nlc.hu
Sztárok

Nyári Dia karácsonya családjával

„Ne játékokat hozzon a Jézuska, inkább élményeket” – így ünnepel Nyári Dia és családja

A színésznő bevonja az adventi díszítésbe és az ünnepi előkészületekbe a kisfiát, Zétényt is.

Nyári Dia és férje, Kovács Dániel is tesznek azért, hogy kisfiuk, a még csak három és fél éves Zétény a korának megfelelően értse az ünnep lényegét. A színésznő elmesélte, hogy a készülődést időben elkezdte a család, az otthonukat advent első hétvégéjén Zéténnyel együtt díszítették fel, amit a kisfiú nagyon élvezett.

Azért természetesen Zéténynek az ünnep az ajándékokról, a játékokról szól, míg a szülőknek a fiú öröme a legfontosabb. Nyári Dia és férje ennek ellenére már most szeretnék érzékenyíteni, ezért Zétény beleegyezésével megunt játékait jótékony célra ajánlották fel. ,,Óriási öröm, hogy három és fél évesen nem irigy, nem akarja megtartani a felesleges holmijait” – mondta a színésznő.

nyári dia és zéti

Nyári Dia és Zétény (Fotó: Instagram)

Mivel Zétény a maga módján már érdeklődik a hit, a vallás, a túlvilág témái iránt, a szülők úgy döntöttek, hogy Jézuska születésének történetével is megismertetik. ,,Elvittük egy betlehemes játékra. A kis állatok, az aranyos dalok, a meseszerűen előadott történet segítettek” – mondja Dia, aki számos családi hagyományt elevenített fel, mióta édesanyává vált.

További részleteket a BEST magazin ünnepi duplaszámában találsz.

Sztárok és az anyaság

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top