házasodtak össze. Ezt követően New Yorkba költöztek, hogy táncosként építhessenek karriert, később pedig Los Angelesbe tették át a székhelyüket. Bár Lisa maga is szerepelt néhány filmben, elsősorban időközben világsztárrá vált férjét támogatta, illetve közös vállalkozásaik irányításában vett részt. Létrehoztak egy produkciós céget, illetve egy építőipari vállalkozást is, emellett pedig lótenyésztéssel is foglalkoztak. 2003-ben Swayze és Niemi együtt szerepeltek Az utolsó piszkos tánc című filmben.

Patrick Swayze és Lisa Niemi

Patrick Swayze és Lisa Niemi 1980 köröl (Fotó: Getty Images)

A feleség a végsőkig férje mellett állt a rákkal vívott küzdelme során is. Niemi megszerezte a pilótaengedélyt is és saját maga hordta magángépükkel a kezelésekre imádott férjét. A színész halála előtt közösen írták meg életrajzi könyvüket, The Time of My Life címmel. Végül, 34 év házasság után valóban csak a halál választhatta el őket: Patrick Swayze 2009. szeptember 14-én hunyt el hasnyálmirigyrákban. Niemi azonban a mai napig is folytatja a harcot, amit férje elkezdett: a Pancreatic Cancer Action Network (PanCAN) nevű szervezet vezetőjeként tevékenykedik. A PanCAN egyrészt a hasnyálmirigyrák megelőzésével, korai felismerésével, illetve gyógyításával kapcsolatos kutatásokat finanszíroz, másrészt a betegségben szenvedő embereknek igyekszik segítséget nyújtani.

Patrick Swayze és Lisa Niemi

A házaspár 2005-ben (Fotó: Dave Hogan/Getty Images)

„Igazságtalan volt, hogy Patrick hasnyálmirigyrákban halt meg, és igazságtalan, hogy még több ezren fognak meghalni ebben a betegségben csak ebben az évben. Rajtunk, akik hátra maradtunk, csakis rajtunk múlik, hogy teszünk-e a változásért. Még ha a szívünk egy kis darabkáját is kell adnunk érte, megéri” – fogalmazott.

És hogy vajon mit szólna Swayze, ha látná, hogy özvegye ilyen keményen küzd a mai napig is azért, hogy mások ne veszítsék el szeretteiket az alattomos betegség következtében? Lisa erről így vélekedik: „Egy része azt mondaná: kérlek, most már engedd el ezt! A másik része pedig azt: barátom, tudom, hogy fenékbe fogod billenteni őket. Folytasd!” 

Lisa Niemi

Lisa Niemi egy rákellenes konferencián (Fotó: Maury Phillips/Getty Images for Stand Up To Cancer)

Niemi Patrick Swayze halála után közel 4 évvel, közös barátokon keresztül ismerkedett meg Albert DePrisco ékszerésszel, akivel 2014-ben házasságot kötött. Néhai férje emlékét azonban szeretettel ápolja, megtartotta egykori farmjukat is Új-Mexikóban, ahol a mai napig is szinte minden úgy van, ahogy a színész életében volt. Emellett azonban új házastársával Floridában is van egy közös otthonuk. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top