Szlávik János már fiatal kora óta egy igazi könyvmoly. Volt olyan év, amikor teljes ösztöndíját elköltötte a könyvhéten, mert mindent el szeretett volna olvasni, amit ott talált. Polihisztor és földrajztudós szeretett volna lenni gyerekkorában. Hogy honnan indult, hol szövődtek ezek az álmok, az kiderül a műsorból.
Szlávik János visszaemlékszik gyermekkora meghatározó helyszíneire, felemlegeti azóta is kedvenc ételét, amit már kisiskolásként egyedül el tudott készíteni magának, de elmondja azt is, mi inspirálta arra az útra, amire fiatal kora óta tudatosan készült. Mesél édesanyjáról, kedvenc közös időtöltéseikről, és elárulja, hogy hat éves koráig miért csak szlovákul beszélt. „Nagyon sok időt töltöttem a nagyszüleimnél vidéken, sokat voltam kinn a mezőkön, a kukoricásban, a dunyha alatt, a kemence mögött aludtam délutánonként és tényleg egy vidéki közegben éltem.”
Később már Budapesten folytatódtak gyermekévei. Sokáig szükséglakásban laktak, de szülei arra mindig nagyon törekedtek, hogy legyen egy saját szobája, egy saját birodalma. Sok időt töltött egyedül, ezért nem csak sokat olvasott már akkoriban is, hanem rendkívül talpraesett, önálló gyerek volt. „Hihetetlen önállóságra neveltek. Ehhez az is hozzájárult, hogy édesapám először buszsofőr, majd kamionsofőr volt és előfordult, hogy hetekig nem volt otthon. És édesanyám is gyakran olyan munkát végzett, hogy sokszor éjszaka nem volt otthon, így előfordult, hogy magamnak kellett főzni kisiskolásan.”
Mindezek ellenére ez mégsem viselte meg, sőt, kifejezetten szerette ezt az önállóságot, ezt a fajta szabadságot. Idősebb korában pedig már jól is jött, mivel szülei távollétében nagyon sokszor meghívta a barátait. Szlávik doktor nem orvosdinasztiából származik, szülei egyszerű munkásemberek voltak és ő maga is gyerekkora óta kivette a részét a munkából. Ezt azonban egyáltalán nem bánja, mivel abból a miliőből rengeteget tud meríteni a mai napig. „Valahogy természetes volt fizikai munkát végezni, olyan emberekkel beszélgetni, akiktől valójában távolt állt mondjuk egy orvosi egyetem. De ez valójában engem egyáltalán nem zavart. Megtanultam, hogy hogy beszéljek emberekkel és ez később nekem nagyon hasznos volt.”
Elengedhetetlennek tartja, hogy egy orvos jól tudjon kommunikálni a betegeivel. Számára kifejezetten fontos megtalálni a közös hangot a pácienseivel. A magyarországi AIDS-kutatás úttörőjeként nagyon gyakran olyan betegekkel kell szót értenie, akik a társadalom perifériájára szorult kisebbségi emberek, menekültek, prostituáltak, drogfüggők vagy rabok. Különleges munkát végez, amihez a gyerekkorából származó céltudatossága vezette el. Már nagyon fiatalon tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni és egészen korán úgy tervezte meg tanulmányait, hogy végül azt a munkát végezhesse, amit ma. „Az egzotikum vonzott először. Én elsősorban trópusi földrajztudós akartam lenni, utazni és kutatni. A kedvenc tárgyam is a földrajz volt. Fiatalkoromban nagyon érdekelt az amerikai indiánok élete is, sokat foglalkoztam ezzel. Megismertem Albert Schweitzer munkásságát és úgy gondoltam én is Albert Schweitzer leszek.”
Később azonban rájött, hogy nem fog a dzsungelben trópusi betegségeket gyógyítani, hiszen például az afrikai országokban sem azok okozzák a legnagyobb gondot, hanem az egészségügyi ellátás elmaradottsága, ami miatt egyszerűnek tűnő betegségeket sem tudnak kezelni. Hogy mit mesél még szenvedélyéről, családjáról és gyerekkori élményeiről, a műsorból kiderül.
Mészáros Antónia visszatérő kérdése, hogy vendégei hogyan látják a most felnövekvő generáció, vagyis a világ jövőjét. Szlávik János egy teljesen új, szakmai megközelítésből is beszél a jövővel kapcsolatos fenntartásairól. Ha kíváncsi vagy, hogy mit gondol, mivel kell szembenéznie évtizedek múltán az emberiségnek, látogass el a műsor honlapjára.
